Íme a divatvilág két legegyszerűbb embere

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Dan és Dean Caten Kanadából költözött Olaszországba, hogy megalapítsák saját márkájukat. A végeredmény? Hát a DSquared²!

A divat arcai sorozatunk legutolsó posztjában a plüssmelegítőt megálmodó Juicy Couture párosát mutattuk be önöknek. Úgy gondoltuk, ideje folytatni a névsort, Kendall Jenner bénázós MTV Movie Awardsos szettje és Beyoncé turnéruhája után egyértelmű volt, hogy a DSquared² lesz a következő. Érdekességek a divatvilág ikertervezőiről a hajtás után!

A kezdetek

Dean és Dan Caten Torontó Willowdale negyedéből származik és a New York-i Parsonban tanulták ki a szakmát. Nyolc évvel később a páros Olaszországba költözött nem titkoltan amiatt, hogy saját márkát alapítsanak. Ennek 1995-ben jött el az ideje, amikor bemutatták az első férfiaknak szánt kollekciójukat, előtte pedig divatházakkal működtek együtt. Az első show annyira extravagáns lett, hogy azonnal felkapták rá a fejüket a divatcégek ügynökei és az újságírók is.


Ebből a blogposztból kiderül, hogy eleinte azért kezdtek el farmereket tervezni, mert édesapjuk nem engedte nekik, hogy azt viseljék. A kilenc gyermeket egyedül nevelő férfi szerint ugyanis farmert csak a szegények viselnek. A testvérek melegek, saját bevallásuk szerint pedig a legegyszerűbb emberek a Föld kerekén. „A semmiből jöttünk, alkottunk valamit, és visszaadunk mindenhova, ahonnan valaha kaptunk" – nyilatkozták.

Honlapjuk szerint titkuk az, hogy a kanadai ikonográfiát ötvözik az olasz stílussal, amihez még jön egy kis "játékos érzékiség". Ez annyit jelent, hogy a kollekcióikban egyszerre van jelen a sportos és a nőies, a visszafogott és az extravagáns, illetve a férfias és a nőies. A tervezők London és Milánó között ingáznak, ez adta a márka mottóját is: "Kanadában született, Londonban él, Olaszországban készül".

A DSquared² és a zene

A márka és a zenevilág kapcsolata közismert: már a kezdetek óta megnyerték maguknak Lenny Kravitzet, Justin Timberlake-et, Ricky Martint, Nelly Furtadót, de Robbie Williams is kedveli a márkát. Az igazi sikert azonban mégis a Madonnával kötött szerződés hozta meg: ennek értelmében 150 összeállítást terveztek az énekesnőnek és táncosainak a Don't Tell me című videóhoz, illetve a 2002-es Drowned World nevű turnéjához.

A hatás nem maradt el: a 2003-as őszi-téli kollekcióhoz olyan modellek adták az arcukat, mint Naomi Campbell, Eva Herzigova, Karolina Kurkova vagy éppen Fernanda Tavares. Másnap a WWD címlapra tette a márkát és közölt velük egy kétoldalas interjút is. Egy évvel később már Christina Aguilerával dogoznak együtt, akinek szintén turnéruhákat terveznek.

2007-ben, azaz közel tíz évvel ezelőtt egy másik híres énekesnő állt alkalmi modellnek: a tervezőpárosnak az akkor 19 éves Rihannát sikerült megnyernie a 2008-as tavaszi-nyári kollekció erejéig. A bemutató alatt az akkori slágere, az Umbrella szólt. Nagyjából ugyanekkor jött ki Clumsy című videójával Fergie, amiben az ikreknek is jutott szerep. 2009-ben Britney Spearsszel, egy évvel később a Tokio Hotellel dolgoztak együtt. Szintén jó kapcsolatot ápolnak Michael Bubléval is.

A Caten-testvérek a sport világában is elmélyültek: a 2009-10-es őszi-téli szezonban például a Barcelona focicsapatának terveztek egyenruhákat. 

A DSquared² képi világa

A márka életérzése (nem meglepő módon) a kampányfotókon köszön vissza leginkább. Tudják ezt ők is, ezért kizárólag profikkal dolgoznak együtt – például Steven Kleinnel, aki a kétezres évek első felében készült sorozatok mögött állt. Volt közös munkájuk a Mert & Marcus párossal (Gisele Bündchent fotózták) és Mikael Janssonnal is (ahol Carmen Kass állt a fényképezőgép elé).

Galéria ikon

12

A zenészek és focisták mellett híres modellek is igent mondtak nekik: itt Gisele Bündchen látható.
Galéria: Íme a divatvilág két legegyszerűbb embere
Fotó: dsquared2

2007 és 2009 között Steven Meisellel működtek együtt (aki a ruhák, a cipők és az illatok kampányaiért is felelős volt), utána pedig visszatértek a Mert Alas-Marcus Piggot pároshoz.

A DSquared² és a díjak

2003-ban megkapták a La Kore-díjat (az olasz divatvilág Oscar-szobrát) mint a legeredetibb tervezők. Még abban az évben az amerikai GQ magazin az Év Férfija szavazáson őket választotta a leginkább áttörő tervezőcsapatnak, három évvel később pedig a nívós Aguja de Orót vihették haza. 2007-ben a spanyol, 2008-ban a német, 2013-ban pedig a portugál GQ díjazta őket. 2009-ben csillagot kaptak a kanadai Hírességek Sétányán.

Galéria ikon

12

Egy friss kép róluk: így néztek ki Heidi Klum 2013-as halloweeni partiján.
Galéria: Íme a divatvilág két legegyszerűbb embere
Fotó: Cindy Ord / Europress / Getty

Sorozatunk előző részeit ide kattintva nézheti meg.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.