Hétvégi programok: Gyerekirodalmi fesztivál a Poronttyal

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hétvégén rendezik Budapesten a IV.

A hétvégén rendezik Budapesten a IV. Gyermekirodalmi Vásárt és Fesztivált. Aki teheti, jöjjön ki, mert egyrészt lesznek érdekes gyerekprogramok, másrészt kinn lesz a Poronty is. A fesztivál babaszobájában mesét olvasunk, internetezési-porontyozási lehetőséget nyújtunk a megfáradt szülőknek.

A fesztivál péntek reggel kezdődik, ekkor délelőtt Békés Pál Félőlényét láthatják a gyerekek, majd a nagyobbak 11-től rendhagyó irodalomórán vehetnek részt (ha nem épp egy rendesen ülnek.) Szombat-vasárnap érdemes igazán a kicsikkel kivándorolni a Kossuth Klubba, ahol a könyvvásár, babaszoba, kézműveselfoglaltságok és illusztrációs kiállítások mellett számos koncert és mesés program is lesz. Szombaton 10-től Marék Veronika, majd 11-től a Kaláka következik a Madáretetővel. 14-től Lackfi János mesél, márpedig egy ötgyerekes apa ebben nyilván profi. Háromtól igazi írókkal írhatnak mesét a gyerekek, amit ott helyben illusztrál Paulovkin Boglárka. Ugyanez vasárnap délután ötkor is. Utána, akik még maradnak, dedikáltathatják mesekönyveiket. Vasárnap 10-től "Napra nap" interaktív tárgyanimációs játék 2-5 éveseknek. Az előadás végig járja egy nap eseményeit két létfontosságú égitestünk, a Nap és a Hold segítségével. Megelevenednek a ház és a vadon állatai, láthatóvá lesznek mindennapjaink természeti jelenségei a reggel és az este keretei között. Utána Makám koncert, majd négytől Szalóki Ági.

Szintén a mesék kedvelőinek szól a Nyitott Műhely szombat délelőtti gyerekprogramja 11-től. A vendég Mosonyi Alíz, aki felolvas, beszélget, a Műhely segítői pedig a mese motívumaihoz kapcsolódó kézműves-foglalkozást tartanak.

A Művészetek Palotájában az állatvilággal ismerkedhetnek meg vasárnap 10-15-ig a gyerekek, és közben benézhetnek Kocsis Zoltán ifjúsági koncertjére, ahol zene és kép kapcsolatát boncolgatják a Nemzeti Filharmonikusok Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művén keresztül. Tizenegykor és háromkor is.

A Marczibányi téren szombaton tíztől :)szia marczi! családi játszószombat életre kelő mesékkel, diavetítéssel, játszószőnyeggel és kézműves-foglalkozásokkal. Kettőtől pedig a nagyoknak Denevér-varázslóiskola az önismeret jegyében. A foglalkozás témája a mesterséges intelligencia és a robottechnika. A gyerekek megpróbálják modellezni a számítógép működését, megnézik, hogy helyettesíthető-e az emberi együttműködés. Ha már annyit használjuk, legalább értsük is!

A Dózsa György Művelődési Házban vasárnap 11-kor A középső királyfi című mesejáték látható, ahol a megszokottól eltérően nem a legkisebbnek jut minden földi jó. A Művelődési Ház egyéb állandó programjai is jó szórakozást jelentenek azoknak, akik hét közben is ráérnek, és közel laknak a Pesti út 113-hoz: különböző korú gyerekeknek torna, balett, táncóra, capoeira és néptánc tanfolyamok, festő- és keramikusiskola található a kínálatban.

A Duna Plaza egész márciusban várja a LEGO rajongóit – és melyik kisgyerek ne lenne az? A LEGO-kocka 50 éves születésnapja alkalmából minden szintjén és szegletében LEGO-építmények és játszósarkok találhatók. Bár egyébként nem tartom valami hangulatos helynek ezt a hatalmas konzervdobozt, de ezúttal érdemes ellátogatni ide: a főbejáratnál LEGO-óriásfigurák, a KFC étterem tetején repülőtér és hajókikötő, a főfolyosón Viking és Kalóz kiállítás, LEGO város és Moonbase kiállítás, LEGO Star Wars kiállítás, LEGO Ferrari kiállítás, LEGO mozaikok, Retro LEGO kiállítás vitrinekben, LEGO kalózhajók. A sok színes LEGO-látványosság mellett az első emeleti teraszon egész hónapban kipróbálhatók az Xbox 360 konzolt LEGO játékai. Péntektől vasárnapig óriásvárat építhetnek a látogatók. A legkisebbeknek a terasz mellett Duplo játszóházat alakítottak ki. Aki szereti a távirányítós autókat, az benevezhet a második emeleti LEGO Racers RC autóversenyébe.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

hanna
hanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.