Körkép: ősszel a fémes bőrdzseki és a fodros váll is menő

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyakunkba vettük a várost, és megnéztük, hogy mit kínálnak a boltok azoknak, akik szerint a zenekaros póló és a sárkányos dzseki nem ciki.

Elvétve még találni leárazott nyári holmikat, de már mindenhol az új, őszi kollekció uralja az üzleteket. El is mentünk körbenézni, hogy milyen a kínálat, és első körben főként a lezserebb trendekre koncentráltunk, de lesz majd folytatás.

1. A (majdnem) zenekaros pólók

Lehet szeretni vagy pampogni amiatt, hogy most már tényleg minden fast fashion márkának vannak zenekaros (vagy éppen arra hajazó) pólói, és lehet, hogy a Jenner-Kardashian klán miatt sok Slayer-rajongó a szekrénye mélyére száműzte kedvenc pólóját, hogy még a gyanú árnyéka se vetüljön rá. De most idéznénk azt, amit Tommy Ramone nyilatkozott a Velvetnek azokról, akik úgy vesznek zenekaros pólót, hogy valójában semmit nem tudnak a bandáról, és hát Ramones logós felsőkből aztán tényleg nincs hiány:  "Vegyék csak! Persze ehhez kellett a zenekar engedélye, és hát ez is csak egy hirdetés. Ha olyanok is megveszik a pólót, akik nem hallottak még rólunk, talán felfedezik maguknak a bandát, és megveszik a lemezeinket is."

Galéria ikon

49

Stradivarius: 2995 Ft
Galéria: Ősz eleji körkép - 2016.
Fotó: Stradivarius

Ha maga a stílus tetszik, de nem akarja, hogy a rajongók csúnya szemekkel méregessék, akkor van menekülőút, ugyanis nagy sok olyan zenekaros felső van, ami csak annak látszik. Ezen a vonalon a Zara és a H&M a legerősebb, előbbinél már 2000 forint alatt is lehet venni ilyen pólót, utobbinál 4990 forintért, igaz, ennek a szabása trükösebb. A Mangóba pedig azoknak érdemes benézni, akik oda és vissza voltak a Beverly Hills 90210 című sorozatért. Mármint az eredetiért, nem a felújított változatért. 

2. A szatén bomberdzsekik

Ha rendszeresen olvas minket, akkor nyilván nem számít újdonságnak, hogy ez a hímzett, mintás és szaténos bomberdzsekik szezonja lesz. Örömmel jelenthetjük, hogy nemcsak a webshopok, hanem a boltok is csurig vannak ezekkel a kabátokkal, így nyugodtan kipróbálhatja, hogy mennyire áll közel önhöz ez a trend (vagy hogy éppen mennyire érdemes kerülnie az ilyen ruhadarabokat.)

Galéria ikon

49

Stradivarius: 9995 Ft
Galéria: Ősz eleji körkép - 2016.
Fotó: 9995 Ft

A divatozásnak persze ára van, a legolcsóbb, amit találtunk 7995 forint volt, de ezen nem volt semmilyen diszítés, ám 10 ezer forintért már vannak virágosak és kifordíthatóak is. A Zarában pedig olyanba is belefutottunk, amiért 33 ezer forintot kérnek, viszont van rajta sárkány és tigris is, szóval nem spróltak a mintákkal. 

3. A farmerdzsekik, amikre mindent ráaggathat

Bomber helyett/mellé érdemes beszerezni egy farmerdzsekit is, és ugyan vannak olyanok, amiket már eleve telepakoltak mindenféle felvarróval, azért egyszerűbb darabokat is találhatnak, azok, akik az üzengetős mániából ki akarnak maradni vagy nem akarnak beállni a sorba, hanem maguk szeretnék megválogatni, hogy mi díszítse a dzsekijüket

Galéria ikon

49

Stradivarius: 9995 Ft
Galéria: Ősz eleji körkép - 2016.
Fotó: Stradivarius

Személyes probléma, de az üzletekben járva nem sikerült fekete farmerdzsekire bukkantunk, pedig pont erre lenne szükségünk egy DIY-projekthez, és a használtruha boltokban sem jártunk sikerrel. Aki viszont a kékre esküszik, annak nem lesznek ilyen problémái, fazonból, árnyalatokból sincs hiány, arra viszont készüljön fel, hogy 10 ezer forintnál olcsóbban ezt sem fogja megúszni, ha pedig kitűzőkkel és felvarrókkal szórná meg a dzsekit, akkor számoljon rá még 2000-3000 forintot.

4. Minden, ami fémesen fényes

Amikor elindultunk körképezni, nem készültünk fel arra, hogy mindenhol fémes (mű)bőrdzsekikbe botlottunk. Igen, a fast fashion márkák ilyennel is készültek az őszre, és a Stradivariusban egy ezüstös kabát csak 6995 forint. Ez sem olyan műfaj, aminek mindenki könnyen a rajongójává válhat, de szerencsére más lehetőségek is vannak azok számára, akik szeretik a csillogást. 

Galéria ikon

49

Mango: 13995 Ft
Galéria: Ősz eleji körkép - 2016.
Fotó: Mango

Ott vannak például az aranycipők vagy - szoknyák, ugye? És nem, a flitteres/ezüst/aranyszínű darabokat nemcsak szilveszterkor lehet hordani. Egyébként van egy jó hírünk azok számára, akik teljesen odavoltak a sellőpárnáért, a Stradivarius flitteres kollekcióinak darabjaival is el lehet játszadozni, igaz, nem annyira kifinomult a rendszer, de ha ügyes és kitartó, bármilyen mintát vagy betűt rárajzolhat. 

5. Vállbedobás

Megtetszettek e heti kedvenceink (LINK)? Remek, mindkettőt lehet kapni a webshopokban és a boltokban is. A puffos ujjakban azért nem annyira erősek még a márkák, de a fodrok mindent elleptek. Ha bízik abban, hogy lesz még jó idő, akkor vannak ujjatlan felsők is fodorral a Mangónál, Zaránál és a H&M üzleteiben is, de ha a Stranger Things Barbjának stílusát szeretné utánozni, mert ön is úgy érzi, a sorozat készítői eléggé elbántak a karakterrel, akkor szintén nézzen be az utóbbi két márkához, a galériában mutatjuk is, hogy miért. 

Galéria ikon

49

Bershka: 5995 Ft
Galéria: Ősz eleji körkép - 2016.
Fotó: Bershka
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.