élve temették el

Úgy tűnhet, mintha a halottá nyilvánítás egyszerű folyamat lenne, azonban a 18. és 19. században az orvosok és a temetkezési vállalkozók sokkal kevesebb bizonyossággal dolgoztak, mint mai társaik. Olyan kezdetleges megfigyelési módszerekre támaszkodtak, mint a szaglás és a tapintás.

Mary Shelley 1818-as gótikus regénye, a Frankenstein sikere nyomán az elhunytak szerettei azon kapták magukat, hogy megkérdőjelezik, mi különbözteti meg az élőt a halottól. A tafofóbia, vagyis az élve eltemetéstől való félelem gyorsan terjedt az emberek között, a tévesen megállapított halált mindenáron el kellett kerülni. A kétségek járványa az angolszász társadalmakban egy évszázadon át groteszk, de valahol zseniális eszközöket hozott létre, hogy az élve temetés rémétől megszabadítsa az embereket. 

Rémtörténetek az élve eltemetésről

Frankenstein csak egy volt a sok halottakat feltámasztó történet közül, melyek a viktoriánus korszak élve temetési őrületéből születtek. A családok és közösségek által nemzedékről nemzedékre átadott rémtörténetek csak tovább szították az élve eltemetéssel kapcsolatos félelem tüzét.

A The Undertaker's Journal 1890-es számának egyik rémisztő beszámolója szerint: „Egy nő holttestét… akiről azt feltételezték, hogy hisztériában halt meg, július 3-án, csütörtökön temették el. Szombat este kiderült, hogy az asszony magához tért, küzdelmében széttépte a halotti leplet, teljesen megfordult a koporsóban, és egy hét hónapos gyermeket szült. Mind az anya, mind a gyermek halott volt, amikor a koporsót utoljára kinyitották.”

Az ehhez hasonló történetek jól illeszkedtek a lakosságnak az orvostudomány fejlődésével kapcsolatos bizalmatlanságához – míg ma már nem gondolkodunk kétszer sem azon, hogy orvost hívjunk, ha betegek vagyunk, addig az emberek évszázadokon át papokat hívtak.

Modern koporsók, bizarr találmányok

A 19. században egy sor olyan találmány létezett, amelyek az élve eltemetettek kiszabadulását hivatottak segíteni. 

Ez az 1868-as szabadalom az egyik legkorábbi amerikai koporsószabadalom. Az ötlet lényege, hogy csak a légzőnyílásokig földeljék el a vélt halottat. Ezután a tévesen eltemetett ember egy kar meghúzásával csengethetne, vagy egyszerűen csak felemelhetné a fedelet, és egy létra segítségével magától kimászhatna. Ha ez egy hétig nem történik meg, akkor kvázi véglegesítenék a temetést.

Igen, ez úgy hangzik, mintha a megoldás az élve temetésre az volna, hogy valójában nem is temetik el az embert. Erre korábban az volt a megoldás, hogy a hullaházban tárolták a testeket napokig.

Egy másik csőformájú eszközzel egyrészt a tetszhalott jelezhet a többieknek, másrészt friss levegőt juttathat a koporsóba. Ebben az esetben a vélt halottat a föld alá lehet temetni, és csak később kell eltávolítani a szerkezetet. Már ha nincs mozgás.

Ötletszerűen felmerült a test arca fölé helyezett cső is, amiben leereszthető egy lámpa, és így a csövön keresztül lenéző személy látja a koporsóban lévő illető arcát.

A legmodernebb koporsóötletek

Az orvostudomány és a technológia fejlődésével a halál megállapítása is könnyebbé vált. Ma már a testet gépekkel tudjuk megfigyelni, ezek monitorozzák a szívverést, az agyhullámokat és a légzést. De hiába tűnt le a csengettyűs koporsók és egyéb szerkezetek divatja, a halottakkal való kapcsolattartás terén még mindig van néhány érdekes 21. századi újítás.

Itt van például az a szabadalom, amelyben a koporsó egy audiorendszert tartalmaz. Ezen keresztül hang- és zenefájlokat játszanak le automatikusan egy programozott ütemterv szerint. Magyarán egy lejátszólista, amit az élők állítanak össze a halottaik számára. A rendszer lehetővé teszi a rögzített fájlok vezeték nélküli frissítését is, így a családtagok a temetés után frissíthetik, felülvizsgálhatják és szerkeszthetik a tárolt hangfájlokat és a teljes lejátszási listát.

A rendszer egy napenergiával működő digitális zenelejátszóból áll, amely lehetővé teszi, hogy mind az élők, mind az elhunytak zenével vagy rögzített üzenettel vigasztalódjanak. A koporsóban van egy hangszóró, a sírkövön pedig egy fejhallgató-csatlakozó. Feltételezhető, hogy az ilyen szerkezetekre nyitott emberek máshogyan értelmezik az életet a halál után.