Kétségbeesés ellen: így leszel magabiztos szülő, ha orvoshoz megy vagy kórházba kerül a gyerek

Olvasási idő kb. 5 perc

A negyedik hullám már a nyakunkon, nem tudjuk, hogyan reagál majd az egészségügyi rendszer. Ugyanakkor ősz is van, ami az influenza és a nátha kedvenc megjelenési időszaka. Nagyon fontos, hogy szülőként minél kevésbé essünk kétségbe, ha az orvosok között kell elboldogulnunk.

Az első és legfontosabb teendőnk a jó kapcsolat kiépítése a gyerekorvossal. Ehhez szükség van a közreműködésünkre, akár egy újabb tünetről, akár korábbi betegségekről esik szó. Az őszinteség alapvetőnek tűnik, ám sok szülő számára cseppet sem az. Úgy érzik, az orvos egyfajta hatalomgyakorló szerv, akinek vagy hazudnak saját – vélt – érdekükben, vagy megpróbálnak megfelelni neki. Pedig a lényeg a gyerek egészsége lenne. Ha úgy látjuk, a házi gyermekorvosunk nem jó partner, nem tudjuk időben elérni, amikor szükségünk lenne rá, vagy éppen a gyerek retteg tőle, akkor váltsunk. Ezt ugyanúgy megtehetjük, mint a felnőtt háziorvos esetében. 

Számos olyan gyógyszer vagy hatóanyag, esetleg krém van, ami jóval olcsóbb, ha a gyerekorvossal felíratjuk. Igen, ehhez fel kell hívnunk és kérnünk kell egy e-receptet, de ennél több kellemetlenséggel nem jár a dolog. Azok a háziorvosok, akik nem használják a felhőt, a járványidőszakban a papíralapú recepteket kiadják rendelési időn kívül vagy elhelyezik egy postaládában. Így megússzuk a várakozást, pénzt spórolunk, s nem utolsósorban az orvost is tájékoztatjuk arról, hogy alakul a gyerek egészsége. 

Amikor a gyerek kórházban vagy orvosnál van, nagyon ki tudunk akadni.
Fotó: KatarzynaBialasiewicz / Getty Images Hungary

A másik fontos pont, ami képes csökkenteni a gyerek betegségével járó stresszt, az a felkészülés. Nem elég a telefonban eltárolni a gyerekorvos és a védőnő számát. Mi történik, ha épp nincs nálunk a telefonunk, lemerült, vagy valaki más vigyáz a kicsire? Írjuk fel az összes fontos telefonszámot egy papírra és tűzzük ki a lakásban egy mindenki által látható és ismert helyre. Legyenek ott a legközelebbi sürgősségi osztályok elérhetőségei, a Heim Pál Gyermekkórház adatai, vagy ha rendszeres szakorvosi ellátásra van szükség, a megfelelő telefonszámok, címek is. Stresszhelyzetben nem biztos, hogy azonnal vissza tudunk emlékezni mindenkinek a nevére és az elérhetőségére, épp ezért kell a mankó. 

Legyen mindenkinél fénymásolat!

A gyerek tajkártyája, lakcímkártyája, az egészségéről szóló legfontosabb adatok legyenek ott fénymásolva mindkét szülőnél, és hagyjunk otthon egy példányt belőlük arra az esetre is, ha a bébiszitter vagy a nagymama viszi kórházba a gyereket. A korábban kapott leleteket, oltási könyvet, kiskönyvet tartsuk egy jól felismerhető mappában, külön minden más papírtól, hogy ha szükséges, csak fel tudjuk kapni. Külön élő szülők esetén a kártyák, elérhetőségek és leletek fénymásolata legyen meg az apánál és az anyánál is. A legtöbb rendelőben pár kattintással megnézik a gyerek adatait az elektronikus rendszerben, de sok orvos jobban szereti a papíralapú leleteket. 

A vészterv fontossága

Amikor hirtelen baj történik, sokan csak kapkodnak fűhöz-fához, ami nemcsak a hatékonyságot rontja, de megijeszti a gyereket is. Egy nyugodt óránkban állítsunk össze egy vésztervet, amit ilyen esetekben követhetünk. Milyen út vezet a legközelebbi kórházig? Ki, mikor, hogyan tud segíteni elvinni oda minket, ha autó nem áll rendelkezésre? Miket kell bepakolni a táskába, ha legalább egy éjszakát a kórházban fogunk tölteni? Hol találjuk a gyerek állandóan szedett gyógyszereit? Tartsunk mindent rendszerezetten, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodnunk. Arról sem árt jó előre tájékozódni, mikor kell mentőt hívni, és mikor felesleges. 

Ismerjük a jogainkat!

A gyerekünkre és ránk, a szüleire is érvényesek a betegjogok. Ez azt jelenti, hogy az egyik szülő a kicsivel maradhat a kórházban is, nem küldhetnek ki onnan és kényszeríthetnek arra, hogy teljesen egyedül hagyjunk egy kiskorút. Ehhez nemcsak azért van jogunk, mert egy gyerek még nem képes dönteni a saját egészségét érintő kérdésekben, de azért is, mert így sokkal nagyobb biztonságban érzi magát, együttműködőbb, így mindenki jól jár. Az alvással kapcsolatban azonban már beleütközünk egy kényelmetlen problémába: a kórház nem köteles ágyat fenntartani a szülő számára. Előfordul, hogy találnak valamilyen lehetőséget, de jobb egy polifoammal vagy valami más eszközzel arra készülni, hogy az éjszakát egy fotelben vagy a földön töltjük. Utóbbi esetben legyen nálunk jó adag fertőtlenítő spray is, illetve nem árt tudni, hogy a fertőző osztályok padlójára a legtöbb esetben tilos feküdni. A kórházban egészen addig jogunk van tartózkodni, amíg nem értesítenek esetleg a járvány miatt hozott korlátozó intézkedésekről, lezárásokról

S mi a helyzet akkor, ha egy beavatkozást nem szeretnénk engedélyezni? Kiskorú beteg esetén nincs túl sok választásunk: olyan egészségügyi ellátást, amelynek elmaradása a beteg egészségi állapotában súlyos vagy maradandó károsodást okoz, el fognak végezni a mi engedélyünk nélkül is, és az adott kórház keresetet indít a bírósági engedély megszerzéséért. Az ilyen helyzetek elkerülése érdekében fontos a kommunikáció: szülőként jogunk van ahhoz, hogy minden információt megkapjunk a gyerekünk állapotával és kezelésével kapcsolatban, ráadásul érthető módon. Még a gyerekünknek is joga van ehhez a korának megfelelően, s a tájékoztatása nem történhet legalább az egyik szülő jelenléte nélkül. Cserébe kötelesek vagyunk mi is minden információt, leletet átadni és együttműködni az orvosokkal, ápolókkal. 

Előzzük meg, amit csak lehet!

Garantáltan kevesebbet fogunk az orvosnál vagy a kórházban várakozni, ha beadatjuk a gyerek oltásait. Azokat is, amelyek nem kötelezők. A gyerekorvosnál tájékozódhatunk a kullancs okozta agyvelőgyulladás, a rotavírus, az influenza, a koronavírus, a HPV és egy sor másik betegség ellen beadható vakcinákról. Ezek a közhiedelemmel ellentétben nem teszik a gyereket autistává, sőt az oltási reakció (ami a legtöbb esetben maximum fájdalomból és lázból áll) még mindig kisebb kockázatot hordoz, mint maga a betegség és annak szövődményei.

A védőoltásokon kívül az immunrendszer erősítése is feladatunk. A vitaminokban, ásványi anyagokban, minőségi táplálékokban gazdag étrend egy sor betegséget képes megelőzni. Emellett fontos a gyerek korának megfelelő mennyiségű alvás és a rendszeres testmozgás is. Találjuk meg azt a mozgásformát, amit a gyerek szívesen végez legalább hetente egyszer. Igyekezzünk minél több időt a szabadban eltölteni, ez ugyanis szintén fontos szempont a testi-lelki egészség szempontjából. Ilyenkor gyűjthetjük a napfényadagunkat, mozoghatunk, élénkíthetjük a keringést, fejleszthetjük a gyerek kreativitását. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.