A hétvégén meg se közelítsd Budapest belvárosát, ha autózol

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Focimeccs és futóverseny miatt lezárt utak nehezítik a közlekedést hétvégén a fővárosban: elképesztően hosszú az érintett utak listája.

A BRFK tájékoztatása szerint pesti és budai utakat is érintenek a lezárások, amelyek már ma este megkezdődnek, egyes esetekben pedig egész héten át tartanak.

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz sportverseny miatt miatt Budapesten az I., a II. és a XI. kerületben a hétvégén – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). 

Utakat zárnak le a napokban zajló focimeccsek miatt
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Lezárt utak sora nehezíti a dolgunkat hétvégén

Nemcsak a fent említett útvonalon haladó futóverseny, de két futballmeccs is lezárásokkal jár. A focimeccsek miatt az ideiglenes forgalomkorlátozás 2024. március 21. és március 25. között Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületét is érinti. A magyar labdarúgó-válogatott március 22-én Törökországot, míg 26-án Koszovót fogadja.

Budán az alábbi útszakaszok érintettek:

  • szombaton este 20 órától tilos megállni egyebek között a Budai alsó rakpart, a Műegyetem rakpart, a Szent Gellért rakpart a Várkert rakpart egyes részein, valamint a Lánchíd utcában.
  • Vasárnap 0 órától délután 17 óráig lezárják a Lánchíd utcát és az Ybl Miklós teret a Clark Ádám tér és az Apród utca között.
  • Vasárnap reggel 7 órától délután 14.30-ig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budai alsó rakpartot az Egry József utca és a Margit híd között, a Szabadság hidat, a Műegyetem rakpartot a Szabadság híd és a Bertalan Lajos utca között, a Szent Gellért rakpartot a Szabadság híd és a Döbrentei tér között, valamint a Várkert rakpartot.

A pesti oldalon is nehezebben közlekedhetsz

Tilos lesz megállni az alább felsorolt utcák egyes részein is. 

A belvárosban futóverseny miatt nem lehet majd közlekedni
Fotó: Papajcsik Péter / Index

2024. március 21-én 12 órától március 25-én 15 óra 30 percig a Budapest V. kerületben

  • az Erzsébet tér park felőli oldalán a Miatyánk utca és a Bécsi utca között.

2024. március 21-én 20 órától március 22-én 24 óráig a Budapest VII. és VIII. kerületeiben,

  • a Verseny utca mindkét oldalán a Dózsa György út és Thököly út között.

2024. március 22-én 6 órától 24 óráig a lezárások érintik a Budapest VII., VIII. és XIV. kerületét az alábbi területeken:

  • a Dózsa György út mindkét oldalán a Kerepesi út és a Thököly út között,
  • a Dózsa György út, Kerepesi út és az Ifjúság útja kereszteződésében található murvás parkoló területén,
  • az Ifjúság útja mindkét oldalán,
  • a Kerepesi út, Ifjúság útja, Papp László Sport Aréna mélygarázshoz vezető szervizút – hotel oldalában – és a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló által határolt területen.

2024. március 22-én 8 órától 24 óráig a Budapest VII., VIII. és XIV. kerületben is utakat zárnak le:

  • a Kerepesi út VIII. kerületi oldalában lévő szervizúton az Asztalos Sándor utca és a Dózsa György út között,
  • a Mogyoródi út mindkét oldalán Hungária körút és az Utász utca közötti murvás parkolóban,
  • a Stefánia út mindkét oldalán, valamint a szervizúton a Hungária körút és a Thököly út között,
  • a Szabó József köz mindkét oldalán,
  • a Radovic Dusán köz mindkét oldalán,
  • a Szabó József utca mindkét oldalán az Istvánmezei út és a Thököly út között,
  • a Cházár András utca mindkét oldalán a Thököly út és az Istvánmezei út között,
  • az Istvánmezei út mindkét oldalán a Szabó József utca és a Thököly út között,
  • a Jobbágy utca mindkét oldalán a Verseny utca és a Dózsa György út között.

Szakaszosan és időszakosan lezárják:

2024. március 21-én 12 órától március 25-én 15 óra 30 percig a Budapest V. kerületben

  • az Erzsébet teret a Károly körút és a Bécsi utca között,
  • az Erzsébet teret a József Attila utca és a Bécsi utca között,
  • a Bajcsy-Zsilinszky utat a József Attila utca és a Károly körút (Deák tér) között.

2024. március 22-én 17 óra 45 perctől 24 óráig a Budapest VII., VIII. és XIV. kerületet tekintve 

  • a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között,
  • az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között,
  • a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között,
  • az Egressy utat a Stefánia út és a Hungária körút között,
  • a Szabó József utcát az Istvánmezei út és a Thököly út között,
  • a Cházár András utcát a Thököly út és az Istvánmezei út között,
  • az Istvánmezei utat a Szabó József utca és a Thököly út között,
  • a Jobbágy utcát a Verseny utca és a Dózsa György út között,
  • a Verseny utcát a Dózsa György út és Thököly út között kell lezárásokra számítani.

A BRFK arra kéri az autósokat, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.