Mielőtt leülünk beszélgetni Annával, én is részt veszek az általa tartott órán. Talán túl nagy önbizalommal kezdek neki a gyakorlatoknak, mert csakhamar kifogyok a szuszból, és többször vannak mélypontjaim, de jólesik a mozgás és a végén feltöltődve kezdünk neki az interjúnak. Kadocsa Anna már több mint tíz éve tart bodyart órákat, mindamellett, hogy gyógymasszőrként is dolgozik, ám hosszú út vezetett számára idáig a kisgyermekes anyuka létből.
A sport és a mozgás azonban a legnehezebb időszakokon is átsegítette.
„Eljött az újrakezdés ideje”
„Mivel én is nagy családból jöttem, ezért nekem is az volt a vágyam, hogy legalább négy gyermekem legyen. Az első lány lett, aztán sorban jöttek a fiúk, egy-két év különbséggel egymás után. De a férjemmel szerettünk volna még egy kislányt, azonban ő csak hetediknek jött össze. Utána érkezett még egy kisfiú, így 6 fiút és 2 lányt szültem” – kezdi történetét Kadocsa Anna.
„A testemnek azonban megterhelő volt a sok várandósság, és minden gyerek után ragadt rám pár kiló, így végül 95 kg voltam, és jó 30 kg súlyfelesleggel küzdöttem.”
Mindez aztán egészségügyi problémákat is hozott magával: kidudorodó visszereket, derék-, hát- és csípőfájást, valamint Annának a szülés utáni depresszióval is meg kellett küzdenie.
„Állandóan volt egy gyermek a kezemben, miközben a másik kezemmel főztem, a lábammal meg pedig a bölcsőt ringattam. Szoptattam, etettem, altattam – mindennap ugyanaz a rutin ment 14 éven keresztül. Arra nagyon odafigyeltem, hogy a gyerekeket egészségesen tápláljam, ennek meg is lett az eredménye, mert szinte sosem voltak betegek.
Ugyanakkor magamat teljesen elhanyagoltam, egyszerűen nyolc gyerek mellett esélyem sem volt arra, hogy saját jóllétemre is figyeljek. Pedig a testem küldte a figyelmeztető jelzéseket.
Közben kiköltöztünk Budapest belvárosából az agglomerációba és elkezdtünk építkezni, folyamatosan volt tehát feladat. Én viszont nagyon elzárkóztam a külvilágtól, csak a családra koncentráltam, majd egy ponton besokalltam, és komoly depresszióba estem” – idézi fel a gyerekszülés utáni időszakot.
A nagy elhatározás
Aztán jött a nagy elhatározás, és Anna teljesen megváltoztatta az életét. Arra a napra is emlékszik, amikor belé hasított a felismerés, hogy így nem élhet tovább. „Egy nap sétáltam Pesten, a nyolc gyerekemmel. Nézegettük a kirakatokat és egyszer csak elmentünk egy nagy tükör mellett. Amikor belenéztem, nem hittem el, hogy magamat látom.
Egyszerűen nem bírtam azonosulni a saját külsőmmel, és ez a megdöbbentő felismerés indított el a változás útján.”
Nem volt könnyű az újrakezdés, de a sport segített
Anna először az étkezésén változtatott. Azzal kezdte, hogy nem ette meg a gyerekek meghagyott maradékait – mert korábban ezeket mind elcsipegette a saját főétkezései mellett –, és a nassolásról is lemondott. Majd elkezdett gerinctornára járni, amitől energikusabbnak érezte magát, és a kocogáshoz is kedvet kapott.
„Nagy álmom teljesült, amikor kaptam egy automata mosogatógépet, mert így felszabadult egy óra a napomból, amit futással tölthettem. Majd aztán futottam este, és hajnalban is, amikor a gyerekek aludtak. Elkezdtem érezni a vitalitást, azt, hogy erős vagyok, és edzés közben ment ki belőlem a stressz és a feszültség. Türelmesebb lettem a gyerekeimmel, és mondhatom, hogy
a rendszeres futás hozott ki abból a komoly és mély depresszióból, amibe a szülés után kerültem. Aztán vettem egy nagy levegőt és kiléptem az elzártságból is.
Létrehoztam egy baba-mama kört a településünkön, ahol az édesanyák megoszthatták egymással a tapasztalataikat.”
Anna szerint ugyanis az egyik legnagyobb probléma, hogy a kisgyermekes anyák nagyon elszigetelődnek, és miután hosszú évekig nem járnak közösségbe, nehéz újra erőt venni magukon. Mint mondja, neki is le kellett küzdeni a gátlásait, ugyanakkor minden anyának azt javasolja, hogy alakítsanak ki új kapcsolatokat, menjenek emberek közé, és beszélgessenek sorstársakkal a problémáikról, mert ezek rengeteget segíthetnek a depresszió leküzdésében. Mindemellett azt is fontosnak tartja, hogy az anyák legalább napi egy óra énidőt kiharcoljanak maguknak, amit sportolásra fordíthatnak, mert a rendszeres mozgás a test és lélek számára egyaránt gyógyír.
A megváltozott életformával a szakmai életét is újrakezdte
Miután Anna legkisebb gyermeke is bölcsődébe ment, jutott egy kis ideje magára is. Bár korábban soha nem sportolt, ekkor belevetette magát az edzésekbe. Futott, jógázott, úszott, step aerobic edzésre járt, és közben közösséget szervezett, alapító tagja volt többek között a gödi sárkányhajós csapatnak.
A mozgástól olvadtak le róla a kilók, és fél év alatt le is adta a 30 kg súlyfelesleget. A sport a szenvedélyévé vált, amivel a gyermekeinek is példát mutatott.
Miután vissza kellett térnie a munka világába – ami nyolc gyermek mellett nem könnyű feladat –, gyógymasszőri végzettséget szerzett, és megtapasztalta annak az örömét, hogy segíthet másokon. Innen pedig már egyenes út vezetett ahhoz, hogy a sportot is hivatásként űzze és edzőként a mozgás szeretetét továbbadja, így hamarosan bodyArt oktatóként kezdett tevékenykedni.
„Amikor elkezdtem bodyArt órákra járni, úgy éreztem, ez a mozgásforma az, ami a szívemből-lelkemből jön, és ami a legközelebb áll hozzám. Ezért elmélyítettem a tudásomat a témában, és bodyArt oktatói végzettséget szereztem. Majd elkezdtem órákat tartani Gödön, és
a tanítványaim egy nagyszerű közösségé, egymást segítő csapattá formálódtak. Egy időben a többgyermekes anyukáknak ingyenes órákat tartottam, hogy számukra is lehetőséget kínáljak a mozgásra.
A bodyArt egy nagyon szépen felépített mozgásforma, amely a fő elemeit a jógából és a gyógytornából veszi. A dinamikus, egymásba fűződő gyakorlatok segítenek a test-lélek-szellem harmóniájának megteremtésében, így kifejezetten ajánlott azoknak, akik holisztikus szemléletűek. A mozdulatokat a belégzés-kilégzés ritmusára és tempójára végezzük, és mivel a teljes testet átmozgatjuk, nagyon hatékony például az ülőmunkát végzőknek. De sportolók számára kiegészítő mozgásformának is kiváló lehet a nyújtógyakorlatok és a mélyizomzat erősítése miatt.”
Egy baleset miatt másodszor is újra kellett kezdenie
Anna immár 12 éve tart rendszeresen órákat, annak ellenére, hogy 2015-ben súlyos autóbalesetet szenvedett. Bár a balesetben ő vétlen volt, mégis komoly sérülései lettek: elszakadt a jobb bicepsze, eltört a bal keze, felszakadt az arca és sérült a térde is. Jelenleg térdprotézis beültetésre vár, ezek miatt az intenzív sportolásról sajnos le kellett mondania. Azonban a rendszeres mozgás által sikerült regenerálódnia és jelenleg is heti 7 edzést tart, valamint napi 3 kilométert úszik, ezzel is bizonyítva azt, hogy elszántsággal és kitartással a legnehezebb helyzetekből is fel lehet állni.
Egy kutatás szerint bizonyos ételek depressziót válthatnak ki a nőknél. Ebből a cikkünkből megtudhatod, melyek ezek.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés