Magyar lány is bekerült a Kering Award döntőjébe

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kiss Ágnes egy olyan alkalmazással került a legjob tízbe, amely segíti a vásárlókat abban, hogyan csökkentsék az ökológiai lábnyomukat.

A divatban is egyre fontosabb a fenntarthatóság és a környezetvédelem, ezért is hozta létre a Kering Csoport (vagyis a világ egyik vezető luxusipari konglomerátuma, melynek többek között olyan márkák vannak a tulajdonában, mint a Gucci, Saint Laurent, Balenciaga, Stella McCartney vagy az Alexander McQueen) és London College of Fashion a Kering Awardot. De hogy miért írunk erről a kezdeményezésről? Mert egy magyar lány, Kiss Ágnes is bekerült a döntőbe.

A díjra a London College of Fashion utolsó éves alap- és mesterképzéses hallgatói jelentkezhettek, és a diákok január óta fejlesztették és finomították a benyújtott projektjüket, melyet végül zsűrinek is bemutattak, akik között a Kering Csoport, az iskola és az idei két kiemelt luxusmárka a Stella McCartney és a Brioni szakemberei is ott voltak. A pályázat által a diákok betekintést nyerhetntk a brandek működésébe, a győzteseknek a 10.000 eurós jutalom mellett állást is kínáltak számukra a cégcsoport valamely márkájánál.

Kiss Ágnes több száz jelentkező közül egy olyan social platform megálmodásával került be a legjobb tízbe, amely a fogyasztás helyett a kulturális törődést helyezi előtérbe. Az általa megálmodott applikáció segíti a vásárlót abban, hogyan csökkentse ökológiai lábnyomát, és mindeközben javítja a vállalat teljesítményét is. Célja egy olyan marketing kommunikációs stratégia kialakítása, mely által mind a vásárlókat, mind a márkát arra ösztönzi, hogy kövessék a fenntarthatóság alapelveit.

"Számomra a fenntarthatóság sokkal többet jelent a környezetbarát anyagoknál és a speciális gyártási technológiáknál. Véleményem szerint ugyanis mindezeken túl magába foglalja a környezetünkkel és önmagunkkal való kapcsolatunkat is, és remélem, hogy a projektem által sikerül felhívni a figyelmet ezek fontosságára" - nyilatkozta.

Kiss Ágnes divatipari tanulmányait a Lucia Divatakadémián kezdte, majd az akadémiát üzemeltető Luan by Lucia szakmai gyakornoka lett. A divatháznál töltött gyakornoki ideje alatt találkozott a márka, valamint második vonala, az LBL branding alapelveivel, melyek szorosan kötődnek a fenntarthatóság és a slow fashion mozgalom kulcskérdéseihez. Egy vele készített interjúban azt is kiemelte, hogy a projektje során nagymértékben segítségére volt az itt elsajátított hitvallás és az, hogy a divatház a fenntarthatóságot mindig is a termékélettartam, illetve a közösséggel való kapcsolódás oldaláról közelítette meg.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.