Csökkenti a gyulladást és védi a szívet ez az olcsó nassolnivaló

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem is gondolnánk, hogy ez a népszerű és olcsó nassolnivaló milyen pozitív hatást képes gyakorolni a szervezetünkre – persze csak ha a sótlan változatot fogyasztjuk.

A napraforgó szemet gyönyörködtető, sárga szirmai sokunk számára a meleg nyarakat idézik – télen pedig szívesen rágcsáljuk pörkölt magját a kanapéra kucorodva egy-egy izgalmas film közben. Sokoldalúan felhasználható olaja Magyarországon a legtöbbször használt olajfajta: a magokat a napraforgó óriási virágfejeiről szüretelik, egyetlen napraforgófej akár 2000 magot is tartalmazhat. A fogyasztásra használt magok héja fekete-fehér csíkos, míg az inkább olajáért termesztett magok héja fekete.

A napraforgó, latin nevén Helianthus annuus Észak-Amerikából került Európába a 16. század végén. Kezdetben a kertek dísznövénye volt, majd 1716-ban egy bizonyos Arthur Bunyan szabadalmaztatta a napraforgóolaj sajtolásának módszerét. Innentől kezdve egyre nagyobb területen ültették, és egyre inkább haszonnövénnyé vált, bár a mai napig létezik dísznapraforgó is.

A fekete héjú napraforgómagból olajat préselnek
Fotó: alexxx1981 / Getty Images Hungary

Gazdag egészséges zsírokban és ásványi anyagokban

Az egészséges, kiegyensúlyozott étrendnek része az olajos magvak fogyasztása. A napraforgómag, azaz szotyi, szotyola, vagy „borsodiul” makuka gazdag egészséges zsírokban és hasznos növényi vegyületekben, amelyek szerepet játszhatnak több gyakori egészségügyi probléma, például a szívbetegségek vagy a 2-es típusú cukorbetegség kockázatnak csökkentésében. B1- és B2-vitamint, E-vitamint, vasat, káliumot, cinket és szelént tartalmaz nagyobb mennyiségben, ezek mindegyike hozzájárul szervezetünk kiegyensúlyozott működéséhez.

Természetes antioxidáns

Mind az E-vitamin, mind a szelén antioxidánsként működik, védi szervezetünket a szabad gyökök káros hatásaitól. A napraforgómag különböző fenolsavakat és flavonoidokat is tartalmaz, amelyek úgyszintén antioxidánsként funkcionálnak. Egy tanulmány kimutatta, hogy azoknak a vérében, akik hetente legalább ötször fogyasztottak különböző magvakat (beleértve a napraforgómagot is), alacsonyabb volt a C-reaktív protein (CRP) szintje. A CRP olyan fehérje, amelyet a máj termel: gyulladásos folyamatokban segít a szervezetnek leküzdeni különböző fertőzéseket, valamint eltávolítja a vérből a toxikus anyagokat. A magas CRP-szint a szervezetben zajló gyulladásra utal.

Véd a szívbetegségek ellen

A napraforgómagban található flavonoidok, linolsav és magnézium segít a szívbetegségek megelőzésében:

Idézőjel ikon

elősegítik az erek ellazulását, így csökkentve a magas vérnyomás kockázatát.

A linolsav fontos szerepet játszik a „rossz” koleszterin (LDL) és a trigliceridek szintjének csökkentésében is. Tanulmányok arról számolnak be, hogy azok körében, akik megfelelő mértékben fogyasztanak linolsavat, 15%-kal alacsonyabb a szívbetegségek miatti halálozás kockázata.

Energiát ad

Ha olyan lisztből készült kenyeret fogyasztunk, amelyhez napraforgómagot (és egyéb magokat) adtak, máris tettünk a kiegyensúlyozott vércukorszintért, hiszen a magvak fehérjetartalma kedvezően hat a szénhidrátok felszívódására. A napraforgómag fehérjetartalma energiát ad, ez az izmok fejlődéséhez is elengedhetetlen; a B1-vitamin (más néven tiamin) segít a tápanyagokat energiává alakítani, a szelén pedig fokozza a véráramlást.

Olcsó és egészséges nassolnivaló
Fotó: Quynh Anh Nguyen / Getty Images Hungary

Támogatja az immunrendszert

A napraforgómag cink- és szeléntartalma által támogatja az immunrendszert és szerepet játszhat a vírusok elleni küzdelemben azáltal, hogy segíti a szervezetet az immunsejtek termelésében és fenntartásában.

Erre vigyázz, ha szereted a napraforgómagot

A napraforgómagból sem érdemes azonban túl sokat fogyasztani; és ennek csak egyik oka a kalóriatartalma. A mag ugyanis hajlamos felvenni a talajból különböző nehézfémeket (például kadmiumot), amely károsíthatja a veséket, ha sokszor átlépjük az 500 mikrogrammnyi javasolt napi határértéket. Ezenkívül figyeljünk arra, hogy ellenőrzött területről származó napraforgómagot fogyasszunk.

Idézőjel ikon

Mindenképpen a sótlan változatot válasszuk: a só vizet köt meg a szervezetben, így emeli a vérnyomást – és máris búcsút mondhatunk a kedvező egészségügyi hatásoknak.

A napraforgómagot könnyen beilleszthetjük étrendünkbe: fogyaszthatjuk pörkölve vagy natúr állapotában, csíraként, salátára szórva vagy éppen szendvicsbe vagy zabkásába, joghurtba, müzlibe keverve – csakúgy, mint azt az egészséges nassolnivalót, amiről az alábbi cikkben írtunk:

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.