Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hogyan segíthetnek népmesék abban, hogy a kisgyerek ne rémálomként, hanem izgalmas kalandként élje meg az iskolakezdést? Bajzáth Mária mesepedagógussal beszélgettünk
Új környezet, új társak, új tárgyak, és új elvárások: az iskolakezdés lehet rémálom, de izgalmas kaland is – a kérdés, hogy mi, felnőttek mit teszünk azért, hogy mindezt jól élje meg a kisgyerek. Bajzáth Mária mesepedagógussal beszélgettem, akinek pár napja jelent meg a Kolibri Kiadó gondozásában a hét részesre tervezett Népmesekincstár című sorozat harmadik kötete Így megyek az iskolába címmel. Ebben a 6-7 éves gyerekeknek való, az őket segítő népmeséket gyűjtötte össze a világ minden tájáról. Az is kiderül, hogy miért és hogyan segítik a gyerekeket ebben az életszakasz-váltásban a népmesék.
Milyen mesék valóak az iskolába készülő kisgyerekeknek?
Az emberek többsége emlékszik a legelső iskolai napjára. Vagy azért, mert nagyon várta, izgatott volt, vagy azért, mert rettenetesen félt vagy szorongott. Az óvodából bekerülni az iskolapadba nemcsak környezetváltozást jelent, hanem új napirendet, ismeretlen felnőtteket és gyerekeket, szokatlan elvárásokat és eszközöket, például furcsa bútorokat, táblát, padot, iskolatáskát, tolltartót, no meg könyveket, amelyekben titokzatos jelek alapján kellene tájékozódni… Ha végiggondoljuk, mennyire nehéz kamaszként, felnőttként, de akár sokat tapasztalt idős emberként egy „minden és mindenki új és ismeretlen” helyzetben, munkahelyen, közösségben beilleszkedni és teljesíteni, akkor a 6-7 éves kisgyerek érzései azonnal közelebb kerülnek hozzánk. Ilyenkor óriási szükség van a mesélés intim biztonságára, és a bizonyosságra, hogy a világ jó, minden rendben lesz. A mesék könnyíthetik az ismerkedést, a mesélés alkalmai pedig a kapcsolatteremtést, közösség- és bizalomépítést támogatják.
Miben és hogyan segítik a kisgyerekeket a mesék?
A naponta mesét hallgató gyereknek gazdag a szókincse (ha minden nap hallgat mesét, másfél évvel jár azon kortársai előtt, akik nem), fejlődik az elemző, rendszerező, szövegértő képessége, könnyebben tanulhat olvasni.
A népmesékkel odaadjuk a gyereknek a valóság megismerésének egyik csodálatos eszközét, más úton nem megszerezhető tapasztalatok és információk megszerzésére adunk módot. Mesehallgatás közben megélheti a kárpótlás, vigasz élményét, amikor a világ egyensúlya felborul, majd helyreáll, megerősíthetjük az önbizalmát, önismeretét, én erejét, pozitív énképét, életbátorságát. Mesehallgatás közben a tanulásban is nélkülözhetetlen erőforrásai aktivizálódnak: pl. a képzelet, a képalkotó képesség. Minden meséléssel minőségi időt, élő szót, bensőséges együttlétet adunk a gyereknek, az összebújás, egymás felé fordulás lehetőségét. A mese személyiség- és intelligenciafejlesztő, konfliktusmegoldó, szórakoztató, értékközvetítő, egyszóval egy univerzális segítő.
Hogyan válogattál, mi vezetett a Népmesekincstár legújabb kötetének az összeállításakor?
Inkább: Ki vezetett? Persze, hogy a gyerek. Az új életszakaszt kezdő, „Isten tenyeréről épp csak leszálló”, gyorsan növő, foghíjas, kíváncsi 6-7 éves. Olyan meséket válogattam ebbe a gyűjteménybe, amelyek segítségével, ha baj, kudarc, sérelem éri, minden nap kárpótlást kaphat, más úton meg nem szerezhető információk birtokába juthat: életről, halálról, jóról, rosszról, segítőkről és ellenfelekről. Olyan történetek, amelyek az ezt a korosztályt foglalkoztató kérdésekre adnak választ pl. tudásról, leleményességről, számokról, állatokról, természeti jelenségekről.
Mondj egy nagyon különleges mesét a kötetből, amit jó lenne, ha minden kisiskolás hallhatna
Mindet! Az összeset és azon is túl! Ha muszáj választani, akkor a Nehéz kérdés című csukcs mesét, amiben a medve felfedezi, hogy mindenki más. Innentől vezeti a jávorszarvast és a kőszáli kecskét, már nem azt keresik, ami közös bennük, hanem azt, amiben különböznek. A mese végén azonban a medve egyedül marad, a többieket az érdekli, ami összeköti őket az élettel és másokkal. A gyerekeknél is ebben a szakaszban van ez a gondolkodásbéli fordulat, és rengeteg múlik rajtunk felnőtteken. Az lesz belőle, aki azt keresi, ami a többiektől elválasztja, vagy olyan, aki azt tartja számon, ami azonos mindenkiben.
Mondanál erre példát?
Elmesélek egy a témához kapcsolódó esetet az egyik foglalkozásomról. Egy kislány egy kisfiúról érdeklődik tőlem, hol van, miért hiányzik, de nem tudom beazonosítani, kire gondol:
- Tudod, aki olyan szépen rajzol, és nagyon jól énekel.
- ??
- Tudod, aki ad almát és jól számol.
- ??
- Barna a haja és a szeme, és nincs szemüvege, nagyon szereti a meséket.
Heti egyszer találkozunk, még csak három foglalkozás volt, sokan vannak. A kislány még egy csomó mindent elmond, de nem derül ki számomra ki a fiú. Akkor megszólal egy szülő, aki az első pillanattól figyeli a párbeszédünket:
- Ő az a fiú, akinek tolószéke van.
- Ja, tényleg, ez nem jutott eszembe! – mondja a kislány.
Ezt a gondolkodásmódot kellene megőriznünk a gyerekeinkben és magunkban is.
Milyen népek meséi közül válogattál? Volt olyan, ami számodra is újdonság volt?
Minden mesegyűjteményemben van egy térkép, amin jelöljük a helyet és a népet, ahonnan-akiktől a mese származik. Most 57 helyről valók a mesék, a világ minden tájáról. Minden könyvem csak olyan meséket tartalmaz, amelyeket már sokszor elmeséltem, a gyerekek szerették, így a könyv összeállításakor nem jelentenek számomra újdonságot a történetek. Viszont mindig izgalmas, amikor a gyerekekkel játszunk a térképpel és elképzelik, kik és milyenek lehetnek, akik az egyes történeteket mesélték, hogy élhetnek a bahololok, a korjakok, a mordvinok, a lappok.
Hol akadsz olyan mesékre, mint amilyen a dél amerikai kis falu, Moszetnéne meséje?
Egy könyvbemutatón kaptam egy gyerektől egy képet. Úgy rajzolt le, hogy járom a nagyvilágot, hegyet-völgyet eldugott falvakat mesegyűjtő tarisznyával a vállamon, és sokszoknyás mesemondóktól, vagy ágyékkötőt viselő afrikai törzsfőtől, eszkimó varázslótól kapom a meséket. A valóság sajnos nem ennyire romantikus. Nekem is jelentős mesekönyv gyűjteményem van, és könyvtárakban, irattárakban, tehát többnyire lejegyzett formában találom a meséket, előfordul, hogy én fordítom le magyarra, vagy megkérek valakit a fordításra.
Külön fejezetet szenteltél a hét éves kor meséinek. Miért?
A kisgyerek élete első hat-hét évében tapasztalatokat gyűjt, otthonra talál saját fizikai testében és az őt körülvevő világban, kialakítja térbeli tájékozódását a környezetében, és elsajátítja azokat az alapvető képességeket, amit a mozgás, a beszéd, és a gondolkodás jelent. A hetedik év tájéka egy korszak végét és egy új kezdetét jelenti, a gyerekek életében testi és lelki változásokat egyaránt hoz. Az életszakasz váltás mindig nehéz próbatétel, a hagyomány úgy tartja, „a hétesztendős gyermek leszáll Isten tenyeréről”. A kisgyerekkor lezárásáról a népmesék hatalmas kincsestára nagyon nagy számban őrzi a történeteket, amelyek segíthetik a határátlépést. Vigyázni kell, mert ahogy a mese mondja, „a kapu befelé nyílik, kifelé nem, ha túl sokáig időzne bent valaki”.
Ezt kifejtenéd bővebben, hogy mit értesz ezalatt, hogy a kapu csak befelé nyílik?
Ha valaki átlép egy új életszakaszba, jelen esetben óvodásból iskolás lesz, visszafelé már nem tud menni, tovább kell lépnie, ráadásul a megfelelő időben. Fontos, hogy mikor lép be az ajtón. Van, akinek ez 6 évesen ideális, másoknak később. A lényeg, hogy személyre szabottan jókor, a neki jó korban induljon.
Miért „kell” a halálról is mesélni a kisgyerekeknek?
Mert a halál része az életnek, mindannyiunkkal meg fog történni, elkerülhetetlen a vele való találkozás, mégis tabuként kezelt téma. Nem tudjuk, hogyan beszéljünk a halálról, arról, hogy az élet véges. Pedig pont ez a végességtudat adhatja és emelheti az élet értékét. Pont ez a bizonyosság adhat motivációkat, hogy használjuk ki, becsüljük meg, élvezzük minden pillanatát. Nehezen találjuk a halállal kapcsolatban a szavakat, gondolatokat. A gyerekeket viszont érdekli a téma, kérdeznek erről. Ebben is segíthetnek, beszélhetnek helyettünk, a mondókák és a mesék. Minden korosztálynál van életről és halálról szóló fejezet a mesegyűjteményeimben, de természetesen egészen más típusú mesét kap a témához egy három éves, mint egy kisiskolás. A haláltól lehet félni, lehet vele alkudni, és ki lehet nevetni. A tapasztalatom az, hogy ezeket a meséket a gyerekek nagyon szeretik, többször kérik, újra és újra hallani akarják.
A számokról is szólnak mesék, nekünk azok a kedvenceink éppen, úgy látszik ebben a korban ez is foglalkoztatja a gyerekeket, egyszerűen készen állnak a fogalmibb gondolatok befogadására. Szerinted?
A hetedik életév körül azok az erők, melyek idáig a gyermek növekedésének szolgálatában álltak, felszabadulnak, és a független, fogalmi gondolkodást segítik. Elkezdődik az írás-olvasás, a számolás tanítása és tanulása. Azonban a gyerekek könnyebben tudnak valamit teljesen átélni, mint figyelmüket egy didaktikus, olykor elvont számolási feladatra összpontosítani. A számokkal való ismerkedést segítik a Mesék számokról és emberekről című fejezet történetei. Megtudhatjuk, miért kezdjük a számolást eggyel, hogyan számolnak, akik nem tudnak számolni, hogy lehet elosztani ötöt háromfelé.
A népmesekincstár mostani kötete olyan komoly témákat is feldolgoz egy fejezetbe szedve, mint a barátok, ellenfelek, önmagunk megbecsülése. Értik ezt a gyerek?
Élik, minden egyes napjuk része, a mi dolgunk az, hogy értsék is, és fel tudják dolgozni, ami velük történik. Gondoljuk csak meg, már egy óvodáscsoportban mennyi problémát okoz a barátság, vagy az ellenségeskedés. Hány gyereknek alacsony az önértékelése, és hány Kacor király félemlíti meg a társait? A barátokról és ellenfelekről, tudásról és leleményességről szóló mesék mind azt üzenik: Becsülj meg másokat, építs bizalmat, törődj a többiekkel, segíts! A mesék megmutatják a jót és a rosszat egyaránt. Leírják, mi történik a szabályszegővel, a bántalmazóval, a hencegővel, de optimális kapcsolati modellekről, igaz barátságról, segítőkész, egymással törődő közösségekről is szólnak. Óriási szüksége van ezekre a mintákra, és történetbeli kapaszkodókra az iskolába lépő gyereknek.
Hogyan segíthetjük mi szülők a gyerekeket megérteni ezeket a dolgokat? Elég, ha mesélünk, a többi „jön” magától? Hogyan működik ez?
A mesék mellett - amelyeket fontos, hogy nem kell megbeszélni, és nem kell levonni belőlük a tanulságot! - másolható mintát kellene adnunk a saját életünkkel, a problémamegoldási módjainkkal, az emberi kapcsolataink minőségével. A mesék és a játék mellett az egyes élethelyzetekre adott válaszaink és reakcióink „tanítják” a legtöbbet a gyerekeknek.
Ehhez persze sok-sok minőségi időt kellene együtt töltenünk, családi, baráti, akár munkahelyi kapcsolatainkat nemcsak virtuálisan ápolni, esténként nem a számítógép előtt ülni, sokat beszélgetni, játszani, jönni-menni, nevetni-sírni, együtt főzni majd jól megenni, takarítani, mosni, csinálni, tenni. Tehát nemcsak könyvből, hanem az egész életünkkel mesélni.
Rengeteg mesét válogattál megint össze. Kb. hányat olvashatunk ebben a kötetben?
Hetven körül. Minden fejezethez 4-7 mesét válogattam és 11 témát járunk körbe. A már említetteken kívül téma még a test, a biztonság, a mesék a világról, a talányokról, a miértekről, a hogyanokról, és természetesen nagy tündérmesék varázslatok, manók, boszorkányok, óriások, sárkányok is várják a gyerekeket.
Végül: hogyan fogalmaznád meg az iskolakezdés kritériumait? Arra gondolok itt, hogy végtére is, hogyan kellene, hogy menjen a kisgyerek az iskolába?
Majdnem mindegy megvan-e az x kiló, és az y centi, ha kíváncsian, rengeteg kérdéssel indul, amelyeket fel tud és mer tenni. Ha gondolkodik, és ezt a tulajdonságát megtarthatja, mert értéknek tekintik minden kíváncsi kérdését, ha őt magát nem objektumként, hanem szubjektumként kezelik, ha sokat mesélnek neki, ha játszhat, sokat mozoghat, örömmel, szabadon énekelhet, ha biztonságban van. Nem hiszem, hogy napi 8 órán keresztül áhítattal és lankadatlan érdeklődéssel padban ül. Nem hiszem, hogy mindent tud, vagy tudnia kell, amit az iskolaérettség ismérvei között felsorolnak. Viszont hiszem, hogy iskolai évek arra valók, hogy a világot és benne saját magát egyre jobban megértse, a valóban fontos dolgokat megtanulja. Mindebben sokat segíthetnek a mesék, a dalok, a játékok, az öröm- és élményalapú nevelés.
