Három nemzet állampolgára is a 85 éves Terence Hill: leghíresebb alakításai képekben

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1939-ben Velencében született, de hatéves koráig csak németül szólalt meg a kis Mario, a későbbi Terence. Ennek ellenére a német állampolgárságot csak 2022-ben kapta meg. Addigra már az olasz mellett amerikainak is vallhatta magát a gyerekként az úszás mellett atlétikában, vívásban, fociban, lovaglásban és síelésben is jeleskedő színészlegenda.

Mario Girotti már 12 évesen komoly filmszerepet is játszott a Vakáció a gengszterrel című filmben. A Terence Hill nevet viszont csak azután vette fel, hogy 1967-ben Bud Spencerrel leforgatták első igazi spagettiwesternjüket, az Isten megbocsát, én nem címmel. 

Terence Hill és Bud Spencer

Ugyan már régóta ismerték egymást látásból az uszodából, ahová mindketten úszóedzésre jártak, de ott még nem szövődött köztük barátság, de még csak az 1959-es Hannibál című történelmi kalandfilm forgatásán sem futottak össze, amelyikben pedig mindketten játszottak.

Mindenesetre, Don Quijote és Sancho Panza furcsa párosának világraszóló sikere óta számos alkotás meglovagolta az évődő bajtársak duójának borítékolhatóan jó fogadtatását: Sherlock Holmes és dr. Watson, Stan és Pan, Starsky és Hutch, Lolka és Bolka, Bob és Bobek csak néhány azoknak az örökre összetartozó kettősőknek a sorából, amelyhez Bud Spencert és Terence Hillt is bátran sorolhatjuk. Ehhez elég volt 18 közös opusz az 1994-es Bunyó karácsonyig című filmmel bezárólag.

Galéria ikon

12

Galéria: Három nemzet állampolgára is a 85 éves Terence Hill: leghíresebb alakításai képekben
Fotó: Mondadori Portfolio / Getty Images Hungary

Terence Hill a feleségét is egy filmforgatáson ismerte meg

Már az Isten megbocsát, én nem forgatásán megismerte azt a Lori Zwicklbauert, aki kevéssel azután felesége is lett, 1969-ben pedig Jess nevű fiúk édesanyja. A pár két fiút nevelt együtt: a Különben dühbe jövünk készítésekor, 1973-ban Németországban ugyanis örökbe fogadtak egy csecsemőt. Ross Hill azonban, tragikus módon, 17 évesen autóbalesetben életét vesztette.

Terence Hill és Henry Fonda egy filmben

Még az örökbefogadás évben, 1973-ban forgatták a Nevem: Senki című olasz–francia–NSZK spagettiwesternt, mely nagysikerű paródia lett. Emellett egy apró huncutság városi legendája is fűződik még a filmhez, melyet maga Terence Hill osztott meg a nyilvánossággal egy nyilatkozatában. A filmben főszereplőtársa Henry Fonda volt, s az egyik kocsmai jelenetben, hogy különösen hiteles alakítást nyújtson, kivételesen nem egy ártatlan whiskey-utánzatot használt, hanem valódit higított vízzel, majd hörpingetett lelkesen. Így a kancsal öklendezések a szokottnál is élethűbbre sikerültek. A film mindezek mellett pedig azért is nevezetes, mert Ennio Morricone melódiája azóta is a fülünkben csengő örökzöld lett. Ráadásul, ebben a westernben játszott utoljára valódi főszerepet a másik kék szemű legenda, Henry Fonda.

Terence Hill, a rendező

A már korábban említett Bunyó karácsonyig című filmben Terence Hill nem csak főszerepet vállalt Bud Spencer mellett, de ő maga is rendezte az alkotást. Ez lett az egyetlen olyan alkalom, amikor Bud Spencer is az ő instrukcióit követhette a vásznon, s egyben az utolsó közös munkájuk is. Még ez sem volt elég ahhoz, hogy a film valódi kasszasiker legyen, pedig igazi családi vállalkozása volt ez a két sztárnak: a forgatókönyvét Jess Hill, Terence Hill fia írta, Giuseppe Pedersoli, Bud Spencer fia pedig a film producereként jeleskedett. 

Bud Spencer és Terence Hill fiaikkal a filmes szakmában
Fotó: Mondadori Portfolio / Getty Images Hungary

De Terence Hill rendezői pályafutását nem ekkor kezdte. 1983-ban a Don Camillo már mint direktort dicséri a színészt és forgatókönyvírót. Ezt a Lucky Luke követte rendezései sorában 1991-ben, s az 1994-es Bunyó karácsonyig után még 2018-ban megrendezte a Nevem: Thomast is. Mindeközben töretlenül folytatta színészi pályafutását két népszerű sorozatban is: az Alpesi őrjárat, de még a Don Matteo részei is sokakat leginkább miatta szegeznek ma is epizódról epizódra a képernyők elé. Többek között ezen sikereinek is köszönhetően David di Donatello-életműdíjat kapott 2010-ben.

Ha a két sztár barátságáról többet szeretnél megtudni, ezt a korábbi cikkünket is olvasd el.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.