Tegye fel a kezét, aki kislány korában arról álmodozott, hogy majd amikor betölti az ötvenet, kezébe veszi újszülött kisbabáját, és megkezdi vele a kisgyerekes szülők izgalmas és kimerítő életét!
Azt már régóta tudjuk, hogy a gyermekvállalási kedv az életmódunk változásával napjainkban a korábbi generációkhoz képest jelentősen kitolódott. Az, hogy a nők jellemzően 35, és egyre többen 40 felett szülnek, teljesen megszokott. Arra viszont még mindig felkapjuk a fejünket, ha meghalljuk, hogy valaki 50 körül vállal gyereket – legutóbb Nagy Kriszta Tereskova robbantott ezzel a hírrel.
Emlékszem, hogy annak idején, amikor Fehér Annáról kiderült, hogy 52 évesen szült, elgondolkodtatott. Amellett, hogy egy gólyahír bármilyen életkorban csodálatos, akkor gondoltam bele először, mit vállal ezzel az ember. Mert persze mérhetetlenül bízunk az orvostudomány fejlődésében, és joggal reménykedhetünk bármilyen körülmények közt egy komplikációmentes várandósságban és szülésben, de itt nem, nem csak a szülésről van szó.
A valódi kihívások csak ezután kezdődnek: az a 20-25 év, amelyre fel kell készülnünk, egyéniségtől függően jól kidolgozott tervekkel és szülői stratégiával, vagy éppen átadva magunkat a spontaneitásnak, vállalva ezzel a folyamatos készenlétet és rugalmasságot.
Nézzük meg 10 pontban, mit vállalunk, ha gyereket vállalunk
- Mintha megnyomtak volna az életünkön egy reset gombot: mindegy, hogy eddig kik voltunk, mit csináltunk, hogyan éltünk, kezdhetünk mindent elölről, és megtanulhatunk egy új szakmát, az anyaságot.
- Már nem „én”-ben, és nem „mi”-ben gondolkodunk (vagy legalábbis nem úgy gondolkodunk a „mi”-ben, ahogy eddig, értitek…), hanem leginkább benne. Abban, ami neki, és vele nekünk a legjobb.
- Olyan csodálatos, feltétel nélküli szeretetcunamit és ragaszkodást kapunk ajándékba, amit korábban még senkitől nem tapasztaltunk.
- Olyan fogalmak kapnak értelmet a mindennapjainkban, mint a hasfájás, a fogzás, a szeparációs szorongás, és persze az alvás nélküli létezés.
- Olyan skilleket sajátítunk el, mint a fél kézzel pelenkázás, büfiztetés közben telefonon tárgyalás, korábbi egyórás reggeli készülődés állandó szintidejének 8 percesre állítása. Az, hogy a multitasking minden formáját kiválóan űzzük, szinte már említésre sem méltó. (Esküszöm, beleírhatnánk a CV-nkbe.)
- Nem kapcsolunk ki, és nem eresztünk le egy perce sem. Mindig folyamatos készenlétben állunk – akkor is, amikor amúgy nem kéne. (Hiába, ilyen ez az anyaösztön.)
- Nincs többé olyan, hogy munka után jóleső fáradtsággal elterülünk a kanapén. Hogy is lenne, hiszen még csak most kezdődik a második műszak: az estig tartó játékos foglalkoztatás, a közös tanulás, a különórák, a nagy beszélgetések, és persze a családi szertartások ideje.
- A hétvégi program, az utazás, a nyaralás tervezésénél mostantól legfeljebb másodlagosak a mi szempontjaink és igényeink.
- Állandó bérletünk lesz a játszótéri teammeetingekre, szülői értekezletekre és az orvosi ügyeletre. (A védőnő száma természetesen már gyorshívón.)
- Elveszítjük a személyazonosságunkat: mostantól anyuka és apuka vagyunk. (Nem, nemcsak a gyereknek, hanem a szülőszobától kezdve az orvosnak, a védőnőnek, az óvó néninek, az osztályfőnöknek, az úszásoktatónak és a játszóházi alkalmazottnak is…)
És akkor mi van, ha mindezt 50 fölött vállaljuk?
Nagyobb kihívás. Nagyobb felelősség. Ami talán nem fog olyan lazán menni, mint 30-40 évesen, de talán nem is lehetetlen. Aki 50 felett vállal gyereket, hisz abban, hogy az ember annyi idős, amennyinek érzi magát, és hisz abban is, hogy a későn vállalt gyerek megfiatalít. Ez a lendület viszi előre. Nyilván tisztában van vele, hogy az óvodában, iskolában talán majd nagyszülőnek nézik először. És hogy a 70-hez fog közelíteni, amikor a gyereke leérettségizik. Sőt, még 70 fölött is lehetnek álmatlan éjszakái, amikor majd egy-egy buliból várja haza aggódva az akkor már önállósodásra vágyó gyermekét.
Összességében, ha 50 fölött vállalunk gyereket, talán nem éppen kislánykori álmainkat teljesítjük be – de attól még élhetjük az álmainkat. Csak bírjuk szusszal!
