A bujaság kecskéje és a sátánisták

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Cikkünk első részét itt találod.

A kereszténységben elég sokáig volt Krisztus jelképe a pentagram, sőt még kifejezetten használták is gonosz erők ellen - Goethe-nél is azért rajzol Faust pentagramot, hogy Mephisto-t távol tartsa. Elég sok mindent asszociáltak a pentagramhoz: az öt érzékszerv, Krisztus öt sebe, és így tovább. A kereszténység által áthatott Artúr-mondakörben is gyakran találkozunk a pentagrammal.

A bujaság kecskéje

A pentagram megítélésének átfordulása a tizenkilencedik századi francia okkultista Eliphas Lévinél kezdődik. Az ő idejére már az a felfogás volt az általános, hogy a felfelé egy csúccsal rendelkező pentagram pozitív szimbólum, mert a lélek vagy szellem erejét jelképezi az elemek felett. Ugyanígy Lévi is pozitív mágikus szimbólumként értelmezi a felfele néző pentagramot, ezért is rajzolta a pozitív és negatív energiák ötvözését bemutató, kecskefejű Baphomet fejére. Itt kezdődtek a bajok. A kecskék megítélése a keresztény folklórban a kora középkor óta erősen negatív (a kecske szimbolikája külön cikk témája lesz), így a mai napig sátánista szimbólumként kezelik Lévi rajzát annak ellenére, hogy Lévinek semmilyen közvetlen köze nincs a sátánizmushoz. Sőt, maga Lévi írta a lefelé mutató pentagramról, hogy kerülendő, hiszen az anyag győzelmét jelenti a szellem felett, szimbolikusan nézve pedig a bujaság kecskéje támadja a mennyeket a szarvaival.

Az új jelentés elterjedése

Lévinek ezt a felfogását adaptálta a hatvanas években Anton Szandor LaVey a modern ateista sátánizmus alapszimbólumaként. Igaz, az ő sátánja sem konkrétan a keresztény Sátán - nem személy, hanem egy koncepció, ami egy bármilyen külső, felsőbbrendű erőbe vetett hit helyett az emberi egót helyezi a középpontba.
LaVey nyomán a lefele fordított pentagram aztán szépen elterjedt, más sátánista irányzatokban is lecserélve az addig a hol a keresztény Istennel, hol az egész vallással, hol pedig az egyházi dogmával való szembefordulást megjelenítő lefelé fordított keresztet. Ma a szimbólumot időszakonként felhasználó hírességek (legismertebben Ozzy Osbourne, aztán Brian Warner, a Marilyn Manson énekese, és különböző metálegyüttesek tagjai) és az ő hatásukra pentagram-jeles bizsukat hordó rajongók túlnyomó többségének köze sincs egyik sátánista valláshoz sem, itt inkább a jelkép viseletével elérhető sokkhatás, a polgárpukkasztás van előtérben.
A dologból a legrosszabban az olyan újpogány vallások követői jöttek ki, akik a pentagram felfelé fordított változatával a középkori neopitagoreánusok felfogását folytató „négy elem és a lélek" értelmezését képviselik, és ebbe aztán igazán senki bele nem köthet.

Dobay Ádám
Dobay Ádám
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.