A Balaton veszélyeiről jött hír a szezon kezdetén
Nagyon megcsappant a balatoni hattyúállomány, az okot is ismerik a szakemberek.
Nagyon megcsappant a balatoni hattyúállomány, az okot is ismerik a szakemberek.
A drasztikusan megemelkedett balatoni ingatlanárak miatt több lehetőséggel kedveznének a közszférában dolgozóknak.
Szolgálati lakást kaphatnak az állami, önkormányzati és közösségi szolgáltatóknál dolgozók a Balatonnál.
Egy felmérés népszerű nyaralóhelyeket rangsorolt a szerint, hogy hol mennyi egy gombóc fagyi ára. A korábbi hírekkel ellentétben a Balaton a harmadik legolcsóbb hely.
Az utóbbi idők sokszor rekordmértékű inflációja a nyaralás árát sem hagyta érintetlenül. Az biztos, hogy az idei nyáron sok pénzt el kell költeni a pihenésre, ám a számítások szerint a Balatonhoz még mindig jobban megéri utazni, mint az Adriai-tengerhez.
Az elmúlt években elszaporodtak a Balatonnál az illegális stégek, ebből lett elege a hatóságoknak, így a tavalyi bontási akciót idén is folytatják, elkezdik lebontani azokat.
Hamarosan sűrűbben járnak majd a vonatok a Balatonra, már pünkösd előtt bevezeti a MÁV-Volán csoport az előszezoni menetrendjét.
Valószínűleg sosem volt még ekkora a különbség az újépítésű ingatlanok árában a Balaton egyes települései között: míg Balatonakarattyán például 3,2 millió forintot is elkérnek egy négyzetméterért, Balatonfüreden „csak” 1,18 millió forintot.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet által frissen közzétett jelentés szerint a tó nádállománya idén tavasszal ismét kritikus állapotba került, és bár rajongunk érte, a fenyegető helyzetet mi magunk idéztük elő.
Hatalmasat változik május 1-jétől a Budapest és a Balaton közti közlekedés. A jövő hónaptól nem lesz buszjárat, ami a fővárost és Balatonfüredet köti majd össze.
Balatonalmádi szigorítja a helyi építkezési szabályzatot. A rendelet célja, hogy gátat szabjon a befektetési célú építési beruházásoknak, amelyek komoly terhet rónak a természetes és az épített környezetre is.
A Lidl már készül a nyárra nagy tavaink mellett, 200 kollégát keresnek a Balaton és a Velencei-tó melletti áruházaikba idénymunkára.