Egy kisbaba nagyon édes, húsos, kerek, gagyarászó, illatos csomagocska. Öröm vele lenni, megölelni, babusgatni. Aztán az alvás közeledtével sokszor romba dől ez az idill. Hogyan próbáljuk meg éjszaka alvásra bírni a gyereket, mielőtt végkimerülnénk?
Első gyermekemnél egyszerű dolgom volt, viszonylag hamar megtaláltam az altatás tuti módszerét, neki kiságyszindrómája volt, vagyis ha beletettem, kipattantak a szemei. Így velünk aludt, amitől mindannyian kipihentek és kiegyensúlyozottak lettünk hipp-hopp. Így azért érthető, hogy miért is vágtam bele második fiammal az altatásba olyan nagy mellénnyel. Hiszen én már rutinos anya vagyok, kirázok én bármit a kisujjamból. Akkor még nem is sejtettem mennyi mindent kell majd kiráznom. A gyerek védelmére szóljon, álomjó baba, szépen alszik, csak az esti első elalvással bajlódunk (le se merem írni, talán már csak bajlódtunk).
Altatásmódszertanból ezalatt a rövidke két és fél hónap alatt felsőfokon diplomáztam (mondom ezt most, de majd meglátjuk mit hoz még az élet). Mert altatni sokféle módon lehet. Ringatással, szoptatással, cumival vagy anélkül, sírni hagyással vagy anélkül, hason, háton, oldalt, egy szobában, külön szobában, stb. Éppen csak azt nem tudhatjuk előre, melyik módszer lesz a jó a mi gyerekünknél. Azoknak akik mostanában sokszor éjszakáztak reménytelenül, íme, néhány módszer, amit a baráti körömből szedtem össze, jó párat magam is megtapasztalva.
Ugye van a városi legenda, a kisbaba, aki ha álmos, csak nyekken egyet, a szülő beteszi a kiságyba, egymásra mosolyognak, szülő kimegy, gyerek elalszik. Hát, az én ismerőseim között nincs ilyen gyereke senkinek, de azért elhiszem, biztosan van ilyen is.
Aztán, mint következő kategória, jönnek a babák, akiket altatni kell. Ha álmosak, mindenféle segítséggel, trükkel kell rávenni őket az alvásra.
Van, akit csak megszoptatni kell, elalszik közben, ágyba betesz, viszlát.
Van, akit megszoptatni kell, majd megbüfiztetni, ekkor szemek kipattannak, ringatás, majd ágyba betesz, viszlát. Ennek vannak további változatai, van olyan baba, aki azt szereti, ha sétálnak vele, vagy a popóját rötyögtetik, majd amikor alszanak, minden gond nélkül kiságyba csempészhetőek. Sokszor az sem mindegy, hogy tesszük ezt, a gyereket függőlegesen vagy vízszintesen tartjuk, miközben sétálunk, ringatunk, rötyögtetünk, vagy mindezt egyszerre.
Aztán vannak azok a gyerekek, akik a kiságyban alszanak el, de például csak cumival és simogatással, amíg le nem ragadnak a kis pilláik, de van olyan is, akinek ez csak egy bizonyos fokig jó, félálomban anya húzzon ki, különben háború. Ide sorolnám még azt is, amikor anya a kiságyba derékig behajolva arcát kisbabája arcához tartva altat, ez kívülről igen vicces, átélve pár perc után már nem az, konkrétan a háta leszakad az embernek, de persze bármit, csak aludjon már el a drága. Van aki ennél még tovább megy a kísérletezésben és megpróbál ágyba behajolva szoptatni, én jelenleg nem tudok olyanról, akinél ez bevált volna.
Sokszor nem mindegy, ég-e a kislámpa, hol ég a kislámpa, vagy egyszerűen ne égjen az a kislámpa. Vannak olyan babák, akik ha felfedezik a külvilágot, be sem akarják csukni a szemüket. Illetve akarják, de nem bírják, mert hát a kisbaba dolga, hogy nézni kell, így ha csak egy kicsit is világosabb van a koromsötéttől, akkor máris van mit nézni, és úgy persze nem lehet elaludni. Ekkor pedig jön az ordítás. Egyik ismerősöm kisbabája csak úgy aludt, ha az arcát letakarták egy textilpelussal. Amint elaludt, levették róla természetesen, de én is sétáltam már a kicsivel fel s alá úgy, hogy le volt takarva, szerencsére egy perc se kellett, aludt mint a bunda. Ez majdnem egy hétig tartott, akkor is remekül szórakoztam magamon, hogy mit meg nem teszek.
És ha már van az ágyban alvós baba, akkor nyilván van nem ágyban alvós baba is. A babakocsiban alvós még istenes változat, kivétel, ha a babakocsinak mozognia kell, sőt, az sem mindegy, hogy gurul az a nyamvadt kocsi, avagy csak ringatja az ember, mert sokszor ez bizony kevés. Mind hallottunk már legalább egy olyan babáról is, aki éjszaka is szívesebben feszített a hordozójában az anyósülés mögött, miközben apa fáradtan navigált az éjszakai kihalt utcákon.
Van olyan baba is, akinek anya szívdobogása elengedhetetlennek tűnik élete első hónapjaiban, így megnyugodni, aludni csak anyához bújva tud. Hallottam olyanról, aki két hónapot fotelban aludt félig ülő, félig fekvő pózban, mellkasán a szuszogó édes kis zsarnokkal. Nekem volt szerencsém ezt megtapasztalni, igaz, csak párszor, de legalább a saját ágyamban és vízszintesben, és pár óra alvás után a babát egy laza mozdulattal legurítottam magamról, majd az első szoptatás alkalmával sikeresen vissza is csempésztem az ágyába.
Jelenleg sikeresen elalszik az ágyacskájában (illetve csak ott hajlandó elaludni) úgy, hogy teljesen besötétítek, cumi be, fél perc cirógatás, majd amikor félálomban van, kijövök. Van, hogy párszor felébred, de amint kicsit megsimogatom, cumit adok, egyből visszaájul. Persze olyan naiv nem vagyok, hogy azt képzeljem, ezzel az alvás kérdése megoldódott, téma lezárva, rémlik még, sokat változnak a kisbabák, mindig van új a nap alatt. Addig is kiélvezzük a jelenlegi nyugodt elalvásokat és ha adódnak a későbbiekben nehézségek, majd némi leleményességgel és humorral azt is túléljük, megoldjuk.
Elkeseredni pedig nem szabad, ha a ded esetleg nem úgy alszik, ahogy mi azt szeretnénk, esetleg pont az történik velünk, amiről a terhességünk alatt szentül hittük, hogy nahát, az velünk biztosan nem, a mi gyerekünk nem olyan és mi sem vagyunk bénák. Aztán tessék, de igen, viszont a lényeg, hogy az altatási mizéria közben félájultan a fáradtságtól is nagyon szeressük gyermekünket, legyünk türelmesek, csak a hecc kedvéért egy pici baba nem csinál parádét az esti alvásból, mindegy hogyan és hol alszik, a lényeg, hogy mind kipihenjük magunkat. Az érettségiig akkor is rendes embert faragunk belőle, ha most elveket kell is sutba dobnunk.
opti
