DIY játszótér a kertben: Így csináld!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az igazi játszóterek és parkok hiányában sok gyereknek be kell érnie az udvarral, és ott elfoglalnia magát. Igen ám, de ott nincsenek meg azok az izgalmas játékok, amelyek segítenének levezetni az energiáit. Még jó, hogy ügyes kezű szülőként mi magunk is gyerekparadicsommá változtathatjuk a kertet!

Merev falú medence, hintaállvány, homokozó, trambulin, csúszda kis házzal, mászófal: ezeket s még kismillió másik játékot vásárolhatunk meg, amelyek színesebbé teszik az udvart. Csupán egyetlen bökkenő van velük: kifejezetten drágák. Nemcsak megvenni fájdalmas őket a legtöbb család számára, de házhoz szállíttatni és összeszereltetni is külön pénzbe kerül. Megfelelő szerszámok és egy jó adag ötletelés után azonban mi magunk is készíthetünk játékokat maradék építési anyagokból, lécekből, raklapból vagy abból, amit otthon találunk. Ez több szempontból is hasznos: a gyerek is részt vehet az alkotói folyamatban, segíthet kitalálni, tervezni, festeni, másrészt nekünk, szülőknek is akad végre értelmes szabadtéri elfoglaltságunk, ráadásul spórolunk is. S ha igazán ügyesek vagyunk, a játszótér nemcsak a gyereknek lesz érdekes, de magunknak is alkothatunk egy mini edzőpályát.

Csimpaszkodók

Már az apró óvodás gyerekek is élvezik, ha van egy jól rögzített kötél, amin csimpaszkodni, hintázni lehet. Keressünk egy alkalmatos fát, aminek elég erős az ága, és rögzítsünk rá egy vastagabb kötelet. A végére köthetünk csomót, régi autógumit, amit csak találunk. Ha a rögzítés biztonságos, máris indulhat a kötélmászó verseny, a függeszkedés, a hintázás. A gyermeki fantázia ráadásul a kötelet bármikor átváltoztathatja bowlinggolyóvá, liánná, ami az egyetlen átkelőhely a lenti mocsárban hemzsegő krokodilok elleni meneküléshez (ehhez kellhet egy vödör víz és némi homok a hinta alá), famászó segédeszközzé (odafent minden izgalmasabb) vagy nyugihintává. Hasonlóan jó szolgálatot tesz egy sor megfelelő magasságban rögzített rúd vagy léc, esetleg raklap, és máris kész a mászófal. A gyerekek mellmagasságában fakeretre kifeszített kötélhálózat is jó szórakozást nyújt – a csimpaszkodók kombinációinak száma tulajdonképpen végtelen. A karok mellett szinte az összes izom erősödik, ahogy az egyensúlyozó képesség és a kreativitás is.

Játék az esővízzel és a homokkal

Az esővíz gyűjtése nagyon izgalmas játék is lehet. Az ereszcsatorna meghosszabbításával vízi pályát nyerünk, ami végződhet hordóban, de akár a homokozóban is. Ezen a pályán úsztatni, száraz időben pedig gurítani lehet a játékokat, labdákat, hajókat, az összegyűlt vizet homokkal keverve pedig nagyszerű dagonyát nyerünk. Ha nem sajnáljuk a ruhát, és elég meleg van odakint, nyugodtan hagyjuk sarazni és homokvárazni a gyereket, nem véletlenül imádja szinte mindegyikük. Minél melegebb lesz, annál nagyobb szerepet kaphat a kerti csap is, így homokos tengerparttól kezdve a lavórban létrehozott tóig bármit megálmodhatunk. A régi slagot is kreatívan felhasználhatjuk, ha hosszan vezetjük vízszintesen, és lyukakat fúrunk rá, tölcsérek, szívószálak, gumicsövek segítségével egész rendszert építhetünk. Innen meríthetünk ötleteket:

Akadálypályák

A tévében oly gyakran látott vicces akadálypályákat a kertünkben is megépíthetjük. Műanyag szemeteszsákokból készülhet vízi csúszda, egymásnak döntött raklapokból mászóka, régi, földbe rögzített fémelemek alatt át lehet kúszni hason, a félig a földbe ásott fatönkökön vagy autógumikon egyensúlyozni kell, és még hosszan sorolhatnánk. A végén ügyességi játékokat is bevethetünk: sokáig leköti a gyereket a homokkal vagy babbal töltött lufival célba dobás faágra kötözött vödrökbe, hulahoppkarikába, toronyba halmozott konzervdobozokra – tulajdonképpen bármire. Ki jut át a pályán hamarabb? És ha az egyik karját hátrakötik? És ha apa is beszáll a játékba?

Ha elég raklap áll rendelkezésünkre, amiket egymás mellé tudunk illeszteni, görkorcsolyás, biciklis vagy kismotoros akadálypályát is létrehozhatunk akadálykerülgetéssel, szintemelkedéssel, homokcsapdával. Bónuszként versenyeztethetjük az állatokat, és persze célba is guríthatunk rajta. Természetesen figyeljünk a faanyagok szálkamentesítésére, a megfelelő rögzítésre, ne legyenek kiálló csavarok, szögek, amelyek sérüléseket okozhatnának. Ha betartjuk az alapvető biztonsági szabályokat, jó móka lesz akkor is, ha a nagy versenyzésben vadulni kezdenek a gyerekek. Egy jól felépített akadálypálya teljesítése amúgy is felér egy fél testnevelésórával, és idővel fogyni kezd az energia is. Főleg akkor, ha a gyerekek építik a pályát is, például innen merítve ötleteket:

Bunkerépítés mesterfokon

Melyik gyerek ne szeretne saját kuckót, ahová bármikor behúzódhat, amit teljesen a sajátjának érezhet? Lehet benne bújócskázni, duzzogni, boltosat vagy indiánosat játszani, de még jobb, ha a gyerek már a tervezésében és az elkészítésében is részt vehet. Ezt főleg a fiúk élvezik, hiszen számolni kell, a falaknak meg kell tartaniuk a tetőt, áshatják félig a földbe, vagy rögzíthetik egy nagyobb fához. A rendelkezésünkre álló anyagoktól függően készülhet növényekből – egy megfelelő dróthálóra növényt futtatunk, vagy a levágott gallyakat, hosszabb botokat kötözzük rá –, kallódó faanyagokból, amiket aztán színesre festhetünk, szúnyoghálóból, régi függönyökből, raklapokból, de akár régi autógumikból is. Estére külön feldíszíthetjük kültéri fénysorokkal, szolárlámpákkal, a bútorok is folyamatosan változhatnak, mindig fejleszthetünk egy kicsit a konstrukción.

A gyerekek imádják a legegyszerűbb kuckókat is
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

Kiskert nagyoknak is

Nincs is jobb időtöltés áprilisban, mint a földet túrni és magokat vetni. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják az örömüket akár a gilisztakeresésben, akár a földmorzsolásban, akár a különböző növénytársítások megtervezésében. Készíthetünk magaságyásokat, amelyekben derékfájás nélkül kertészkedhet az egész család, de ásni is jó móka egy energiától duzzadó gyereknek – utána garantáltan fáradt lesz. A növekvő palántákat figyelni, a frissen kikelt vetést öntözni, gazolni, a termést betakarítani, a növényeknek házikókat vagy kavicsos sétautakat építeni mind-mind feladat és játék egyben. A gyerek emellett kapcsolatba kerül a természettel, fontos ismereteket gyűjt, jobban megeszi, megbecsülni a saját kezével termesztett zöldségeket, és a felelősségérzete is fejlődik. Mi ez, ha nem tiszta haszon?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.