Kicsoda Ri Szoldzsu, Kim Dzsongun titokzatos felesége?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kim Dzsongun kedveli az énekesnőket: a jó családból származó Ri eredetileg zenész, zenekarának vezetőit azonban férje kivégeztette.

Az észak-koreai diktátor feleségét illetően nagyon kevés a megbízható információ, hiszen az elzárt ország ügyel arra, hogy a vezetőkkel kapcsolatos tények homályban maradjanak. Egyesek szerint valójában nem is így hívják: a Ri Szoldzsu csupán álnév. Születési idejét 1985 és 1989 közé teszik, családja pedig, amennyire tudni lehet, a politikai elithez tartozik: rokonai között van a Koreai Néphadsereg légi és légelhárító haderejének egykori tábornoka, aki Kim Dzsongun egyik tanácsadója. Édesanyja nőgyógyász főorvos, apja pedig tanár. Szüleivel, mióta a kommunista ország vezetőjének a felesége lett, nem tarthatja a kapcsolatot.

Kim Dzsongun és az énekesnők

Érettségi után Ri Kínában tanult ének-zene szakon, és valószínűleg tagja volt annak az Unhasu Együttesnek, amely többször fellépett a tengerentúlon is, és egészen 2015 márciusáig működött, amikor is négy vezető tagját azzal vádolták meg, hogy Dél-Koreának kémkednek, majd kivégezték őket. Ri énekesnői múltjának mindenesetre egyre kevesebb nyoma marad: szorgos észak-koreai tisztviselők mindent megtesznek, hogy megpróbálják az erről szóló bizonyítékokat megsemmisíteni. Úgy tűnik, hogy Kim Dzsongun kedveli az énekesnőket: a kétezres évek elején, miután visszatért Svájcból, ahol húgával együtt évekig tanult, egy másik híres észak-koreai zenésszel, Hjon Szongvollal járt. Apja, Kim Dzsongil azonban helytelenítette a kapcsolatot, így hamarosan vége szakadt a románcnak.

Dél-Koreában is járt

Ami Ri Szoldzsut illeti, zenei tanulmányain kívül ekkoriban még pomponlányként tevékenykedett. Dél-koreai hírszerzők szerint az észak-koreai pomponlányokkal együtt 2005-ben Dél-Koreába látogatott. Összesen kilencven cheerleader skandálta, hogy „Egyek vagyunk”, majd Ri állítólag egy dél-koreai tanártól az újraegyesülés utáni órák látogatásáról érdeklődött.

Ri Szoldzsu a dél-koreai first ladyvel 2018-ban
Fotó: Pool / Getty Images Hungary

Valószínűleg valamikor 2008 vagy 2009 táján ismerkedett meg Kim Dzsongunnal. A házasságot Kim apja rendezte el sietve: miután 2008-ban agyvérzést kapott, biztosítani akarta az utódlást. A jó családból származó, csinos és visszafogott Ri jó választás, ha azt nézzük, hogy egy first ladynek képviselnie kell hazáját a politikai életben – még ha nem is kerül túlzottan reflektorfénybe, a koreai tradícióknak megfelelően.

Ki lehet a rejtélyes nő?

Az esküvőre 2009-ben kerülhetett sor, és Ri a következő évben valószínűleg megszülte első gyermekét. Ez azonban a legnagyobb titokban zajlott: 2012-ben a nemzetközi média csak találgatni tudott, ki lehet a rejtélyes nő, aki különböző eseményeken tűnik fel a vezető oldalán – a Disney-figurákat felvonultató kavalkádtól kezdve Kim nagyapjának halotti megemlékezéséig. Végül egy phenjani vidámpark megnyitásáról szóló tudósítás végére bekerült a hír az észak-koreai médiában: ő Kim Dzsongun felesége. Ez is több annál, ami az elzárkózott országban jellemző: Kim Dzsongil például soha nem mutatta be feleségét a nyilvánosságnak.

Nagyszerű apa, gyönyörű családdal

Kim Dzsongun amerikai cimborája, Dennis Rodman kosaras időnként ellátogat az elzárt országba. 2013-ban azt állította, találkozott is az egyik kislánnyal, aki a Kim Dzsue nevet viseli. „A kezemben tarthattam Dzsuét, és beszéltem Ri asszonnyal is” – nyilatkozta akkor a kosárlabdázó, hozzátéve, hogy „Kim nagyszerű apa, és gyönyörű családja van.” Az észak-koreaiak nem közölték, összesen hány gyermeke van a házaspárnak, de a hírszerző szolgálatok szerint három. A harmadik gyermek 2017-ben születhetett, ekkor Ri ismét hosszabb ideig nem mutatkozott.

Ri Szoldzsu 2018-ban
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

Ri Szoldzsu sokszor eltűnik hosszabb-rövidebb időre a nyilvánosság elől, ilyenkor a nyugati világban fellángolnak a hollétével kapcsolatos találgatások, hogy terhes-e, vagy meggyilkolták. (Legutóbb tavaly szeptembertől rejtőzködött öt hónapon át, majd 2022 februárjában ismét felbukkant férje oldalán egy művészeti előadáson.) 2018 áprilisában az észak-koreai állami média bejelentette, hogy Ri címét „elvtárs”-ról „tisztelt elnökasszony”-ra változtatják. Ez jelentős megtiszteltetésnek számít, és 1974 óta nem volt rá példa.

Chanel és Dior táskákat hord

Az észak-koreai first lady diplomáciai szerepe továbbra sem jelentős: ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt, általában akkor látják, amikor Kim a rakétakísérleteit ünnepli. Mindig udvariasan mosolyog, letisztult szabású, sötét vagy pasztellszínű ruhákat visel. Mindenesetre egy közös szenvedélye atöbbi diktátorfeleséggel biztosan van: függetlenül attól, hogy az ország lakói mérhetetlen szegénységben élnek, éhínség és aszály sújtja őket, szívesen hord márkás ruhákat és táskákat, különösen a Dior és a Chanel kiegészítői állnak hozzá közel. Mentségére szolgáljon, hogy ezeket később akár el is ajándékozza: a Dior táskát például Kim Dzsongil japán származású szusiséfjének adta, aki nem mert panaszkodni, hogy használt táskát kapott.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.