Ők voltak mindenki kedvenc bemondói a tévézés aranykorában

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ugyan a környező országokhoz képest egy hangyányi késéssel, de 1957-ben végül hazánkban is beindult rendszeres sugárzással a televíziózás. Az első bemondók közül jó néhányan évtizedekre beköltöztek otthonainkba a tévé képernyőjén keresztül, így nem csoda, ha örömteli nosztalgiával látjuk őket viszont ma is.

1953-ban a Minisztertanács hozzájárulását adta a Magyar Televízió Vállalat megalakulásához. A vevőkészülékek, vagyis a televíziók gyártását az Orion gyárra bízták, mely 1955 augusztusára elkészítette az AT 501-es típusú készülék prototípusát. Időközben a Rádió székházában megalakult a 2, azaz két főből álló televíziós főosztály, s addigra már a Posta Váci utcai irodaházában egy rajzfilmet és egy filmvígjátékot is mozgókép formában csodálhattak a kíváncsi szempárok. De a malmok meglepően gyorsan őröltek, hiszen 1956 nyarán már egy Lenin kőrúti elektronikai cikkeket árusító üzletben 150 készüléket adtak el, alig 9 nap leforgása alatt.

Idézőjel ikon

Az első nyilvános adás 1957. május 1-jén volt látható, mely a Hősök teréről közvetítette a munka ünnepén zajló felvonulást.

Az első tévébemondók

A közszolgálati céllal létrejött televíziós műsorszolgáltatás adásait 1957 közepétől már heti három napon sugározták. Gyakran tűztek műsorra filmeket, sporteseményeket és színházi közvetítéseket is, mindezek felkonferálásához, az egyes műsorok átvezetéséhez pedig természetesen bemondókra volt szükség. Tamási Eszter július 11-én állt, illetve ült első ízben a kamerák elé, s őt számos, azóta is ismerős arc követte, akik igazi legendás alakjaivá váltak a hazai televíziózásnak.

Tamási Eszter, a legelső tévébemondók egyike
Fotó: HorvÃth PÃter / MTI

Hiába van egyes források szerint ma már 120 magyar nyelven beszélő (kereskedelmi) televíziós és számos népszerű streamingcsatorna, Kertész Zsuzsa, Berkes Zsuzsa, Bay Éva, Sugár Ágnes, Varga József, Bőzsöny Ferenc vagy Bozai József neve és főleg hangja mind a mai napig ismerősen csengenek.

A tévébemondók mindenféle szakmából jöttek

A különböző, legendás tévébemondók más-más utat jártak be, mire megérkeztek a képernyőkön keresztül a magyar szocialista háztartások nappalijába is az 1950-es, de tömegével inkább már az 1960-as évekre. Déri János gépészmérnökként lett elismert televíziós személyiség, Kovács P. József azonban már gyermekkorában élénken érdeklődött a magyar nyelv és az irodalom iránt. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen irodalomtanára maga Szabó Magda volt. Így már az sem meglepő, hogy érettségije évében egy élő adásban elmondott Ady-verssel országos szavalóversenyt nyert. Onnan pedig már egyenes út vezetett számára a Magyar Televízió hírolvasói székébe. A kollégák között pedig számos elhivatott, humán érdeklődésű és a magyar nyelvet különös igényességgel művelő bemondó társra akadt: Berkes Zsuzsa a MÚOSZ újságíró iskolájának elvégzése előtt az ELTE-n szerzett francia nyelvből bölcsészdiplomát, Kertész Zsuzsa pedig simogatóan ékes, Kazinczy-díjjal jutalmazott hanglejtésével és szép magyar beszédével hívta fel magára előbb a rádióhallgatók, majd a tévénézők figyelmét. De volt köztük gyógypedagógus, vágó, népművelő, színész, énekes és pedagógus is.

Az első képre kattintva elindul fotóválogatásunk, amely után a cikk folytatódik.

Galéria ikon

11

Vitray Tamás a Magyar Televízió örökös tagja, Kossuth-díjas újságíró, főszerkesztő, riporter, kiváló művész
Galéria: Ők voltak mindenki kedvenc bemondói a tévézés hőskorában
Fotó: Fényes Tamás / MTI

Autodidakta tehetségek, improvizáló profik és pályaváltó bemondók

Az első bemondók aligha készültek tévés pályafutásra, s későbbi szakirányú tanulmányaik mellett a tapasztalat, a tehetség és az improvizációs készség is nagyban segítette őket hivatásuk egyre magasabb szintű ellátásában.

Vitray Tamás szintén a legesők között, már 1958 nyarán megkezdte televíziós pályafutását, ám ő sem készült kifejezetten televíziós karrierre. Miután a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban leérettségizett, dolgozott díszletmunkásként, majd a Honvédelmi Minisztériumban fordítóként, a Magyar Rádiónál és még a Kínai Népköztársaság nagykövetségén is. Mivel tanulmányait az Idegen Nyelvek Főiskoláján angol-sajtó szakon végezte, nyelvismeretének hála interjúkészítésre kérték fel a világhírű amerikai atlétával Rafer Johnsonnal. A számára is meglepetésként, élő adásban sugárzott beszélgetés aztán egy életre meghatározó jelentőségű lett.

Egy korszak lezárult, 2006 óta nincsenek tévébemondók

A köztévé vezetése 2006-ban érezte elérkezettnek az időt, hogy a bemondói munkakört megszüntesse. Ekkor ért véget többek karrierje, bár sajnálatos módon számos legendás alak, akik fiatalon eltávoztak, ezt már meg sem érhették

Ha kíváncsi vagy az első magyar filmcsillagokra, akiket még fekete-fehérben láthattunk, tekintsd meg ezt a korábbi galériánkat is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.