Manapság teljesen mások az elvárások az apával szemben, mint mondjuk 30-40 évvel ezelőtt. Sokkal nagyobb rajtuk a nyomás, hogy tudják gondozni a babát, és hogy képben legyenek a gyerek apró-cseprő dolgaival kapcsolatban, miközben rajtuk a felelősség, hogy eltartsák a családot. Nem meglepő hát, hogy nemcsak az anyáknál, hanem náluk is előfordulhat a depresszió: amerikai vizsgálatok szerint az apák 10 százalékát érinti a várandósság alatti vagy a szülés utáni depresszió. Cziglán Karolina pszichológus elmondta, hogyan segíthetünk párunknak a kispapaszerepben, és hogyan előzhetjük meg a párkapcsolati problémák kialakulását.
Mi történik ilyenkor egy párkapcsolatban?
Természetes, hogy sok férfi számára ambivalens élmény és nehéz időszak, mikor megszületik az első gyermeke. A lélektan szerint azok az időszakok is valamiféle krízist jelentenek, mikor egy ilyen, egyébként örömteli és várt esemény következik be, hiszen új élethelyzethez kell alkalmazkodni: a férfi számára is új szerep megtanulását jelenti, hogy apa lesz. Mindenképp változik a család szerkezete, hiszen egy kétszemélyes helyzet háromszemélyessé válik. Innentől nemcsak egymás felé fordul a pár, hanem közösen a jövevény felé is. A kulcskérdés az, hogy ebben az új rendszerben mindenki megtalálja-e a helyét úgy, hogy azt élhetőnek érezze, hogy a nehézségek mellett is úgy élje meg, kielégülnek a legfőbb szükségletei.
Sok párkapcsolat megy tönkre a gyermek születését követő időben, ennek oka, hogy az új rendszerben nem sikerül megtalálni a mindenki számára kielégítő egyensúlyt. Gyakori, hogy az anya a gyermekkel szoros egységet alkot, az apa úgy éli meg, nincs már szükség rá párként, nem kap párkapcsolati figyelmet társától. Emellett az sem ritka, hogy annyira kimarad a férfi az anya-gyermek egységből, hogy még apaként is kiszorítva érzi magát. Ilyenkor gyakori, hogy nem kommunikálnak a felek az igényeikről: nem ritka, hogy az apa úgy érzi, olyan jelzéseket kap, rá nincs is szükség, nélküle is jól megvan a másik két fél, míg az anya épp úgy érzi, a férfi nem elérhető szülőtársként, kivonul a családból. Ilyenkor érdemes tisztázni, ki mit vár a másiktól.
Éppen, mivel az anya és az apa is sérülékeny az új kihívások tanulásával kapcsolatos bizonytalanság és szorongás miatt, ilyenkor különösen fontos, hogy megerősítő visszajelzéseket is adjanak egymásnak: fejezzék ki, ha valami elismerést kelt bennük a másik viselkedésében, ha valami jólesett nekik. Hétköznapi apróságokra vonatkozik ez, akár a szülői szerepben, akár társként, például, hogy milyen ügyesen megnyugtatta a párunk a síró babát, vagy, hogy jólesett nekünk, hogy hozott sütit.
Meg kell húzni a határokat
A megváltozott élethelyzet sok egyéb problémát is felszínre hozhat, például az eredeti családdal való kapcsolat rendezetlenségét. Ahhoz, hogy kialakulhasson az új egyensúly, fontos, hogy a pár mindkét tagja ezt a kis egységet tekintse kiindulási pontnak, és a kettőjük igényének megfelelően rendezze a kapcsolatot a tágabb családdal. Ez például a határok meghúzását jelenti: ha valamelyikük számára megterhelő a másik szüleinek jelenléte, akkor fontos, hogy a partner ezt képviselje anyja, apja előtt.
A másik kihívás, hogyan tudják ápolni a párkapcsolatot a felek a gyermek születése után is. Előfordul, hogy erre nem egyforma az igény, és ilyenkor mindkét fél rugalmasságára szükség van: annak megértésére is, hogy a megváltozott helyzetben csökken a kettesben töltött idő, kevesebb a párkapcsolati élmény, a szex is, ám az is fontos, hogy mindkét fél feladatának érezze a párkapcsolat ápolását is, és ne csak szülőtársként tekintsen párjára.
Más ma apának lenni
Az apákkal szembeni elvárások jelentősen megváltoztak az utóbbi évtizedekben. Ma egyre inkább hasonló elvárások fogalmazódnak meg, mint az anyával szemben: legyen képes gondozni is a gyermeket, legyen képben a gyerek dolgaival kapcsolatban (hétköznapi teendők, egészségügyi kérdések), és ápoljon vele érzelmi kapcsolatot is. Mindez nem könnyű, mert sok férfi szembesül azzal a helyzettel, hogy legalábbis a gyermek születését követő időszakban elsősorban rá hárul a kenyérkereső szerep, ám eközben otthon és a társadalom részéről is komoly elvárásokkal találja magát szemben magát. Ez hasonlóan nagy stressz a férfiaknak, mint a nőknek megtalálni a család és munka egyensúlyát. Mondhatjuk, hogy egyfelől több elvárás hárul ma mindkét nemre, ám talán tágabb és színesebb a szereprepertoár, ami a mai elvárásokból fakad.
Hogyan segíthetünk párunknak, férjünknek ebben a helyzetben?
Még ha nem is mindig feltűnő, természetes, hogy az apákban is feléled valamiféle bizonytalanság és szorongás: mi a dolguk ebben az új szerepben, meg tudnak-e majd felelni neki. A legtöbbet a támogató társ jelenti. Nagyon fontos kifejezni az elismerésünket, például, hogy ügyesen bánik a gyermekkel, a hálánkat, mikor valamilyen figyelmesség jólesett nekünk, és azt, hogy számítunk rá, nemcsak kenyérkeresőként, hanem szülőtársként és párként is.
Lényeges, hogy az anya is kommunikálja a szükségleteit, hogy neki mi lenne a fontos, mi jelentene támogatást, segítséget ebben a helyzetben. Miért is várnánk, hogy a másik ezt kitalálja, miközben esetleg nekünk sem olyan könnyű megfogalmazni? Emellett az is fontos, hogy az anya is igyekezzen keresni az egyensúlyt és a kompromisszumos megoldásokat, melyek az egész családnak: neki, a párjának és a gyereknek is megfelelnek.
