juhász gyula anna

A labilis idegrendszerű fiatal költő és középiskolai tanár, Juhász Gyula 1908-ban érkezett A Holnap városába, azaz Nagyváradra, ahol Budapest után a leginkább pezsgett a monarchia kulturális élete. Még egy év sem telt el azóta, hogy a Lánchídról a Dunába akarta vetni magát: mély depresszió kínozta, de miközben az ugráshoz készülődött, egy régi szerelme arra járt, és elújságolta neki: Szegeden megjelent első verseskötete.

„A versírásnál többre egyiknél se merészkedtem”

Az illető, Klima Ilona meglehet, nem is volt tisztában azzal, hogy az akkor mindössze 24 esztendős Juhász Gyula milyen érzéseket táplál iránta. A költő ugyanis borzasztó módon tudott rajongani, de az epekedést ritkán követték tettek: „Volt már vagy öt ideálom, de a versírásnál többre egyiknél se merészkedtem” – írta egyik barátjának, de versben is megvallotta ugyanezt: „Szerettem őket, megdaloltam őket, // És – nem csókoltam egyiket se meg!” Félszegségéhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy a természet nem éppen előnyös külsővel áldotta meg. Kortársa, Hegedűs Nándor irodalomtörténész szerint a költő „csúnya, sárga fogú, ápolatlan” volt, ami, valljuk be, nem éppen egyenes út a női szívek meghódításához.

„A két szinésznő alaposan agyba főbe verte egymást”

1908 szeptemberében a nagyváradi premontrei gimnázium tanáraként gyakran megfordult a város színházában is. Kritikákat, tárcákat írt az előadásokról, sőt, egy operettet is, Atalanta címmel. A színházban figyelt fel Sárvári Nusira, azaz születési nevén Schall Annára, a húszéves színésznőre, aki szerinte „minden szerepében komoly ambiciót mutatott”. (Az újsághírek nem csak erről szóltak Annát illetően: 1907-ben egy ízben arról számoltak be a lapok, hogy „óriási közönség jelenlétében” összeszólalkozott egyik kolléganőjével, és „a két szinésznő alaposan agyba főbe verte egymást”. Máskor arról írtak, hogy egy epizódszerepben „okvetlenkedett a szinpadon”, és nehezményezték, miért rá osztották a szerepet.)

Milyen volt szőkesége?

Milyen volt Anna, a magyar irodalom talán legismertebb szőkéje? A kortársak visszaemlékezései szerint nem egészen olyan, mint ahogyan a versek alapján elképzelnénk. Az említett Hegedűs Nándor szerint például

„egyetlen szó fejezi ki: rettenetes. Ilyen darab szőke tuskó még nem állott a színpadon.

Se mozdulat, se hang és legkevésbé értelem.” De a szemére hányja azt is, hogy „futó szerelmek szegélyezték szánalmas, szegényes, szikkadt színésznői életútját” – ebben viszont a századelőn sem volt semmi különös, sokan próbáltak a szereposztó dívány által érvényesülni.

Mennyire ismerte egymást Juhász Gyula és Sárvári Anna?

A szintén kortárs Dutka Ákos sem nyilatkozott hízelgően Annáról: „De én láttam és látom ma is, olcsó, rikító szőkeségét ráborulni puha, vágykeltő, érzéki arcára. (…) Kék szemű, érzéki nő volt, aki izzásba hozta a kicsapott kispap aszkéta vágyát, s egy-két találkozás után eltűnt a költő életéből.” Arról viszont ellentmondóak a visszaemlékezések, hogy tulajdonképpen mennyire ismerte egymást a színésznő és a költő. Anna később úgy emlékezett, ő mindössze egyszer látta Juhász Gyulát, amikor az ajtaja előtt ácsorgott, a színésznő pedig, aki nagyobb társasággal mulatott, behívta, hogy ne fagyjon össze. Mások szerint Juhász Gyula próbálta egyengetni Anna karrierjét, abban reménykedve, hogy így az ábrándozásnál több is történhet köztük. Megint mások (például Dutka Ákos és Emőd Tamás, akikkel a költő együtt szerkesztette a Holnap-antológiát) szerint bizony szinte mindennap találkoztak, sétáltak, sokat beszélgettek, tehát szoros kapcsolatban álltak egymással.

„Anna meghalt és Annát eltemettem”

Juhász Gyula tollából tehát sorra születtek a gyönyörű Anna-versek, de a valóságban szinte semmi nem történt közöttük. A költő akkor hagyott fel az Anna iránti epekedéssel, amikor a szintén Váradon tartózkodó Korda Sándor leleplezte előtte, hogy a színésznő Juricskay Barna aljegyző lakásán vendégeskedik esténként: „Korda kis kerülővel odavezette a Nagy Sándor utcai lakás ablakához a költőt, ahol még láthatta az imádott Anna szőkeségét.

Egyszerre ott benn kialudt a lámpa, s Juhász a lámpaoszlopot átölelve zokogott az ablak alatt.

S Anna meghalt Juhász Gyula számára mint élő valóság, hogy megdicsőült árnya végigkísérje az életen” – emlékezett a jelenetre Dutka Ákos.

A fűszeres felesége

A következő évben, 1909-ben Anna Zomborba szegődött, majd Magyarország különböző pontjain (Marosvásárhelyen, Győrben, Sopronban, Szegeden, Székesfehérváron) lépett színpadra. Az első világháború után búcsút mondott a színpadnak, és feleségül ment egy bizonyos Mihelfy Jenő fűszerkereskedőhöz. Hegedűs Nándor így elevenítette fel a találkozást Mihelfynével: „Évekkel azután, hogy Anna eltávozott Nagyváradról, talán tizenöt év is eltelhetett, egyszer csak meglátom őt Mihelfy Jenő nagyváradi, Szent László téri fűszerüzletének ajtajában. Ismertem a férfit is, és nem csekély meglepetésemre szolgált, amikor megtudtam, hogy Anna ennek az embernek a felesége lett.

Furcsán festett a nagy darab szőke asszony a petróleumos hordók és kősóhalmok között; kissé őszülő, igen szomorú, halk, rokonszenves asszonyt találtam, kék szemeiben bánat és levertség.”

Anna nem bírta sokáig a kereskedőfeleség-életet: elhagyta anyagi nehézségekkel küszködő férjét, mire az 1930-ban meghalt: megmérgezte magát.

Mellőzöttség és anyagi nehézségek

1934-ben Anna ismét férjhez ment, választottja Szántó Jenő debreceni színházigazgató volt. Ő maga nemigen lépett már színpadra: balesetet szenvedett, csípője kificamodott, nagy fájdalmai voltak, járni is alig tudott. Különböző gyógykúrákra járt, külföldi szanatóriumokba is, de nem tudtak rajta segíteni, a kezelések viszont rengeteg pénzt felemésztettek. Debrecen után Szántó a fővárosban kapott szerződést, amit viszont nem újítottak meg, így mindketten jövedelem nélkül maradtak. Ekkor a házaspár Anna nővéréhez, Sall Máriához költözött, „és a csekély jövedelmű magánzónő tartotta a nyomorba jutott színészházaspárt” – írta 1938-ban a 8 Órai Újság. Mint statiszták próbáltak elhelyezkedni, de sem a színpad, sem az akkoriban virágkorát élő magyar filmgyártás nem tartott rájuk igényt.

„Én Juhász Gyulát alig, de alig ismertem”

1937 áprilisában Juhász Gyula meghalt. Szegedi barátai állítólag felajánlották, hogy rábeszélik Annát, látogassa meg a költőt, de a találkozásra végül nem került sor. Egyes hírek szerint Anna „meghatóan szép levelet” küldött Juhász Gyulának, de az nem jutott el a költő kezébe. Juhász Gyula halála után a Magyarság című lap megkereste az akkor ötvenéves Annát, akinek öregedéséről híven beszámoltak: „Aranyhaja kazla már megcsappant, megnyúlt az arca is, szenvedő, szomorú és már tört a szeme kékje a mai Annának” – festi le a nőt az újságíró, aki ekkor vallja be: tulajdonképpen nem is ismerte azt az embert, aki a verseket írta róla:

„Én Juhász Gyulát alig, de alig ismertem. Mindössze talán egyszer beszéltem vele.”

Ekkor felidézi a már említett történetet az ajtaja előtt fagyoskodó Juhász Gyuláról, akit a nála időző társaság tagjai közé hívott, majd kitér a szerelmes versekre: „Boldog voltam, örültem és az ismerősök lépten-nyomon gratuláltak a versekhez. És csak akkor döbbentem rá nagyon, hogy nekem ezekhez az Anna versekhez semmi, de semmi közöm. Ezek a csodálatos versek, szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nekem és nem hozzám” – vélekedett. Hozzátette: amikor hírét vette, hogy 1914-ben a költő Budapesten mellbe lőtte magát, a Rókus-kórházba sietett, de Juhász Gyula ajtót mutatott neki.

„Az élet úgy gurult el lábam előtt, mint egy színes üveggolyó”

Alig több mint egy év múlva Anna is a Rókus-kórházban fejezte be földi pályafutását. Altatót vett be, testvére, Mária eszméletlenül talált rá a Rákóczi úti lakásban, ahonnan kórházba szállították. Egyszer még magához tért, ekkor azt mondta az őt meglátogató újságírónak: „Az élet úgy gurult el lábam előtt, mint egy színes üveggolyó. Meggondolatlan voltam, fiatal, könnyelmű. El hagytam magam előtt menni egy tiszta, átszellemült szerelmet. De úgy, hogy ügyet sem vetettem rá. Még a verseskötete is, amit elküldött nekem, csak néhanapján került a kezembe.” Anna a kórházban tüdőgyulladást kapott, amibe néhány nappal később belehalt.

Juhász Gyula: Annának

Az ősz teríti dús, rőt szőnyegét
A nyár halott vállára csöndesen.
Én kedvesem, én hűtlen kedvesem,
Te hallod-e a hervadás neszét?

Hajadnak bársonyát zilálja-e
Az elmúlásnak dúdoló szele
És a halál hűvös lehellete
Az ajkad bíborát csókolja-e?

Vagy rajtad nem fog a szörnyű varázs,
Mely minden szépség átka erre lenn
S megvéd minden rontástól énekem,
Ez örök vágyból szőtt tündérpalást?

Ha szívesen olvasnál még nagy költőink múzsáiról, az alábbi cikkünket ajánljuk: