Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az amerikai filmekben gyakran gúnyolódnak Kanada tisztaságán, rendezettségén, nyugalmán, és tényleg: Kanada a világ egyik legbékésebb, legjobban szervezett állama, méltán a modern demokráciák mintaországa. Csakhogy a legutóbbi kutatások a mesés Kanada hátborzongató múltjára világítottak rá, ami a történelem legsötétebb, legszégyenteljesebb időszakait idézi.
Közel 10 millió négyzetkilométeres területével Kanada a világ második legnagyobb országa, mindössze Oroszország előzi meg. Ehhez képest lakossága mindössze 42 millió fő, ami azt jelenti, hogy kifejezetten alacsony a népsűrűség, így ha autóba szállunk, akkor több száz kilométert is megtehetünk a végtelen erdők által szegélyezett utakon anélkül, hogy egy árva lélekkel találkoznánk. És ez bizony egyre nagyobb fegyvertény az őrült tempóban változó, minden talpalatnyi területet beépítő európai világunkkal összevetve.
Kanada már csak a végtelen területe miatt is a lehetőségek országa lehetne, de e mellé egy kifejezetten befogadó társadalomnak számít, ahol megférnek egymással őslakosok, angol és francia felmenőkkel rendelkezők, kínaiak, filippínók és... magyarok is. (Ugyanis a világon itt található az egyik legnagyobb magyar diaszpóra is, közel 300 ezren jelölték be a magyar nemzetiséget a népszámláláskor.) Tehát Kanada az egyik legbefogadóbb, legcivilizáltabb országnak számít a világban, de ez nem volt mindig így.
Etnocídium kulturális köntösben
Pár évvel ezelőtt futótűzként terjedt a hír a világhálón, hogy 215 gyermek maradványait találták meg egy bentlakásos iskola területén. Ezek a maradványok egytől egyig az iskola egykori őslakos tanulóihoz tartoztak. Tragédiák történnek a világban, gondolhatnánk, csakhogy nem egy elszigetelt esetről van szó, hanem egy erőszakos asszimilációs politika jellemző példájáról.
Kanada asszimilációs politikájában mérföldkő volt az 1876-os indián törvény, melyet azzal a céllal hoztak, hogy az őslakosokat a többségi társadalom normáihoz igazítsák. Ehhez az egyik leghatékonyabb eszköznek a bentlakásos iskolarendszer tűnt (IRSS - Indian Residental School System). Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a hatóságok a gyermekeket elszakították családjaiktól, őslakos közösségeiktől, és az otthonuktól akár több száz kilométerre lévő bentlakásos iskolákban helyezték el őket, ahol kötelezték a gyerekeket, hogy angolul, franciául tanuljanak, és szigorú büntetést kaptak, ha saját nyelvükön mertek megszólalni.
Ez a gyakorlat nagyban hozzájárult az őslakosok nyelvének és kultúrájának hanyatlásához, ami mind a mai napig ható társadalmi katasztrófát jelentett ezeknek a népeknek. A kolonizáció őslakos közösségekre gyakorolt negatív hatása természetesen nem csak Kanadában volt tetten érhető.
Az őslakosokkal kapcsolatos társadalmi válságjelenségek hasonló példákat mutatnak a különböző országokban: megfosztják őket tradicionális, jól működő társadalmi rendszerüktől, szokásaiktól, de (sokszor a többségi társadalom elutasítása miatt) képtelenek lesznek betagozódni az új társadalmi rend által diktált életrendbe. Ez pedig egész közösségeket vezet demoralizálódáshoz, széteséshez, eltűnéshez. Nem véletlen például, hogy őslakos közösségek körében a többségi társadalomhoz képest kiugróan magas az alkoholisták, öngyilkosok, pszichés betegségektől szenvedők száma.
Az indiánoknak szánt bentlakásos intézmények sötét titkai
De térjünk vissza a kanadai bentlakásos iskolákhoz. A családjuktól legkorábban akár 4 éves (!) korukban, erőszakkal elszakított gyermekek tradicionális viseletét már érkezésükkor angolszász öltözetre vagy egyenruhára cserélték. Levágták szép hosszú hajukat, még akkor is, ha sok népcsoport esetében a hajnak vallási, rituális jelentősége volt. A gyermekek semmilyen személyes tárgyat nem tarthattak maguknál, ami a szeretteikre, népükre emlékeztette volna őket.
Az iskolák túlzsúfoltak voltak, az ételek pedig gyakran alacsony tápértékkel, minőségben készültek. A rossz lakhatási körülmények és az alultápláltság miatt így sokszor járványok tomboltak az iskolák falai között. Mindezen felül a gyermekek a legkülönfélébb abúzusokat szenvedték el az intézmények személyzetétől: a fizikai, szexuális, lelki bántalmazások rendszeresek voltak az egykori tanulók beszámolói szerint. Emiatt nagyon sok gyermek próbált meg elszökni, vagy végezni magával, a bántalmazásban elhunyt gyermekek ügyét pedig számos esetben tussolták el. Így történhetett, hogy rengeteg család, akitől elvették gyermekét, soha nem láthatta őt viszont, ami feldolgozhatatlan traumát okozott a szülőknek és hozzátartozóknak.
A kanadai oktatási program „eredményei”
A 4 és 15 év közötti őslakos gyerekeket asszimilációra kényszerítő bentlakásos iskolarendszer az 1880-as évektől egészen a 20. század végéig állt fenn. Hasonló „beiskolázásra” pedig az Egyesült Államokban is szép számmal találunk példákat. Az öld meg az indiánt (a gyermekben), hogy megmentsd az embert” elv pedig mindkét országban megdöbbentően sokáig uralkodott az oktatásban. Apropó, oktatás: a legtöbb esetben csak imádkozni és mezőgazdasági munkák elvégzésére tanították meg az indián gyermekeket, így esélyük sem volt, hogy kitörhessenek, és a társadalmi ranglétra magasabb fokain meg tudjanak kapaszkodni.
Kanadadában az 1870-es évektől működő bentlakásos iskolarendszer 1996-os megszűnéséig mintegy 150 ezer gyermek tanult. Hogy hányan haltak meg összesen, arról jelenleg nincsenek pontos információk, mert az esetek feltárása még folyamatban van. A kanadai kormány adatai szerint azonban eddig 4126 halálos esetet regisztráltak. Ez tehát 4126 gyermek halálát és 4126 tönkrement családod jelent.
Ha érdekel egy inkák aranyát kutató felfedező tragikus története, olvass tovább minket!
