Andi magas vérnyomása, jelentős súlygyarapodása és a baba nagy méretei miatt császármetszéssel hozta világra gyermekét.
Emiatt egyáltalán nincs elkeseredve, úgy gondolja, nem az a fontos, hogy átélte-e a hüvelyi szülés élményét, hanem az, hogy ott van mellette a kislánya. Te is szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!
Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert egy olyan team segítségével szültem, akik kizárólagosan pozitív nyomot és emléket hagytak bennem a nagy nappal kapcsolatban.
És mindez Budapesten, állami kórházban történt, fogadott orvossal, de random szülésznővel.
Nehezen, egy év után sikerült teherbe esnem. Persze utána sem ment simán minden. Toxémiával és terhességi diabetesszel kezeltek a terhességem 26. hetétől. Így végig azon izgultunk, hogy ne legyen koraszülött a baba, hogy ne legyen oxigénhiányos, hogy minden rendben legyen a szülés körül. Rendszeresen megkaptam, hogy "ajjjj-ajjj". 30 kg plusszal, 170-es vérnyomással, 4 kg-ra jósolt magzattal, a kiírt nap előtt egy héttel befektettek a kórházba, mondván, inkább kiveszik a babát, mielőtt baj lenne. Szerettem volna megszülni természetes úton a picit, és még reménykedtem, hátha lehetséges. Az aznapi leletem teljesen negatív volt, így vártunk... Még csak a 39. hetet töltöttük. Eltelt egy nap, majd kettő, majd három és így tovább. Napi kétszer CTG. Semmi. Kicsi lánykám békésen éldegélt odabent.
Két nap túlhordás után egy napsütéses pénteki napon, konzultáltak az orvosok felettem (előttem). "Ne várjunk tovább" - hangzott el az orvos szájából reggel 8-kor. Délre már az orvosom babát ígért. Hívtam páromat, aki meglepő gyorsasággal ért be a kórházba. Nem volt fogadott szülésznőnk, de így is 100 százalékosan meg voltunk elégedve a "kapott" lehetőséggel. Figyelmes volt, kedves, mindent elmagyarázott, rengeteget segített. A hátrány csak annyi volt, hogy este a váltásnál már nem ő volt velünk.
Megkaptam a kanült, elindultak az infúziók, és telt az idő. Fájások! ÁÁÁ, egyre sűrűbbek, egyre erősebbek. Ez nem lehet! Még az orvosom sem hitte el. Hogy pszichés volt vagy valós, talán sosem tudjuk meg, de az 5 perceseknél már sírni tudtam volna.
Délután 3 óra. Jön az aneszteziológus, elmond mindent a spinális érzéstelenítésről, viccelődik egy keveset, majd egy műtős elindul az ággyal a műtő felé. Ott borult el minden a fejemben. Ideges voltam és boldog. Féltem, nem is tudom, mitől. Mindenki viccelődött, kedveskedett a műtőben, de igazából senkire nem tudtam figyelni. Apa nézett az ablakon keresztül. Egyszer csak felpattant, közben egy női hang szól, hogy mindjárt láthatom a babát a kis asztalkán és ott volt! 4 kg, 54 cm. Vigasztalt az orvosom, hogy nem tudtam volna hüvelyi úton megszülni, mert nagy volt a baba (az én méreteimhez képest) és nem is fért el a szülőcsatornában.
Egy pillanatra láthattam ŐT, majd elvitték. Hallottam, ahogy sír. Ki tudja, mennyi idő telt el, nem láttam és nem hallottam semmit, csak egy másik világban lélegeztem. A fejem egyben üres volt, egyben a baba körül forgott. Majd hozták a picit. Édesen aludt, csak a fejecskéje látszódott ki a sok réteg "dunyha" alól. Adhattam neki egy puszit, de megint elvitték egy kis időre. Próbáltak szóval tartani, míg összepakolták a hasam. Mindenki nagyon de nagyon rendes volt és nagyon figyelmes! Szerettem volna sírni a Boldogságtól, szerettem volna kiabálni, hogy ANYA LETTEM! Valami olyasmi történt, amit nem lehet leírni, nem lehet megfogalmazni. És az igazi extázis csak most jött. Már az őrzőben megkaptam a kicsit. Apa is velünk lehetett.
Igen, császár volt. ÉS? Vethettek rám követ. Bár ellene voltam, voltak nekem is diszkriminatív gondolataim a császáros szüléssel kapcsolatban. De higgyétek el, a boldogságból nem vesz el semmit! Ja, és a szülés élménye, na meg a szenvedés? A szülés élménye senkit nem fog érdekelni, amikor a kezedbe adják a kis új Földlakót! Fájdalom? Na, az van. Még jó pár napig, hétig lesz, ami emlékeztessen a történtekre. De megéri!
Andi
