Kicsi, csúnya, nagyon drága, mégis menő: mi az?

Mindent a kaviárról

Olvasási idő kb. 8 perc

Kóstoltál már kaviárt? És amit ettél az tuti az volt, mint aminek mondták? Én biztos voltam benne, hogy igen, és utálom. Aztán elmentem az Arany Kaviár étterembe, és kiderült, hogy egyrészt a kaviár finom, másrészt amit az átlag élelmiszerboltban árulnak, az minden, csak nem kaviár. Igazi first world problem, de ha már luxusra költ az ember, legalább ne verjék át. Gyorstalpaló a világ legmenőbb ikráiról.

Pár napja kiraktam egy képet Facebookra: négy falat étel volt rajta, mindegyik tetején egy-egy kupac kis fekete bogyó. Jöttek a "hűha" reakciók és a "te aztán tudsz élni" kommentek. Gyanítom, hogy ha nincsenek azok a kis fekete bogyók a képeken, és nem a budapesti Arany Kaviár étteremből csekkolok be, sokkal kisebb lett volna az ismerőseim lelkesedése néhány falat kaja láttán.

De a kaviár – mert ugye azok voltak a bogyók – ezt váltja ki az emberekből. De miért olyan nagy szám ilyesmit enni? Egyáltalán: mi számít kaviárnak? Az Arany Kaviár tulajdonos-séfje, Nyíri Szása, és értékesítési vezetője, Szalay Edina segített eligazodni a luxushalpeték világában. Öt fontos kérdést tisztáztunk velük a kaviárral kapcsolatban – igen, azt is, hogy miért olyan röhejesen drága.

1. Nem minden kaviár, amit annak árulnak

Ettél már kaviárt? Ha azt hiszed, hogy a kaviár rágós, gumis, nyálkás állagú, vagy hogy pattan amikor ráharapsz, akkor biztos, hogy nem. A kecsegekaviár például kifejezetten krémes – egyáltalán nem hasonlít azokhoz, amiket korábban kaviárnak gondolva ettem. 

Mert az átlagos élelmiszerboltokban kaviárként kapható ételek nagyon nem azok, aminek látszanak. És még akkor sem lehetsz biztos a dolgodban, ha – akár magyarul, akár a még hitelesebb hatás kedvéért cirill betűkkel – rá van írva a címkére, hogy kaviár. Nézd csak meg jobban, a hátsó címkén már minden esetben ott lesz, hogy kaviárpótló, vagy csak simán az, hogy ikra. Mert ezekben a készítményekben jobb esetben más halak ikrája van, rosszabb esetben halhús kaviárformára alakítva, színezve. Egy biztos: ha kétezer forintért vettél 50 grammot, biztosan nem kaviárt kóstolsz.

Merthogy mi is az a kaviár? A mintegy 200 millió évvel ezelőtt kialakult, legnagyobb édesvízi halaknak számító tokhalfélék ikráját nevezzük így. (Érdekesség, hogy a Loch Ness-i szörnyről úgy tartják, hogy egy óriási tokhal lehetett.) Tehát csak a sózott tokhalikra a kaviár. Más hal ikrája az csak ikra.

Ha igazi kaviárt akarsz, a hátsó címkén keresd a tokhal ikra megnevezést, a tégelyen pedig a zárjegyet, ugyanis a kaviár zárjegyköteles termék. Ilyet nagy eséllyel delikát üzletekben fogsz találni (de ott is légy szemfüles, ha megnézed a Culinaris honlapját, ott is van simán 990 forintos kaviárnak látszó tárgy). Az nem igazán jellemző, hogy mondjuk hipermarketekben árulnának igazi kaviárt.

2. Mire jó egyáltalán?

Mármint, az "én vagyok az élet császára, mert megengedhetem magamnak, hogy kaviárt egyek" életérzésen túl? Vagy ahogyan szakértőink fogalmaztak, azon túl, hogy emeli egy-egy étel presztízsét?

"A kaviár olyan, mint a szarvasgomba: nem kell belőle sok, nagyon jó ízesítő. És ugyanolyan misztikum lengi körbe mindkét alapanyagot. És szintén mindenbe passzol, az előételektől a desszertig meg lehet találni a helyét. A kaviár a halételeknek nagyon jól kiemeli az ízét, egyszerűen csak fűszerként tegyük egy roston sült, vagy füstölt halra. Vagy mártásba – például majonézbe – keverve is kínálhatjuk" – magyarázza Nyíri Szása. Fontos még, hogy mindig csak a kész ételhez add hozzá, semmiképp ne főzd a kaviárt.

Én előételként kóstoltam több formában – ezek voltak a bevezetőben emlegetett falatkák. Kifejezetten azt kértem szakértőinktől, hogy olyan tippeket mutassanak, amit bárki meg tud valósítani otthon. A legegyszerűbb verzió egy falat pirított kenyéren, vagy akár jó minőségű chipsen magában kínálni a kaviárt, tatárbifsztekre kanalazva pedig egészen izgalmas ízt ad a húsnak. De egy egyszerű füstölt lazac mellé kínált lazacikra is érdekes kombináció. A kedvencem pedig az oroszok sós palacsintája, a blini lett egy kiskanál kaviárral és tejföllel.

Így készül a blini – recept 4 főre

Blinihez:

  • 400 g liszt
  • 4 dl tej
  • 2 db tojás
  • 10 g élesztő
  • 100 g vaj
  • 1 dl olaj a sütéshez
  • 1 mokkáskanál cukor
Kísérők:
  • 1-1 fej finomra vágott vörös és lila hagyma
  • 2 db főtt tojás lereszelve
  • Smetana (orosz tejföl)
  • vaj

Elkészítés:

A liszthez hozzáöntjük a langyos tejet, az egész tojásokat, csipetnyi cukrot és az élesztőt, majd egyből habverővel simára kikeverjük. Meleg helyen pihentetjük, míg felhabosodik a tésztánk. Megsózzuk és hozzákeverjük az olvasztott vajat. Akkor lesz jó a tésztánk, ha lágyan habos, de a palacsinta tésztánál sűrűbb állagú. Pici serpenyőben, kis lángon egy kevés olajon mindkét oldalán kisütjük.

A klasszikus kísérőket ízlés szerint a forró blinire halmozzuk, majd a legvégén ráhelyezzük a kaviárt.

További tippek és receptek itt.

Sőt, az Arany Kaviár honlapja szerint egyenesen orvosság: gazdag omega 3 tartalmának köszönhetően enyhíti a depresszió tüneteit.

3. Miért olyan drága?

Először is tisztázzuk, hogy mennyi az annyi: a jó minőségű, igazi kaviár 30 grammja – tehát kb. egy púpozott evőkanálnyi mennyiség belőle – 17 ezer forinttól indul. De például az iráni beluga kaviárból 30 gramm 120 ezer forintba kerül. Összehasonlításként: ezzel szemben 50 gramm jó minőségű lazacikra csak 2490 forint. (További árak itt.)

Miért ennyi? Mert baromi sokáig, nagy odafigyeléssel kell a nagy teret és tiszta vizet igénylő tokhalakat nevelgetni. Egy beluga tokhalnak például minimum 12 évre van szüksége, hogy ivarérett legyen, és általában nem az első ikrákból lesz a kaviár. Egy halból pedig csak egyszer lehet kaviárt kinyerni, hiszen ugye a hal nem éli túl a képen látható műveletet.

Az árazásnál a másik szempont, hogy a kaviárkészítés meglehetősen aprólékos, pepecselős meló. A hal felvágása, az ikrák kiszedése, sózása nem gépesítetten történik, hanem szakemberek végzik. Tehát amikor megveszed, a hosszú évek munkáját, és az elkészítés folyamatát fizeted meg vele.

Hasznos tudni

Meddig áll el megbontás nélkül, otthon, hűtőben? Kb. három hónapig.

Meddig áll el megbontva, hűtőben? Néhány napig. 

Felhasználás: Hűtőben tároljuk, de kóstoláshoz hagyjuk pár percig szobahőmérsékleten állni. Így sokkal intenzívebb ízt kapunk.

Kell valami spéci eszköz hozzá? Csak egy csont/műanyag/kerámia/kagyló kanál. Sótartalma miatt nem szerencsés ha fémkanállal vagy tányérral érintkezik. A szakértők azt mondják, a fém kioldódik, és kellemetlen ízt ad a kaviárnak.

4. Tudtad, hogy komoly hagyományai voltak itthon, csak elfelejtettük?

Hallottál már a beluga kaviárról? Ez a világ legdrágább kaviárja. A beluga pedig nem más magyarul, mint a viza. Budapesten a 13. kerületben a Vizafogó lakótelep róla kapta a nevét, mert ívási időszakban egészen idáig felúsztak a halak. Csak aztán megépültek a vízerőművek a Dunán a Vaskapunál, a tokhalak pedig már nem tudtak felúszni az ívóterületükre, így a kaviár fogyasztása is feledésbe merült, alapanyag híján elszoktunk tőle. 

Pedig igen is vannak hagyományai a régi magyar gasztronómiában a halikrának. "Sok olyan régi magyar recept van, amiben például a viza gerinchúrja, vagy tokhalikra szerepel az alapanyagok közt" – magyarázza Nyíri Szása. Anno egyébként inkább ecettel tették el a tokhalikrát felénk, míg most a keleti szokás szerint, sózással tartósítják.

5. És azt, hogy van magyar kaviár?

Ha kaviár, akkor mindenkinek egyből az orosz ugrik be. Pedig van magyar is, és nagyon menő. Mennyiségben még messze nem gyártunk annyit mint a nagy külföldi termelők, de minőségben állítólag a top kategóriát képviseljük.

"Rendszeresen figyeljük a piacot, a kaviárokat berendeljük a világ minden tájáról, hogy lássuk, hol tartanak a többiek és hol tartunk mi. És azt kell hogy mondjam, kiváló minőségű, világszínvonalú a magyar kaviár" – mondja Nyíri Szása. Ezt támasztja alá egyébként az is, hogy tavaly a Bocuse d'Or európai döntőjén (tudod, amit megnyert Széll Tamás) kötelező alapanyag is volt a kisbajcsi halfarm kecsegéje és annak kaviárja. 

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség

A nők és a férfiak nem simulhattak össze az 1920-as években, erről egy furcsa eszköz gondoskodott.

március 23., 16:46

  • Offline
7 évet kértek a korábbi elnökre: 5 millió eurót vághatott zsebre illegálisan
7 évet kértek a korábbi elnökre: 5 millió eurót vághatott zsebre illegálisan

Vádlottak padján a volt államfő: illegális pénzek elfogadása miatt évekre rács mögé kerülhet.

29 perce

  • Offline
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül

Nem csak színészként volt különleges karakter Psota Irén.

március 23., 18:30

  • Offline
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után

Ebben a munkakörben talán még ma, bő száz évvel később is, több férfit találni, mint nőt.

március 23., 19:00

  • világom
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország

Ez az űrből érkezett kép nemcsak lenyűgöző, de óriási tudományos és gazdasági haszna is van.

március 23., 16:00

  • világom
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma

Igazán giccses lesz az Ovális Iroda, miután Donald Trump saját ízlésére formálja.

március 24., 06:00

  • életem
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik

Napokon belül igényelhetik a nyugdíjasok a támogatást.

március 23., 17:30

  • világom
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk

A felfedezés új utakat nyithat az univerzum jövőjének megértésében.

március 24., 05:46

  • életem
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje

Kiderült, a külsőnk is közre játszik abban, hogy milyen a fizetésünk.

március 23., 15:10

  • Offline
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

Ha ma az utcán sétálva megpillantanál egy kisgyereket ezen a helyen, azonnal nyúlnál a telefonodért, és hívnád a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

március 23., 19:30

  • Offline
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?

A világ legnagyobb államának első emberei mindig is a legbefolyásosabb politikusok közé tartoztak. Kvízünkben róluk teszünk fel 10 kérdést.

március 24., 06:46

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • VIP
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”

Ember Márkot megviseli, ha negatív véleményt kapnak a filmjei.

március 23., 14:00

  • életem
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont

Már a munkahelyi telefonokkal is vigyázni kell, csalás is lehet mögötte.

március 24., 07:00

  • világom
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani

A festői faluban egyetlen autót sem látni.

március 23., 14:36

  • világom
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik

Aki nem tartja be az előírásokat, az elveszítheti a lehetőséget.

március 24., 06:30

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • életem
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői

Az online ismerkedés számos új szabályt és normát hozott magával, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Mutatjuk a legfontosabbakat.

március 23., 13:36

  • Önidő
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban

A legfelkapottabb helyek sokszor inkább kiábrándítóak, mint lenyűgözőek.

március 24., 07:25

  • életem
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat

Ha megtanulod kezelni a lámpalázat, azt az előnyödre is fordíthatod.

március 23., 08:20

  • világom
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város

Sok különleges híd van a világon, de amelyre egész kis színes meseváros épült, olyan kevés. Csodájára is járnak a turisták.

március 23., 08:50

  • Offline
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele

A Vatikán hivatalos édességét négy magyar városban is meg lehet majd kóstolni.

március 23., 12:10

  • életem
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra

Kiderült, milyen feladatot nem lehet az AI-ra bízni, hiába egyszerű.

március 23., 11:40

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • Szülőség
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez

Az 1900-as évek elején előfordult, hogy a családok postán csomagként adták fel a gyerekeiket.

március 23., 12:40

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • Offline
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük

A NASA magyarázta el, miért nem lehet lapos a Föld.

március 23., 11:10

  • világom
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford

Ez az autó volt Henry Ford első önjáró járműve, nem csoda, hogy büszkén vezette.

március 23., 10:06

  • világom
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel

A városban összegyűjtött tehéntrágyát egyedülálló módon alakítják át hidrogénné a gyárban.

március 23., 09:06

Ezt olvastad már?
Érdekességek