Vízhezszoktatás a nagykádban

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kádbéli történet legalább annyira szól az élvezetről, mint a tisztálkodásról. Sőt.

A babák-gyerekek, ugye, fürdenek. Az újdonsült Apa és Anya elébb rettentő tanácstalanul, majd egyre rutinosabban kezeli ezt a helyzetet: merít, locsol, öblöget. Vagy valami ilyesmi. A gyerek meg mindeközben ringatózik, gurgulázik, lubickol és élvezi, ami vele történik. Hiszen a kádbéli történet legalább annyira szól az élvezetről, mint a tisztálkodásról. Sőt.

Az újszülött számára a víz nem ismeretlen, idegen közeg. Ha jó a hőfok és a hangulat, a baba köszöni, nagyon jól elvan benne addig a pár percig, amíg a fürdetés tart. Mondjuk ezt nem rögtön az első pillanattól kell elvárni tőle, mert beletelik egy kis időbe, míg megszokja a „juj meztelen vagyok - hideg van - juj hova emelsz - juj mi ez - megintemel - fázom, hagyj békén”- fázist, mert abban jellemzően nagy az üvöltési kvóciens a gyerek-, a stresszfaktor a szülő számára. Az üvöltést áthidalandó, a fiamnál az volt a trükk, hogy délelőtt kellett fürdetni, nem este. Olyankor csönd volt. Szerintünk olyankor szerette meg a fürdésesdit (ma is negyven percet játszott a kádban vacsi után). Feküdt, lebegett a vízben és nézelődött. Ugyanez este? Üvöltés, két vöröslő szülői homlok, elfelhősödő tekintet, nyugtalan szomszédok. Aztán egyszercsak beindult a varázs, és áttérhettünk az esti fürdésre.

Jó, megvan a mikor

A jó fürdés az elején a felkészülésről szól: elérhető közelségbe készíteni mindent (fürdető, olaj, törölköző, body, rugdalózó, fésű), és jó hőfokú vizet engedni. Még a baba vetkőztetése előtt érdemes egy kicsit felfűteni a helységet, ha lehetséges. És bár anyáink ugye a könyökükbe épített hőmérővel mértek, én a sajátomban megannyi tűzforró fürdőélmény után igen kevéssé bízom, így hát maradok a hőmérőnél. Bár 37 fokosra mondják a tökéletes vizet, szakemberek szerint ez még mindig egy picit túl meleg. Nyugodtan szoktathatjuk a babát ennél 1-2 fokkal hűvösebb vízbe – később majd úgyis egyre inkább érezzük saját gyerekünkön, mit szeret.

Mennyi vizet?

Az első napokban, amikor még ügyelni kell a köldökcsonkra, alig pár ujjnyi vizet eresszünk a kiskádba. Ahogy nő a gyerek, úgy mélyülhet a víz – Ruzsonyi Ági babaúszás-szakember szerint az az ideális, ha 2-3 hónapos korától el tudjuk kezdeni lebegtetni a gyereket a nagy kádban. Mi az ő útmutatásai alapján mindkét gyereket 2-2,5 hónaposan elkezdtük hozzászoktatni a nagykádhoz, és gyakorlatilag azonnal elmúlt az esti fürdetéses üvöltés: mindkettő fantasztikusan élvezte a dolgot. A titok nyitja a nyugalom: ne teremtsünk feszültséget egy ilyen jó program alatt!

Mit tegyek?

Én szeretem a kicsinek megmutatni, hova megyünk: „látod azt a nagy kád vizet?” Beszéljünk hozzá, mondjuk el, mi történik vele, hogy értse. A kádba beülve fektessük a gyereket a két kezünkbe, ahogyan a kiskádban is tennénk. Szépen lassan, fokozatosan fordítsuk át úgy, hogy végül a baba a két kezünkben feküdjön, de kezünk csak a tarkójánál „fogja”, támassza alulról a vállát és a fejét. Így szabad a keze, szabad a lába, és könnyedén lebeg a vízben. Tartsuk meg a víz felszínén úgy, hogy közben figyeljünk, nehogy beleforduljon a vízbe, nehogy belenézzen, lebukjon. Lassan ringassuk előre és hátra néhányszor, majd jobbra és balra, hogy érezze a víz határait. Utána fektessük magunkra úgy, hogy szája ne érjen a vízbe és beszéljünk hozzá, simogassuk meg. Pár perc elég ebből az ellazult állapotból is, vegyük ki a babát és gyorsan, nyugodtan szárítsuk meg: alaposan töröljük át egy textilpelenkával minden kis hajlatát, majd helyezzük tiszta felületre és öltöztessük fel.

A nagykád: nagy felelősség

Bár a kicsiben is nagyon óvatosnak kell lennünk, a nagy kád tényleg nagy felelősséget jelent. Ha esetleg a gyerek belefordul a vízbe, netán úgy hátrarúgja magát, hogy vizes lesz a homloka és a szeme, ne aggódjunk: szépen nyugodtan vegyük magunkhoz, öleljük át (ha nyelt a vízből, ütögessük meg finoman a hátát, mintha büfiztetni szeretnénk), és ha már teljesen megnyugodott, engedjük vissza finoman a vízbe. Ne feledje: a gyerek akkor ijed meg, ha a szülő megijed.

Túl száraz bőr

A víz maga nem szárítja annyira a baba bőrét, mint a különböző mesterséges fürdetőszerek.
A bőrgyógyászok is azt javasolják, hogy 3 éves kor alatt ne használjunk csak teljesen természetes anyagokat fürdetésnél. A legjobb, ha a gyógyszertári fürdetőt (Hydrophyllicum
Nonionicum) használjuk a színes-szagos fürdetők helyett. A száraz bőrű babákat pedig fürdés
előtt kenjük át mandulaolajjal vagy gyógyszertári napraforgóolajjal, különös tekintettel a hajlatokra és a fülek mögötti vékony bőrfelületre.

Mindezen ötletekkel szinte bizonyos, hogy előbb-utóbb a szülő is, a baba is rájön:
tulajdonképpen fürdeni jó!

Szerző: Lujza

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.