Felismered a dinoszauruszokat a képük alapján?
Dinós kvízünkkel letesztelheted, hogy mennyire ragadtak meg az emlékezetedben a dinoszaurusznevek gyerekkorodból, vagy saját gyereked dinómániás korszakából.
Dinós kvízünkkel letesztelheted, hogy mennyire ragadtak meg az emlékezetedben a dinoszaurusznevek gyerekkorodból, vagy saját gyereked dinómániás korszakából.
A krampuszt ma leginkább a Mikulás kísérőjeként ismerjük, aki virgácsot hoz a rossz gyerekeknek, a régi korokban azonban sokkal durvább eszközökkel igyekezett elejét venni a rosszalkodásnak. Sőt, létezett női krampusz is, aki nem a rosszcsont gyerekeket, hanem az illetlen, viselkedni nem tudó férfiakat fegyelmezte meg.
Heti négy nap munka háromnapnyi pihenés mellett: sokak számára vonzó az ajánlat. Vannak olyan cégek már Magyarországon is, akik belevágtak a kísérletbe: egyelőre még csak több száz ember előtt áll nyitva hazánkban a lehetőség, de aki már közelébe került ennek a munkaszervezési módnak, az vallja: a jövő a négynapos munkahété.
Egy 82 éves nőt találtak egy traktor alatt, három nappal azután, hogy eltűnt.
A különböző nyelvek gyakran árulkodnak arról, hogyan gondolkodnak az azt beszélő emberek, elég megemlíteni a pénzt: a spanyol azt mondja, „ganar dinero”, azaz pénzt nyerni, mintha nem is kéne megdolgozni érte, míg mi, magyarok, pedig egyszerűen és szomorkásan csak „keressük a pénzt”, és a kutya nem garantálja nekünk, hogy találunk is valamennyit.
Chris Evanst választotta a People magazin 2022 legszexibb pasijának: ha igazi rajongó vagy, biztosan tudni fogod a válaszokat kérdéseinkre!
Többnyire csönd van az osztályon, csak néha hallatszódik a lift vagy a nővérhívó pittyegése, vagy jelzi a zörgős ágy, hogy megint visznek valakit a műtőbe. És várakozás: a reggelire, az ebédre, az infúzióra vagy gyógyszerekre, a vizitekre, és leginkább a hazamenetelre.
Az egyiptomi múmiák napjainkban műkincsnek számítanak, a múltban azonban az európaiak sem a holtak nyugalmát, sem az ókori kultúra szentségét nem tisztelték: a múmiákat rengeteg, mai szemmel bizarr módon hasznosították, például megették őket a jó egészségük érdekében.
Amikor még kazettáról hallgattunk zenét, biztosan egészen elképzelhetetlennek tartottuk volna, hogy eljön az idő, amikor már nem is birtokolunk kézzel fogható hanghordozót: retró utazásunk következő állomásaként emlékezzünk, milyen volt kazettáról zenét hallgatni!
A vb-negyeddöntőben vereséget szenvedett angol futballválogatott edzője, Gareth Southgate nemcsak sportszakemberként, de stílusikonként is jelentős hírnévre tett szert az utóbbi években. A szövetségi kapitány leghíresebb külső jegye, jellegzetes szakálla annyira népszerű lett, hogy egyesek akár 4000 fontot (nagyjából 2 millió forintot) is fizetnek, hogy műtéti úton az övéhez hasonló arcszőrzetre tehessenek szert.
Ma már merész, feltűnő, élénk színű és akár kihívó szabásvonalú ruhákat is visel Meghan Markle, aki azonnal magára vonta a figyelmet, amikor egy New York-i rendezvényen egy vörös selyemből készült, mélyen dekoltált, combig érő hasítékkal izgalmassá tett ruhában jelent meg. De nem volt ez mindig így. Az okokat Meghan a Netflix csütörtökön bemutatott Harry & Meghan című dokumentumfilmjében mesélte el.
Egyre több családnál készül otthon a kenyér. Sok recept közül válogathatunk, és ha megtaláltuk a megfelelőt, még mindig ott a kérdés, hogy géppel készítsük, vagy külön dagasztva sütőben süssük.
Szerencsére még a városban is elég sok fa vesz minket körül. Te mennyire ismered őket? Tedd próbára a tudásod, hogy kiderüljön, felismered-e a képeken látható fajokat!
Pipereasztalodon szinte műalkotásként trónolhat egy szépen megtervezett parfümösüvegcse: az illat mellett ez az, amit leginkább egy-egy márkához kötünk. Így születnek a legextravagánsabb parfümösüvegtervek!
Tudtad, hogy magyar találta fel a sakkozógépet? Kempelen Farkas legendás sakkozógépe a 18. század nagy szenzációja volt. A szerkezet Mária Teréziát is lenyűgözte, így indulhatott el világhódító útjára a világ első mesterséges intelligenciának hitt szerkezete.
Szeretjük a szerelmet, és kire tekintsünk romantikus példaképekként, ha nem a leghíresebb szerelmespárokra? Régi, új és évek óta tartó párkapcsolatban élő híres párokról készítettünk kvízt, hogy megmérhesd, mennyire tartod a lépést a sztárpletykákkal.
Ma kerül a Netflix kínálatába a Harry & Meghan című dokumentumfilm első része: egy brit újságírót nagyon felháborított a kép, melyet a Sussex házaspár magáról sugallt előzeteseiben.
Neurológiai betegségéről most először beszélt Celine Dion – turnéját is le kellett mondania miatta.
Szereted a nyelveket és a szerelmet? Kvízünkből kiderül, milyen jól ismered fel leírva azt, hogy „Szeretlek”, különböző nyelveken.
Pampogunk még azon egy sort, hogy 2022-ben mennyi minden nem volt bébikönnyű, molyolunk még egy pöppet a karácsonyi ajándékokkal, de nem rinyálunk, és nem sír a szánk, hogy vége az évnek, inkább pikk-pakk továbblépünk. És hipp-hopp, indul a mandula, jöhet is a következő év, hátha az matyóhímzés lesz! Közben pedig mazsolázunk egy kicsit a legbabább süket dumákból, és azon filózunk, lökjük-e majd ezt a sódert még jövőre is, vagy már kicsit bepunnyadtak?
Jeff Ghandali középosztálybeli családba született Iránban, modellkarrierjét egyetemistaként Teheránban kezdte. Első sikerei után 2017-ben Magyarországra költözött tanulni, ahol modellkarrierjében már nemzetközi sikereket is fel tudott mutatni. Ma már komoly márkák és európai divathetek foglalkoztatják. Miközben elismert divatszakemberré nőtte ki magát az évek alatt, minket is széles körű nemzetközi kitekintésben lát, és öltözködési szokásainkat immár szakmai szemmel vizsgálja.
A rajongók a hivatalos szálláshelyek és az érthetetlen szabályok miatt is azt érezhetik: a botrányokkal kísért katari foci-vb valóban egészen más, mint a korábbiak, de nem jó értelemben.
2022-ben is sok ismert és elismert honfitársunktól, tudósoktól, művészektől, sportolóktól vettünk végső búcsút.
A technológia fejlődése számos iparágban jelentkezik, így a ruhaiparban is. Milyen változásokat hoz ez vajon a dizájn és az anyaghasználat terén? Végre számos márka technológiai innovációja és különleges szabadalommal ellátott ruhadarabjai kezdik szem előtt tartani az égetően fontos környezeti következményeket. De a nők változatos esztétika iránti igényét hogyan lehet majd összeegyeztetni a környezettudatosság és a lebomló anyaghasználat nélkülözhetetlenné váló figyelembevételével?
Míg mi Szent Miklós püspök legendáját örökölve várjuk az öreg Nagyszakállút, addig alakja Japánban sokkal inkább egy buddhista szerzetesé. Se szakáll, se prémes nagykabát, mint ahogy az orosz, az amerikai vagy a lappföldi Mikuláson, de még mindig jobban hasonlít rá, mint az olaszok alternatív Télapója, egy jóságos boszorkány: Strega Buffana.