Zseniális fotón mutatta meg az amerikai álom valóságos arcát az első női fotóriporter

louisville flood 1937

Az igazán tehetséges fotósok ösztönszerűen tudják, hogyan kapják el a kínálkozó pillanatot, és az iróniának, a fekete humornak sincsenek híján: az 1930-as évek gazdasági világválságának egyik leghíresebb szociofotója mindkettőre kiváló példa. Margaret Bourke-White, az egyik első és legkiválóbb női fotóriporter híressé vált képe az amerikai álom koncepciójának kiforgatásával sokkolta a közönséget.

Ő volt az első nyugati fotóriporter a Szovjetunióban

Az 1904-ben New Yorkban lengyel zsidó édesapától és ír katolikus édesanyától született Margaret White (később felvette édesanyja lánykori nevét is, így lett Bourke-White) gyerekkorától imádott fotózni, és ugyan kezdetben zoológiát hallgatott az egyetemen, jobban érdekelte az iskolaújság számára való riportfotózás. Az 1920-as évek második felében divat- és reklámfotósként dolgozott, majd segédszerkesztői és fotóriporteri állást szerzett a Fortune magazinnál; ezt 1936-tól a neves Life magazin követte, melynek ő lett az első női fotóriportere. Több más elsőség is köthető Bourke-White nevéhez, ő volt például az első nyugati fotós, aki állami engedéllyel képeket készíthetett a Szovjetunióban − a sztálini első ötéves terv eredményeit örökítette meg a Fortune számára −, a második világháború idején pedig ő lett az első női fotós haditudósító.

A zseniális fotóriporter legismertebb képe azonban nem a bolsevikok országában és nem is a fronton, hanem odahaza, az Egyesült Államokban készült, ahol a nagy gazdasági világválság idején éles ellentét mutatkozott a köztudatban sulykolt „amerikai álom” eszményképe és a mindennapi rögvalóság között. A munkanélküliség a korábbi 2 százalékról 25 százalékra nőtt, napról napra veszítették el megélhetésüket és a tetőt a fejük fölül az emberek, az elszegényedett gazdák hosszú karavánokban vándoroltak az ország távoli pontjaira munkalehetőség reményében. Természetesen ebben az időszakban a szociofotózás is új erőre kapott, a fotósok igyekeztek feltárni és bemutatni az amerikai társadalom árnyékos oldalait.

Kentuckyi árvíz – Margaret Bourke-White felvétele
Kentuckyi árvíz – Margaret Bourke-White felvételeWikimedia Commons

A fejük felett mosolyog az amerikai álom

Bourke-White zseniális felvételén afroamerikai családok (férfiak, nők, gyerekek) állnak sorba ételért és ruháért, miközben a fejük felett egy óriásplakáton szélesen mosolygó fehér bőrű család autózik. A plakát büszkén hirdeti: „A világ legmagasabb életszínvonala. Semmi sem fogható az amerikai életmódhoz”. A fénykép 1937 januárjában készült, amikor az Ohio folyó áradása 400 emberi életet követelt, és több mint egymillió személyt tett hajléktalanná öt különböző amerikai államban. A természeti katasztrófa hírére Bourke-White azonnal repülőre ült, és az egyik legsúlyosabban érintett településre, a Kentucky állambeli Louisville-be utazott, csónakokból örökítette meg az áradás hatásainak emberi oldalát a városban és környékén.

Margaret Bourke-White (1904–1971) haditudósítóként a második világháborúban
Margaret Bourke-White (1904–1971) haditudósítóként a második világháborúbanBettmann / Getty Images Hungary

A Kentuckyi árvíz címre keresztelt fotón szereplő otthontalanná vált emberek, akik a helyi Vöröskereszt irodája előtt állnak sorba, nem tűnnek nyomorgó, szegénysorból jött alakoknak, jól szabott, meleg kabátot, vasalt nadrágot és kalapot viselnek, ami csak még jobban aláhúzza az üzenetet: bárki a „kerekek közé” kerülhet, elég egy szerencsétlen véletlen, hogy földönfutóvá váljék. A fejük fölött látható plakát nem egy autógyár reklámja volt, hanem egy ma is működő, ipartulajdonosokat tömörítő érdekvédelmi szervezet, a Nemzeti Gyártószövetség (National Association of Manufacturers = NAM) kampányának részeként készült. A sok ezer példányban gyártott plakátok az amerikai kapitalizmus előnyeit voltak hivatottak hirdetni szerte az országban.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra