Így tervezz többgenerációs pihenést egyórányira a fővárostól!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szeptember első napján becsengettek, és ahogy illik, az ősz is határozottan jelét adta, hogy megérkezett. Az én kedvemet csak azért nem tudta aznap elrontani se az eső, se a reggeli dugó, mert családilag méltóképpen elbúcsúztattuk a nyarat. És ha te is ott tartasz, hogy már most az őszi szünetet tervezgeted, adok egy jó tippet.

Lassan már hagyomány nálunk, hogy nyaranta pár napra a gyerekek mellett a nagyszülőket is elvisszük valahová pihenni. Egy ilyen nagycsaládos kiruccanás azonban körültekintő szervezést igényel, hiszen ha három generáció mozog nagyjából egy térben és egy időben, akkor egészen különböző kívánalmakat és adottságokat kell összehangolni. Az is nyilvánvaló, hogy a gyerekek és az idősek igényeinek figyelembevételével a szülők vágyai maradnak a prioritási sorrend végén, de azért nem árt, ha ők is a legjobbat hozhatják ki egy ilyen családi együttlétből. Ezért esett idén a választásunk Mezőkövesdre, azon belül is a Balneo Hotelre.

Nézzük, mik voltak a szempontok, és mi hogyan vált be!

1. Ne menjünk túl messze, de azért más legyen, mint otthon

Nem szerettünk volna túl sokat vezetni, egyrészt azért, mert se a gyerekek, se az idősek nem viselik túl jól a hosszú autóutat, másrészt azért, mert két autót vezettünk külön-külön a férjemmel, hogy mindenki beférjen az összes csomagjával együtt. Az viszont nagyon fontos volt, hogy így is meglegyen a környezetváltozás, érdekes legyen

a hely, ahová érkezünk, és túlmutasson egy préri közepére kihelyezett wellnesslétesítményen.

Ahogy válogattunk a még nem látott úti célok között, rájöttünk, hogy Mezőkövesd ideális választás, hiszen alig több mint egy óra autózással Budapestről Matyóföld szívében találjuk magunkat.

A Balneo Hotel ideális helyszín egy többgenerációs kikapcsolódásra
Fotó: mimi / Travelo

2. Legyen ellátás, wellness és látnivalók is

Sokszor megyünk apartmanba, de egy rövid (jelen esetben 3 napos) kiruccanásnál jobban szeretem, ha nem kell azon agyalni, honnan és hogyan szerezzük be a napi ellátmányt, és a kevéske idő nem azzal telik, hogy főzök vagy mosogatok, de még azzal sem, hogy keressük a család minden tagjának megfelelő éttermeket. A Balneo Hotel alapból félpanziós ellátással kínálja a szobáit, ez nekünk tökéletes volt. Igény esetén lehetett volna ebédelni is a szállodában, de mi az ebédre egy városi éttermet választottunk, mert napközben csavarogtunk. 

A félpanzió viszont minden igényünket kielégítette, a nagyon válogatós hatévestől az ínyenc nagypapáig mindenki talált kedvére valót a reggeli és a vacsora során is.

A gyerekeknek nagyon fontos volt a wellnessrészleg, ugyanis imádják a vizet, és mivel a közelmúltbéli utazásaink inkább városnézésekről és felfedezésekről szóltak, gondoltuk, hogy itt legalább kilubickolhatják magukat. Így is történt: ők lubickoltak az élménymedencében, én néha úsztam az úszómedencében, de a hotelen belül lehetőségünk volt kipróbálni a Zsóry Fürdő gyógyvizét is, ugyanis azt is bevezették. 

A szomszédos fürdő névadója, Zsóry Lajos annak idején kőolajat keresve fúrt a mélybe, ám termálvíz tört fel, mégpedig kénes jellegű gyógyvíz, melynek áldásos hatását máig élvezhetjük.

A Balneóban ezenkívül terápiás és wellness-szolgáltatások is várják a vendégeket, sőt, a naturista szaunát, de akár a halpedikűrt is kipróbálhatjuk. 

Az élő hagyományok jól láthatóak Mezőkövesden
Fotó: Magyarországi Tájházak Szövetsége / Magyarországi Tájházak Szövetsége

És bár a wellnessbeli lazítással is elteltek volna a napok, mi olyan család vagyunk, amelyiknek menni és látni is kell, hogy igazán jól érezze magát.

Mezőkövesd és környéke szerencsére látnivalókban is bővelkedik:

elsőként a Matyó Múzeumot látogattuk meg, ahol az élő hagyományokat követhetjük végig. Állandó kiállításuk bemutatja az egykori matyó mindennapokat, ünnepnapokat és a matyó népművészet remekeit, időszakos kiállításuk pedig a Kisjankó Bori-pályázat nyerteseinek műveivel a hagyományok és a matyó minták újragondolásáról szól. A múzeum után a Hadas városrész felé vettük az irányt. A matyó hagyományok megismeréséhez ugyanis ideális terepet jelent ez a nem túl nagy területű, de annál érdekesebb, skanzenszerű városrész, ahol a hagyományos építészet a jellemző. Nevében a hadas jelző a hadakra, azaz nemzetségekre, atyafiságokra utal, amelyek ezt a területet lakták.

A matyó népművészet világhírű
Fotó: Molnar Daniel

Utolsó napunkon a szállodából való kijelentkezés után a Szomolyai kaptárkövek tanösvényét vettük célba, majd ellátogattunk a noszvaji De La Motte-kastélyhoz, és Egerbe is. Mindegyik 20-25 percnyi autóútra található Mezőkövesdtől, így hosszabb tartózkodás esetén a város és a Balneo kiváló kiindulópontja lehet csillagtúráknak is.

3. Mi van, ha mégis a szálláson ragadunk?

Az úticél-választásnál fontos szempont volt még, hogy a család minden tagjának legyen mit csinálni akkor is, ha esetleg a mozgásában korlátozott édesapám miatt nem fogunk olyan sokat kalandozni.

A wellness persze ott van, de mi van még?

Nos, az elmúlt két évben teljesen felújított hotelben nem csak a fürdés jelenthetett kellemes kikapcsolódást: jól felszerelt játszótérrel és rekortán futópályával, valamint szabadtéri kondielemekkel rendelkező parkban is lazíthattunk, az épületen belül pedig játszószoba, klubszoba, olvasósarok, konditerem és biliárdasztal biztosította a feltöltődést.

Összességében tehát Mezőkövesd és a Balneo Hotel igen jó választásnak bizonyult tágabb családi körben, hiszen a nagyszülőktől az unokákig minden generáció megtalálta a számítását, és valóban méltó módon búcsúztattuk itt a nyarat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.