A szégyenlős és visszahúzódó, idegenek jelenlétében folyton az anyukájuk szoknyájába csimpaszkodó kisgyerekek nagyobb eséllyel lesznek szorongó kamaszok és felnőttek.
A csendes, visszahúzódó természet persze nem jellemhiba, és nem is szabad összekeverni azzal, amikor szorongások és gátlások akadályozzák meg, hogy a gyerek kapcsolatot teremtsen másokkal. Utóbbi esetre érdemes figyelni, mert a szakértők szerint a megfelelő szülői magatartással ez már a kezdetektől megelőzhető lenne.
Amikor a szülők azt tapasztalják, hogy a gyerek idegenek jelenlétében alig akar megszólalni vagy nehezen oldódik fel a vele egykorú gyerekek társaságában is – ezért inkább egyedül játszik –, akkor elgondolkodnak, hogy ez normális vagy valamit elrontottak-e.
A félénkség akkor adhat okot aggodalomra, ha nem csak átmeneti, hanem állandó jelenség, illetve ha nem csupán introvertált jellemről van szó, hanem valóban komolyabb probléma áll mögötte. Az introverzió és a viselkedéses gátlás közti különbség az, hogy az introvertált gyerekek számára természetes dolog és örömet jelent inkább egy könyv társaságában elmélkedni vagy egyedül legóvárat építeni, mint a többi gyerekkel fogócskázni, míg a szégyenlős gyerekek vágynak a társaságra, ugyanakkor stresszforrást is jelentenek számukra a szociális helyzetek és újdonságok.
Jerome Kagan amerikai pszichológus és munkatársai fiziológiai kutatásaik során a viselkedéses gátlás jelenségének hátterében krónikusan magas szimpatikus idegrendszeri aktivitást találtak. Ugyanakkor nem minden gátlásos gyermeknél fejlődik ki pszichopatológia, és újabb vizsgálatok is igazolják, mennyire fontos védőfaktor az empatikus, érzékeny szülői hozzáállás.
Amikor nem kell aggódni
„Egyesek az általános iskola alatt kinövik a félénkséget, míg mások hosszú idő után is ugyanolyan szégyenlősek és visszahúzódóak maradnak; és vannak olyan gyerekek, akik nehezebben nyílnak meg, de a kezdeti hezitálás után ugyanolyan beszédesek és magabiztosak, mint társaik” – írja Heidi Gazelle, a Melbourne-i Egyetem fejlődéspszichológia professzora a The Conversation oldalon.
Az anyukák számára az is érthetetlen, amikor azt látják, hogy a nem olyan régen még pajkos, minden idegenre mosolygó hároméves gyerek hirtelen sokkal csendesebb és visszahúzódóbb lett, holott Dr. Robert Sears gyermekpszichiáter szerint aggodalomra semmi ok: „1-2 éves korukban a gyerekek spontán módon viselkednek és barátkoznak, társas helyzetekben gondolkodás nélkül cselekednek, 2-4 éves korukban azonban egy olyan fázison mennek keresztül, amikor tartanak az idegenektől. Nem kell tehát ennek az átmeneti állapotnak nagy feneket keríteni. Legyünk vele türelmesek; ha kell, kedvesen bátorítsuk, de adjunk neki teret és időt ahhoz, hogy kibontakozhasson” – tanácsolja a szakértő.
A környezetváltozás is nagy kihívás
A család biztonságából az új közösségbe, a bölcsődébe, óvodába vagy iskolába kerülés megterhelő lehet a gyermek számára. Általános tapasztalat, hogy ha a szülőnek nehéz elengedni a gyermekét, az kihat rá is, ő is nehezen fogja venni az akadályokat. De a társak és a pedagógusok is hatással vannak a lurkók önbizalmára; 10-11 éves korig a felnőttek szerepe jóval meghatározóbb a gyermek életében, mint a vele egykorú gyerekeké, bár a társak befolyása az életkor előre haladtával fokozatosan növekszik. Ebben az időszakban pozitív visszajelzésekkel egy pedagógus csodákat tehet, amihez hozzájárul a támogató légkör is a csoporton vagy osztályon belül.
Forrás: https://csaladbanutazunk.hu/felenk-onbizalom-hianyos-a-gyermeked/
Előnyei is lehetnek
A félénkség egy jellemvonás, nem pedig hiba vagy bűn. Sokan azt gondolják, hogy egy szégyenlős gyereknek biztosan sérült az énképe és nincs egy csepp önbizalma sem. Pedig nekik is meglehet a belső békéjük attól függetlenül, hogy ezt nem hozzák feltétlenül a világ tudtára.
A természetüknél fogva visszahúzódó gyermekek, bár nem aktív irányítói a mindennapoknak, mégis nagyon jó megfigyelői. Már kamaszkorukra sok tapasztalattal rendelkeznek a hétköznapok forgatagában rohanó, extrovertált (a világ felé nyitott) társaikhoz képest, ezért gyakran kiváló elemző szakemberek, írók vagy művészek válnak belőlük.
"Az ilyen emberek általában nagyon figyelmesek, kiváló hallgatóság és anélkül is jól érezzük magunkat a társaságukban, hogy egy szót szólnának. Egy egészséges önértékeléssel rendelkező félénk gyerek amellett, hogy csendes, tartja a szemkontaktust, illedelmes, elégedett magával és általánosságban véve jól viselkedik. Azok, akik nehezebben oldódnak fel idegenek jelenlétében, először mindig megfigyelik az embereket, hogy kiderítsék, megéri-e közelebbről megismerkedni az illetővel, vagyis a félénkség ilyen értelemben számukra elővigyázatosságot és védelmet jelent" - írja Dr. Sears.
Mikor van baj?
Sok gyerek esetében azonban a félénkség nem a belső békét, hanem valamilyen problémát tükröz. Ők nem csak egyszerűen szégyenlősek, hanem visszavonulnak, mindig a háttérben maradnak, kerülik a szemkontaktust és viselkedési problémáik vannak. Ha jobban megismerjük őket, rájövünk, hogy tetteiket harag és félelem irányítja, ami legtöbbször a családi kötelékek sérülésére vagy valamilyen korai traumára (válás, halál, bántalmazás) vezethető vissza. De tudni kell azt is, hogy a szorongásra való hajlam genetikailag öröklődik.
Gátlás, kötődés és szorongás
A gyerekek 15-20 százalékánál megfigyelhető az a temperamentum, amit a kutatók viselkedéses gátlásnak hívnak és korábbi kutatások szerint ezek a kisgyerekek hétéves korukig nagyobb eséllyel lesznek szorongóak. Az eredmények azonban nem voltak kielégítőek, ugyanis az évekkel később végzett vizsgálatok igazolták, hogy a legtöbb alanynál mégsem alakultak ki szorongásos tünetek.
A legújabb megfigyelések során ezért a szakértők arra keresték a választ, hogy a visszahúzódó gyerekek esetében pontosan mi jelenthet kockázati tényezőt a szorongás kialakulására. Mint kiderült, a kulcs – ahogy általában – a szülői magatartás, pontosabban a korai kötődés minősége: a Child Development című szaklapban megjelent tanulmány szerint a csecsemő- és kisgyermekkori félénkség akkor vezethet szorongáshoz, ha nincs meg a biztonságos kötődés a gyermek és gondozója közt.
Az empatikus, odafigyelő, törődő szülői magatartás ugyanis segíti a gyereket abban, hogy magabiztosnak érezze magát egy-egy új, számára idegen helyzetben vagy felfedezés során, mert tudja, hogy megerősítést kap gondozójától. (Globális felmérések szerint kb. 65 százalékban biztonságos és egészséges a csecsemők és szülők közötti kötődés.)
A kutatók összesen 165 csecsemőt (egy- és kétéves fiúkat és lányokat) vontak be kísérleteikbe, amelyek során új környezeti hatásoknak tették ki őket. Az alanyok elé először egy számukra idegen tárgyat, például egy mechanikus robotot helyeztek, majd néhány pillanatra elszakították őket a szüleiktől, hogy megfigyeljék a csecsemők reakcióját és ebből a szülő-gyermek kötődésre következtethessenek.
A biztonságosan kötődő gyermekek jellemzően kétségbeestek és sírni kezdtek, amint az édesanyjuk vagy édesapjuk elhagyta a termet, de amint visszatért, azonnal közeledtek felé és vigaszt találtak az ölükben. Ezzel szemben a nem biztonságosan kötődő csecsemők vagy nem foglalkoztak az anya/apa távollétével, vagy keresték a szülőt, de feldúltak és mérgesek maradtak – néhány csecsemőnél ráadásul félelmet és szorongást is megfigyeltek a gondozó visszatérése után.
Az alanyok később, 14-17 évesen több kérdőívet is kitöltöttek, hogy a szakértők kiderítsék, milyen szorongásos tünetek alakultak ki náluk. Azt találták, hogy azok a félénk tizenévesek voltak a leginkább veszélyeztetettek, akik kisgyerekként ún. bizonytalan-ellenállók voltak, vagyis az elszakítást követően vigaszt kerestek ugyan gondozójuknál, de képtelenek voltak megnyugodni.
A félénk fiúknál általában magasabb a kockázat aránya, ami arra vezethető vissza, hogy a félénkség szociálisan kevésbé elfogadott a férfiaknál, mint a nőknél. „Az eredmények felhasználhatók, hogy időben felismerjük, mely gyerekek vannak nagyobb veszélyben, illetve hogy megtanítsuk a szülőket a kötelék megfelelő ápolására” – nyilatkozta Erin Lewis-Morrarty, a Maryland Egyetem kutatócsoportjának tagja a LiveScience-nek.
Egy életre sérülhet a gyerek
A felnőttekkel, különösen a férfiakkal szembeni félénkség sokkal gyakoribb és természetesebb a kisgyerekeknél, ám ha a saját korosztályába tartozók körében is kényelmetlenül érzik magukat, akkor érdemes jobban odafigyelni és kideríteni, hogy mi okozza ezt a viselkedést.
Amikor ugyanis a gyerekek interakcióba lépnek egymással, olyan fontos készségeket sajátítanak el, amelyek elengedhetetlenek a normális mentális fejlődéshez: ilyen például az, hogy megértsék más emberek érzéseit és nézőpontját; hogy megtanulják, a játék vagy a beszélgetés alatt mikor vannak ők soron; hogy megfelelően viszonozzák mások baráti közeledését; vagy hogy a környezetük számára elfogadható módon fejezzék ki saját véleményüket.
Azok a gyerekek, akik csak nagyon csekély mértékben vesznek részt a társas interakciókban, kimaradnak ezekből a fontos és egymásra épülő tanulási tapasztalatokból. Ennek következtében pedig a szociális készségeik, megismerő funkciójuk és énképük kevésbé lesz érett a velük egykorú társakéhoz képest” – magyarázza Heidi Gazelle.
„Az ismerősök, óvodatársak vagy osztálytársak jelenlétében fennálló félénkség oka általában az az aggodalom, hogy elfogadják és szeretni fogják, vagy bántalmazzák és kiközösítik őket. A szégyenlős, visszahúzódó gyerekek ráadásul nagyobb eséllyel esnek áldozatul gonoszkodó társaiknak, ami negatív hatással van érzelmi fejlődésükre – különösen akkor, ha ez a helyzet állandóan fennáll.
Bár a gátlásosság hasonló arányban elterjedt fiúknál és lányoknál, a félénk fiúknak általában több nehézséggel kell megküzdeniük a barátkozás és beilleszkedés során, mint a lányoknak. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a félénkség abban az értelemben normasértő, hogy a férfiakra általában a merészség és a magabiztosság jellemző. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy a kirekesztés és áldozattá válás mindkét nemet ugyanúgy érinti” – figyelmeztet a szakértő.
Ne erőltesse, ha neki ez kínos!
A gátlásos gyermek számára az új helyzetek mindig komoly kihívást jelentenek, a kihívások viszont csökkentik a gyermek biztonságérzetét, ezért visszahúzódik és vár. Lehetőleg ne olyan türelmetlen megnyilvánulásokkal biztassa, hogy Ne vacakolj már!, hiszen azzal csak ingerültséget és dühöt vált ki belőle. Ne minősítse a gyereket mások előtt, de főleg az ő jelenlétében ne használja a szégyenlős jelzőt, mert akkor azt éreztetheti vele, hogy a társaihoz képest ő kevesebb vagy rosszabb.
„Ha vendégségbe megyünk egy rég nem látott rokonhoz, készítsük fel a gyereket arra, hogy hogyan köszönjön és viselkedjen, de maradjunk a számára természetes megoldásoknál és az ő komfortzónájánál, ne várjunk el tőle olyan extrovertált viselkedést, ami teljesen távol áll tőle. Javasoljuk neki, hogy hozza magával kedvenc kifestőjét vagy társasjátékát, ami nagyon jó kommunikációs hídként szolgálhat a rokonok és a gyerek között” – tanácsolja dr. Sears.
Nem újdonság, hogy minél jobban nyúzzuk, annál inkább visszavonul, ezért arra is ügyeljen, hogy ne állítsa folyton a reflektorfénybe a gyereket. Lehet, hogy nagyon tehetséges és ügyesen zongorázik, de vegye figyelembe, hogy vannak, akik szórakoztatásra születtek és kérni sem kell őket, hogy produkálják magukat, más gyerekeknek viszont időre, térre és gyakorolásra van szükségük ahhoz, hogy mutatványukkal magabiztosan kiálljanak mások elé. Tartsa ezt is tiszteletben és ne akarja az udvari bolond szerepét a gyerekre aggatni.
„A szorongás kezelésében több lehetőség is kínálkozik. Egyrészt a szomatikus panaszok enyhítésére alternatív gyógymódok közül válogathatunk, a pszichoterápia pedig a problémák hátterében meghúzódó lelki gócok, sérülések megoldásában segíti a gyermeket és a szülőt. Iskoláskorú gyerekeknél a relaxációs (autogén tréning) terápia hatékony lehet, ezzel egy módszert adunk a gyermek kezébe, hogy saját maga érezze, tapasztalja meg, úrrá tud lenni szorongásán” - mondja Török Emese gyermek-szakpszichológus. Sokat segíthetnek az iskolán kívüli elfoglaltságok és sporttevékenységek is, és persze ha őszintén és támogató módon beszélgetünk a gyerekkel társas kapcsolatairól és a barátságról.
