A dinamikusan bővülő Budapest School mikroiskoláiban a tanulás egy olyan rendszer, amelyet tanárok és szakemberek folyamatosan formálnak, fejlesztenek új típusú szemléletmódok bevonásával. Az alapítók azért is hívták meg Budapestre a TED-díjas Sugata Mitra professzort, hogy az iskolák stábjai tanulhassanak tőle az önszervező tanulási környezetről és az általa képviselt látásmódról. Az oktatáskutató a Budapest School tanulásirányítást fejlesztő csapatának abban is segít, hogy megtervezzék a 12 év fölötti gyerekek számára 2019 szeptemberében induló oktatási rendszerüket.
Halácsy Péterrel, a Budapest School (és a világhírű Prezi) egyik alapítójával többek között ezekről a tervekről, az eddigi eredményekről és az iskola sajátosságairól beszélgettünk.
A Budapest School 2015 szeptemberében indult két óvodáskorú tanulócsoporttal, majd fél évvel később a 6-10 éves korcsoport előtt is megnyitotta kapuit. Ma már hét helyszínen, 200 gyerekkel, 3 és 12 év közötti korcsoportban, saját tanárképzési folyamattal működik az intézmény, és a bővülés nem áll meg: jövő szeptembertől a középiskolás korosztály számára is elérhető lesz az újragondolt iskola.
Azt vallod, hogy nem megszabadulni kell a jelenlegi iskolarendszertől, hanem gyökeresen átalakítani azt. Tegyük fel, hogy mostantól te felelsz a magyarországi közoktatás megszervezéséért és szabályozásáért. Hogyan fognál bele?
Mindenképpen az oktatásirányítással kezdeném. Egy olyan hatalmas szervezetet pedig, mint a közoktatás, ahol mintegy 150 ezren dolgoznak – de lehet, hogy 200 ezren is –, egyféleképpen, föntről lefelé lehet megváltoztatni. Sajnos addig, amíg a politikusok, a társadalom meg a média nem kezd el erről komolyan beszélni, nem fog történni semmi. Oktatással választást veszíteni lehet, nyerni még senki nem nyert.
A Budapest School viszont nem a hagyományos iskola megreformálásából, hanem a nulláról indult és igen rövid idő alatt nőtt hálózattá. Mi volt az a gondolatmag, ami életre hívta ezt az intézményt?
Néhány barátommal összeültünk és azon tanakodtunk, hogy milyen feltételeknek kellene teljesülnie ahhoz, hogy létrejöjjön egy olyan iskolarendszer, ahol a gyerekek természetes és gyakorlatias módon sajátíthatják el a huszonegyedik században való boldoguláshoz szükséges képességeket és készségeket. Ebből jött aztán az a nagy és mély kérdés, hogy hogyan kellene kinéznie egy modern iskolának? Egy nagy löketet adott a projekthez az is, amikor Kaliforniában, a TED-konferencián meghallgattam Sugata Mitra professzor előadását. Szimpatikusnak találtam az elképzelését, hogy egy gyerek legyen a saját tanulási folyamatainak az irányítója, ezért gyorsan bele is ástam magam a témába. Aztán 2015-ben, a Brain Bar Budapest fesztiválon ismét találkoztunk, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Többek között az ő látásmódját is beépítettük a tantervünkbe, de folyamatosan kísérletezünk különböző módszerekkel.
Mitől több vagy más a Budapest School, mint mondjuk egy alternatív iskola?
Ez nehéz kérdés, mert én nem azzal foglalkozom, hogy mitől más vagy mitől több. Fontosnak tartom, hogy a tanításról átvigyük a hangsúlyt a tanulásra, és nem tudom, hogy ebben mekkora újítók vagyunk, de mi ebből indulunk ki. Ugyanígy alapelv a személyre szabott oktatás is, az, hogy minden tanulónak a számára legjobbat nyújtsd. Nagyon sok jó gyakorlat és jó tanár van az országban, és nemzetközileg elismert középiskoláink is akadnak, de egy-egy új iskola alapítása csak a gyerekek egy szűk körének jelent megoldást. Mi nem a hagyományos iskola megreformálását tűztük ki célul, hanem a semmiből egy olyan újragondolt oktatási modellt kezdtünk el felépíteni, és igyekszünk folyamatosan bővíteni, ami egy teljes generációra lehet hatással.
A világ ötszáz legsikeresebb vállalatánál is csökken az átlagos élettartam, ami jól mutatja, hogy azon rendszerek helyett, amik nem képesek változni, előbb-utóbb lesznek újak. Ezt látom az oktatásban is: hogy egyre több szereplő fog előjönni, akiknek ki kell találniuk, hogy hogyan lehet együttműködni – úgy, ahogy a nagy cégek is együttműködnek. Nekünk is adaptívnak kell lennünk, össze kell hangolnunk a dolgokat, hiszen a Budapest Schoolba járó gyerekek sem ússzák meg a felvételit meg az érettségi vizsgákat.
De hogyan illeszkedik ez a modell a középiskolai felvételi követelményekhez?
A tegnapi workshop után azzal szórakoztunk néhány tanárral, hogy központi felvételi feladatokat próbáltunk megoldani. Az egyik az volt, hogy sorold fel kapásból a -ck végződésű szavainkat. Három vagy négy ilyen van. Na?
Barack, tarack... ööö... ühm...
Igen, nagyjából idáig jutottunk el mi is. És hogy mi hogyan illeszkedünk ehhez? Hát, emlékszem, amikor a BME-n tanítottam, a hallgatók szenvedtek, hogy ennek az egésznek semmi értelme. A Sudokunak sincs sok értelme, mégis el tudod dönteni, hogy élvezed-e vagy sem, ha pedig az a célod, hogy Sudoku világbajnok legyél, akkor jobb elkezdened élvezni az ezzel járó kihívásokat. Egyelőre nincs más módja tehát a központi vizsgára készülésnek, mint a gyakorlás. Ha sok ilyen feladatot megoldasz, előbb-utóbb rááll az agyad és menni fog. Az más kérdés, hogy ennek a jövőben mennyi hasznát veszed, ahogy az is, hogy ha nagyon nem akarod ezt csinálni, akkor elég idegtépő tud lenni ez a felkészülési folyamat.
Éppen ezért nagyon fontos a családok és a tanárok közötti őszinte kommunikáció, hiszen hosszú távon az nem fog működni, hogy a szülő akarja, de a gyerek nem, és a szülő azt várja a tanártól, hogy motiválja a gyereket. Nem lehet egymás ellen dolgozni. Ha eldöntjük, hogy akarjuk, és sikerül megállapodni, közös nevezőre jutni, akkor már nem olyan bonyolult az a helyzet. Ha minden évben tizenöt ezer diák meg tudja csinálni ezt a központi felvételit, akkor egy Budapest School-os gyerek is simán megcsinálja, csak a szándék és az ambíció kell hozzá.
Alapeleme a módszereteknek a growth mindset, vagyis a fejlődésfókuszú gondolkodásmód is. Ennek mi a lényege?
Hatalmas ereje van annak, hogy mit gondolsz a saját képességeidről, hogy megvan-e az énhatékonyság-érzeted. Ha egy gyerek tisztában van vele, hogy el tud érni dolgokat, de nem azért, mert tehetséges, erős vagy cuki, hanem azért, mert tesz azokért a célokért, az kimutathatóan jobb teljesítményhez vezet.
Ennek kapcsán fontos azt is tudni, hogy azoknak, akik azt gondolják, hogy azért olyan ügyesek, mert tehetségesek, visszaesik a teljesítménye, ugyanis amikor valamilyen számukra ismeretlen nehézségbe ütköznek, akkor nem mernek beleállni a helyzetbe.
Ők a tehetséges kudarckerülő gyerekek, akik jól csinálják azt, amit eddig is jól csináltak, de újat nem vállalnak, mert félnek, hogy elveszítik a szüleik szeretetét vagy az identitásukat.
Rengeteg kutatás van arról, hogy ez az attitűd mikor, vagy mitől alakul ki. Az egyik ilyen nagy tényező az, amit az iskolák régóta előszeretettel csinálnak, a statikus értékelés, azaz a jellemzés: leírjuk, hogy a gyerek négyes matekból vagy tehetséges magyarból vagy jó teniszező, szóval melléknevekkel jellemezzük őt.
Mi arról is beszélgetünk a tanárokkal és a szülőkkel, hogy a visszajelzésekben a gyerek viselkedését, cselekvéseit kell leírni, azt, hogy mit csinál jól, mert akkor azt továbbra is jól, vagy még jobban fogja csinálni – vagy épp tudni fogja, hogy mit ne csináljon. Szóval ne azt mondjuk, hogy jó matekból, hanem hogy addig gyakorolta a másodfokú egyenleteket, amíg rá nem jött, hogy hogyan kell megoldani azokat. Ebből a gyerek azt tanulja meg, hogy a sok gyakorlás eredményhez vezet.
A másik komoly akadályt az érzések el nem fogadása állíthatja a gyerekek elé. A kudarc mindenkinek fáj először, ez teljesen normális. De választhatunk, hogy leállunk rágódni, gyötörni magunkat egy-egy ilyen élmény miatt, vagy elfogadjuk ezeket a negatív érzéseket és gondolatokat - esetleg egy picit távolabbról szemlélve próbáljuk megérteni azokat -, majd továbblépünk.
A growth mindset lényege tehát, hogy elhisszük magunkról, hogy képesek vagyunk a fejlődésre - mert így is van, csak gyakorlás kérdése -, ezért vállaljuk a kihívásokat és a kockázatokat, a kudarcokból pedig tanulunk.
Nonprofit szervezetként működtök, és van egy havi költség, nagyjából százezer forint, ami a szülőket terheli. Van-e valamilyen megoldás arra, hogy azok a gyerekek is részesülhessenek ebben a fajta oktatásban, akiknek a szülei nem tudják megengedni maguknak ennek az összegnek a rendszeres befizetését?
Vannak úgynevezett ösztöndíjas és támogatott helyeink is, ami azt jelenti, hogy a családok egy része nem fizet hozzájárulást, egy részük körülbelül a költség felét téríti meg, és olyanok is vannak, akik csak valamennyivel kevesebbet fizetnek a teljes összegnél. Jelenleg nagyjából a szülők hatvan százaléka az, aki a teljes költséggel, vagy "mecénásként" a teljes költség feletti összeggel járul hozzá az iskola működéséhez. Ezzel a sávos rendszerrel egy felelős társadalmat próbálunk modellezni, ahol a közösség tagjai segítik egymást.
Jövőre már a középiskolás korosztály számára is elérhető lesz a Budapest School. Mik a hosszabb távú célok? Mit vártok ettől az oktatási modelltől?
A következő tervünk az, hogy kétezer gyerek tanulhasson ezekben a mikroiskolákban. Ez egy elég nagy szám egy iskolához képest, de még mindig egy kisebbség, ha azt nézzük, hogy majdnem egymillió tanuló van ma Magyarországon. Komoly kihívás kétezer tanulónak színvonalas, személyre szabott oktatást biztosító hálózatot kiépíteni, de szeretnénk, ha minél több gyerek érezné azt, hogy a saját céljai felé halad a tanulással, és a belső motivációja hajtja, nem a környezete elvárásai. Szeretnénk, ha azt éreznék, hogy a kemény munkának és a küzdelmeknek értelme van.
Ehhez pedig olyan iskolák kellenek, amelyek támogatják mindazt, amire az emberek természetükből fakadóan kíváncsiak.
És persze együttműködő tanárokra is nagy szükség van, akik nem egy-egy tantárgyra fókuszálnak, hanem a gyerekek érdekében együtt gondolkodnak, csapatban dolgoznak – ezért is indítottunk el egy tanárképzési folyamatot is. A szervezet fejlődésének egyik kulcsa, hogy maguk a tanárok is folyamatosan tanulva segítsék a gyerekek tanulását. Olyan emberektől olyan módszereket lesünk el, amik a 21. század oktatását világszerte meghatározzák.
További célunk azoknak a feltételeknek a megteremtése, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Budapest School a jövőben akkreditált iskolaként, önállóan is végezhesse feladatát. A nagy kérdés az, hogy hogyan válhatunk államilag elfogadott intézménnyé, ha tudjuk, hogy ez az iskola az ismeretlenre készíti fel a gyerekeket, vagyis nem tudunk hatszáz oldalas tantervet írni, de közben a gyerekeknek a központi vizsgákon is meg kell felelniük. Szóval ez egy óriási eredmény lenne. De a legfontosabb célkitűzésünk az, hogy 2040-re felnőjön egy boldog és sikeres generáció.
