Az űrkutatás számára 1962. július 22 fontos nap volt: nemcsak azért, mert ekkor tervezték a Mariner–1 nevet viselő űrszondát kilőni, hanem azért is, mert az év addigi részében nem bővelkedtek eredményekben. Két sikertelen kilövési próbálkozás volt már a hátuk mögött abban az évben, nyilvánvalóan nagyon szerették volna, ha a Mariner–1-gyel végre minden úgy történik, ahogyan azt eltervezték. Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy ez egyáltalán nem így történt: sőt, a lehető legrosszabb forgatókönyvek egyikével szembesültek.
Ez volt az első bolygóközi küldetés célja
Mindössze 293 másodpercig volt minden rendben az űrszondával, amelynek feladata egyébként nagyon jelentős volt: céljai közt szerepelt, hogy elrepüljön a Vénusz mellett, megfigyelje azt, így gazdagodhasson az űrkutatók tudása a bolygóról. Más feladatot is kapott ugyanakkor: ahogyan az a legfrissebb NASA-misszó, az Artemisz esetében is cél, akkoriban is felküldtek
különböző mérőműszereket is a szondával, hogy az űrbéli viszonyokról, valamint azok az űrhajókra gyakorolt potenciális hatásairól gyűjthessenek adatokat.
Részecske- és kozmikussugárzás-detektorokat, egy kozmikus pormintavevőt, egy mikrohullámú radiométert és két infravörös optikai érzékelőt is építettek az űrszondába, a várt adatokkal pedig az űrhajótervezést igyekeztek finomítani.
Maga a kilövés sikerrel megtörtént, de alig töltött egy kis időt a levegőben, a Mariner–1 északkeleti irányba mutató pályára állt, amellyel nem közeledett jövendő úti céljához, hanem letért az annak megközelítésére alkalmas útról. Ez már önmagában meghiúsította volna azt, hogy teljesítse küldetését: a NASA irányítóközpontjában éppen ezért kétségbeesett kísérleteket tettek arra, hogy a megzavarodott szondát pályára állítsák. Minden hiába volt, semmilyen módon nem tudtak változtatni annak haladási irányán – ekkor kiszámolták, hogy hova jut, ha ezt a pályát követi. Itt jött a következő sokk: felfedezték, hogy ha a Mariner–1 háborítatlanul halad ebbe az irányba, akkor bizony
az Atlanti-óceán egy olyan területén fog becsapódni, ahol áruszállító hajók útja keresztezi egymást.
Egy ilyen eset katasztrofális következményekkel járt volna.
A NASA hibájának nagy volt az ára
Nem volt mit tenni, a repülésirányítók kénytelenek voltak megállítani a Mariner–1-et, mégpedig mindenáron. Az ár ebben az esetben könnyen kifejezhető dollárban is:
egész pontosan 80 millió dollár, ami mai értékén ennek az összegnek több mint tízszerese, azaz több mint 800 millió dollár volt a misszió teljes értéke, ebből pedig közel 19 millió dollár, azaz mai értéken 190 millió volt az elvesztett űreszköz ára.
Ennek ellenére is kénytelenek voltak megnyomni azt a gombot, amely megsemmisítette az űrszondát, hogy az ne végezzen emberek tucatjaival, és ne tegyen tönkre értékes rakománnyal teli hajókat. Az utolsó pillanatig vacilláltak: a robbanás végül hat másodperccel azelőtt történt meg az űrben, hogy a rakéta túl messzire jutott volna ahhoz, hogy a megsemmisítést a földi személyzet kezdeményezni tudta volna.
Érthető, hogy egy ilyen típusú balesetet akkurátus vizsgálat követett: a NASA szakemberei számára arcpirító végeredményt hozott a kutakodás. A Mariner–1-ről ugyanis az derült ki, hogy pontosan azt tette, amire az őt irányító számítógép be volt programozva, vagyis emberi hiba vezetett az űreszköz elvesztéséhez.
A program egy kritikus „R” szimbólumot tartalmazott, ami hibás volt. A helyes kódban a szimbólum fölött egy kötőjelnek kellett volna szerepelnie, amely azt jelzi a számítógépnek, hogy átlagolnia kell a kapott adatokat és a valószínűleg téves, hamis adatokat pedig figyelmen kívül kellene hagynia. A lyukkártyára és a földi irányító számítógépbe beírt programban azonban hiányzott a kötőjel.
Szerencsére kettő volt belőle
Az indításkor a Mariner–1 rövid időre elvesztette a földi irányításhoz való kapcsolódását, ami nem volt szokatlan.
Ilyen esetben a rakéta követi pályáját, míg helyre nem áll a kapcsolat a földi irányítókkal, kivéve, ha a földi számítógép ezzel ellentétes parancsot ad neki.
Kötőjel nélkül azonban összezavarodott ez a számítógép a kapott adatoktól, úgy érzékelte, a rakéta letért a pályájáról, és azt korrigálandó rossz, helytelen utasításokat küldött annak.
Egy nagyon drága kötőjel volt tehát a felelős azért, hogy a Vénusz helyett egészen mást vett célba az űrszonda, a feltételezett hibás pályaívet a számítógép utasításai ténylegesen hibás pályaívvé változtatták, és hiába várt a földi személyzet, a rakéta haladási iránya nem rendeződött, ezért kénytelenek voltak megsemmisíteni az eszközt még azt megelőzően, hogy valami nagyobb baj történt volna.
A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy a hiba lehetőségére készülve egy második Mariner űrszondát is megépítettek:
öt hét múlva, a kivizsgálás lezárását követően, ezt már sikerrel lőtték fel a megfelelő programmal, decemberben pedig sikerült vele teljesíteni az eredeti űrszonda küldetését is. A drága csorbát így sikerült kiküszöbölni, a NASA első bolygóközi küldetése a kezdeti fiaskót követően végül mégiscsak sikeresen zárult. A gyűjtött adatokon túl azt is megtanulták ebből a hibából, hogy a kódot bizony mindig ellenőrizni kell nem egyszer és nem kétszer, hanem minél többször…
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
