Fanszőrös fehérneműre vetkőztették a modelleket

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ronaldo Fraga a São Paolóban megrendezett bemutató végén ágyba dugta a manökeneket - férfiakat és nőket egyaránt.

Ronaldo Fraga 2016-os téli bemutatója nemcsak azért volt különleges, mert egyszerre mutatta be a férfiaknak és nőknek szánt darabokat, de a brazil tervező két modelljét félmeztelenre vetkőztette a kifutó közepén. Ez önmagában még nem lett volna meghökkentő, hiszen semmiben sem különbözött volna mondjuk egy fehérnemű-bemutatótól, viszont itt az alsókon szőrös nemi szerves grafikák szerepeltek – olvasható a DailyMailen.

A São Paolóban megrendezett bemutatót egy páros nyitotta, akik a rövid sétájuk után megszabadították (kicipzárazták) egymást a köpenyükből, majd megvillantották a már említett rajzzal "díszített" fehérneműjüket, végül pedig lehajtott fejjel álltak – ez a rövidke szünet mindenkinek lehetőséget adott arra, hogy megcsodálja őket. Ezután, mint akik jól végeztél dolgukat, felöltöztek és átadták a helyet a többi modellnek. Nem ők voltak egyébként az egyetlen furcsaság a show-ban: annak végén például a színpad közepén berendezett ágyba feküdt mindenki, aki felvonult.

Galéria ikon

7

Galéria: Fanszőrös fehérneműre vetkőztette a modelleket a brazil tervező
Fotó: Europress / Getty

Hogy magáról a kollekcióról is szó essen: a manökenek (férfiakat és nőket is beleértve) tobzódtak a virágmintákban, hangjegyekben és mintás edzőcipőkben. A két nem számára tervezett darabok sokban nem különböztek – Fraga mindenkire nőies printeket, tüllszoknyát és virágos hajdíszt adna jövő télen – ha pedig önnek nem jön be fehérneműn a vagina, akkor akár áttetsző ruhán is viselheti!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.