Leállt az egyik legfontosabb közösségi közlekedési szolgáltatás

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Leállt az egyik legfontosabb közösségi közlekedési szolgáltatás: órák óta elérhetetlen a Menetrendek.hu.

Túlterhelés miatt a szolgáltatás szünetel – ez olvasható a Menetrendek.hu oldalon, amely leállására a 24.hu egy olvasója hívta fel a figyelmet, aki már valamivel dél után is ezzel a felirattal találkozott.

Cikkünk írásakor nem sokkal 14 óra után az oldal még nem működött. 

Elérhetetlen menetrendek

A helyközi autóbusszal, vonattal, vonatpótlóval, kisvasúttal, hajóval, helyi és kijáró autóbusszal, helyiérdekű vasúttal, villamossal, trolibusszal és metróval való közlekedést megkönnyítő és arról tájékoztatást nyújtó oldal egyelőre

Idézőjel ikon

csupán az asztali számítógépen nem használható, mobilon ugyanúgy elérhető.

Noha azt még nem tudni, hogy mi lehet a szünet hátterében, ahogyan azt sem, hogy mikor állhat helyre az oldal működése, addig a cikk szerint érdemes a már csak menetrendi információkkal szolgáló régi Elvirát használni. Ám ha a menetrendi infomációknál többet szeretnénk tudni, érdemes az új Elvira oldalára navigálni, amelyen online jegyet is tudunk vásárolni.

A menetrendi információknak egyelőre nem tudunk utánanézni az oldalon az asztali számítógépeken
Fotó: The best photo for all / Getty Images Hungary

Több mint hétmillió eladott bérlet

Mindeközben Vitályos Eszter kormányszóvivő a Facebook-oldalán olvasható bejegyzésében azt írta, hogy már több mint hétmillió vármegye- és országbérletet adtak el, amelyre építve teljesen átalakult a hazai helyközi tarifarendszer, így összességében mintegy 45 millióan jutnak hozzá több szolgáltatáshoz a korábbiaknál kedvezőbb feltételekkel. A politikus hozzátette: a vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszer révén a rendszeresen ingázó családok havi több tízezer forintot spórolhatnak meg.

Mint arról a Dívány is írt, a 14 év alatt minden diák ingyenesen utazik országszerte. A budapesti érintettségű, 14 év feletti diákoknak nappali vagy esti tagozaton Pest-vármegyebérlettel érdemes utazni. A levelező tagozatosok viszont csak teljes árú jegyet tudnak venni. Az EU-ból, az EGT tagországaiból vagy Svájcból érkező diákok csak a Budapest-bérlet esetében használhatják külföldi diákigazolványaikat.

Azok a 65 év alattiak, akik ellátottak utazási kedvezményére jogosultak, díjmentesen vehetik igénybe a helyközi közlekedést, és 90 százalékos kedvezménnyel vehetnek vármegye-, vagy országbérletet. Budapesten belül az ellátottak utazási kedvezményére jogosultaknak a vármegyebérlet éri meg a legjobban.

Tartós betegek és fogyatékkal élők március elsejével díjmentesen vehetik igénybe a helyközi közlekedést, sőt, például a vak, hallássérült, illetve fogyatékossági támogatásban részesülők kísérői és látogatói is díjmentesen közlekedhetnek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.