A legrosszabb játékok karácsonyra

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ordítva masztizó Tarzan, reptéri security check, a vesztest árammal rázó társas - öt játék, amit ne vegyenek meg a gyereknek karácsonyra.

Mivel hetek óta ajándékokat és ajándéktippeket keresünk, beleszaladtunk néhány válogatottan rémes darabba is. Nem tudtuk megállni, hogy össze ne szedjünk egy ötöst listát olyan tárgyakból, amiket semmiképpen ne vegyenek meg a gyereknek.

Disney elképesztően izléstelen műhaj

Sokszor végigrágtuk már itt a porontyon is, hogy a Disney kislányoknak szánt hercegnős univerzuma nem feltétlenül esik egybe azzal, amit mi felnőttként szépnek, ízlésesnek vagy csodálatosnak tartunk, de ezeknek nem is ez a célja. Hogy a gyereket igenis lenyűgözi a rózsaszín műanyag gyémánt, a hercegnők hatalmas szeme, ami kábé akkora, mint a kézfejük. Éppen ezért azt hittem, ebben a műfajban már nem érhet meglepetés - amíg kolleganőm el nem küldte nekem az alábbi termékek linkjét. A dolog nem olyan vészesen sokkoló, amíg meg nem látjuk, hogyan néznek ezek ki egy élő ember fején. Hát így, erre mondják azt divatszerkesztő kolleganőink, hogy eléggé ukrán. Mondjuk Disneyhez képest legalább olcsó, ha már ennyire végtelenül proli.

Áramütéses játék

Mindig fáj, ha egy játékban veszítünk. A Shocking Game megalkotói ezt az általános bölcsességet átültették a gyakorlatba, nehogy már a vesztesnek csak a lelke fájjon, ezért tetézik a lúzer kínjait némi valódi szenvedéssel is. Ezt a kicsit beteg játékot többféleképpen is lehet játszani. A menete az, hogy mindenki megfog egy kart, és megnyomja a rajta lévő gombot, jelezve, hogy készen áll. Ha ezt minden játékos megtette, középen felgyullad egy piros lámpa. Amikor ez a piros fény zöldre vált, a lehető leggyorsabban ismét meg kell nyomni a gombot, a leglassabb játékost pedig megrázza az áram. Játszható viszont úgy is, hogy csak a leggyorsabb játékost nem rázza meg az áram, mindenki mást pedig igen. Az áramerősség változtatható az enyhén kellemetlentől a kifejezetten fájdalmasig. Gyakorló szadisták és mazochisták ki ne hagyják! Ja, csalni nem érdemes, mert aki túl hamar nyom gombot, az is kap egy kis áramot.

Undorító fogorvosos játék

Igen, teljesen egyetértünk azzal, hogy a kisgyereket nem lehet elég korán rávezetni arra, mennyire fontos a rendszeres, alapos szájápolás. Azzal a céllal is maximálisan tudunk azonosulni, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a gyerek ne rettegjen a fogorvostól. De ez a játék akkor is nagyon gusztustalan. A Play Doh fogorvosos játéka egy kifeszített szájú fejből, különböző színű gyurmákból, játékfúróból és egyéb játék fogorvosi szerszámokból áll, a gyerek pedig tetszése szerint hozhat létre lyukas fogakat, amiket aztán kifúrhat, a lyukak helyét szép fehér gyurmával betömheti, sőt, teljes fogpótlást is készíthet, ami már nem is korona, hanem implantátum. Komolyan, már csak a nyálszívó hiányzik. Fogorvosok gyerekeinek el tudom képzelni, akiket biztosan motivál, hogy ugyanazt csinálhassák, mint apu, de egyébként???

Playmobil airport security check

Annyi élvezetes része van az utazásnak, amivel kapcsolatban olyan sok mindent lehet játszani. De nem tudom, milyen reptéri tapasztalatai lehetnek annak, aki a Playmobilnál úgy gondolta, gyártanak egy security check játékot. Előveszi a gyerek, és mit csináljunk vele? A babák gyakorolhatják a végtelen sorbaállást? Ja, és a cipő levételét, a sampon kiöntését és a kézipoggyászban felejtett ajándék bor kidobását? Remélem a kapu legalább életszerű, és még a bugyira vetkőztetett kis embereknél is becsipog néha, hogy lehetőség nyíljon egy kis kéziszkenneres vizsgálatra is.

Ordítva masztizó Tarzan

Ez a Tarzanfigura akkora melléfogás volt, hogy első verzióját ki kellett vonni a forgalomból, de a felhasználói értékelések szerint a második változat sem lett sokkal jobb, vagyis szalonképesebb. Tarzan a következőket tudja: mozgatja a kezét, és miközben ezt teszi, kiabál. A pech csak az, hogy a kézmozgás és kiabálás kombinációról nekünk, mocskos lelkű felnőtteknek sajnos az ugrik be, hogy Tarzan éppen ordítva maszturbál. Az alábbi videón megnézhetik Tarzant, akcióban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.