Caitlyn Jenneren vagy Angelina Jolie-n jobb a Versace?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindketten magukra öltöttek egy hófehér estélyit. Ugyanitt: ilyen hosszú lábakat még biztos, hogy nem látott!

Caitlyn Jennert egyre többször látni csinos ruhákban, így adja magát a helyzet, hogy olyan celebnőket válasszunk mellé, akik hasonló szettben nyomulnak. Múltkor egykori feleségével, Kris Jennerrel állítottuk őket egymás mellé, most pedig rábukkantunk Angelina Jolie öt évvel ezelőtti fotójára, ahol egy, Jenner ESPY díjátadós fehér Versace-ruhájához hasonlót viselt.

Caitlyn Jenner vs. Angelina Jolie

Caitlyn Jennernek nemcsak azért volt jó estéje július közepén, mert csinosan nézett ki az ESPY-n, de díjat is kapott. A ceremónián viselt hófehér Versace-ruhához ezüst ékszereket vett fel, a körmeit pedig visszafogott, nude színűre festette. A csavart fazonú ruha egyébként is sokaknak előnyös, de az ő alakján rendkívül jól mutat. Angelina Jolie szettjéhez kicsit vissza kell ugranunk az időben: egészen Az utazó című film 2010-es premierjéig. Ő egy vastagabb, már-már már plüssre emlékeztető (de valószínűleg moher) darabot választott, a haját pedig a 70-es évek szellemében feltupíroztatta. A sminkje is teljesen rendben van – igaz, a szem alatti korrektort kicsit túltolta a sminkese.

Galéria ikon

9

5 év a különbség: Caitlyn Jenner nemrég, Jolie viszont 2010-ben viselte a hófehér Versacét
Galéria: Caitlyn Jenneren vagy Jolie-n jobb a Versace?
Fotó: Europress / Getty

Kendall Jenner vs. Chanel Iman

A Zimmermann-ruhákat a halandók a Net-a-porter oldalán tudják megvenni – valószínűleg Kendall Jenner és Chanel Iman kapták őket. Előbbi a Papírvárosok premierjére húzta magára, és elégnek találta a ruhán található gombokat ahhoz, hogy ékszerek közül csak egy fülbevalót vegyen fel. Örülünk, hogy a lábakra a fekete magassarkúnál kreatívabb lábbeli került: egészen pontosan egy arany színű. (Az már más kérdés, hogy elég csúnyácska.)

Chanel Iman valamiért testépítő pózba vágta magát a fotósokat látva a Zimmermann márka flagship boltjának megnyitóján, ahova természetesen a márkától választott egy ruhát. A cipőválasztásra nem túlzottan feszült rá: egy fekete magassarkú szandált húzott a lábaira. A körmeit pinkre festette, ami meglepően jól megy a burgundi-arany szetthez.

Galéria ikon

9

Ez már egy Zimmermann-ruha
Galéria: Caitlyn Jenneren vagy Jolie-n jobb a Versace?
Fotó: Europress / Getty

Hailey Baldwin vs. Heidi Klum

Mielőtt rátérünk a ruhákra: gondolta volna, hogy a lenti két celebnő között 24 évnyi korkülönbség van? Mi sem! A 18 éves Hailey Baldwin egyébként a Mission Impossible premierjére látogatott el július végén ebben az alig takaró fekete ruhában, amihez boka- és lábfejvastagító lábbelit vett fel. Körmeit furapinkre lakkozta és nem tudjuk eldönteni, hogy a sminkje a szép vagy már az elfuserált kategóriába tartozik, mindenestre eléggé beütött nála a strobing. A vörös ajkak viszont vitathatatlanul jól állnak neki.

Heidi Klum még márciusban viselt hasonló ruhát, amikor a Jó reggelt, Amerika! műsorba igyekezett a látszólag 3,5 méter hosszú lábain (egyébként akár azt is kérdezhetnénk öntől, látott-e már ilyen hosszú lábakat, hiszen Baldwint is megáldotta az ég velük). Ő egy Louboutin-tűsarkút vett fel, körmeit mentaszínűre lakkozta (ezt nem teljesen értjük), a kezére pedig hologrammos karkötők kerültek (ezt még annyira sem). A haja viszont szép volt és hát néznék ki mi is így majd 42 évesen! Most viszont félre az ábrándokkal és szavazzon: ki a jobb?

Galéria ikon

9

Ha sokáig nézi a képeket, a lábakon kívül feltűnik két fekete ruha is. Próbáljon meg azokra koncentrálni!
Galéria: Caitlyn Jenneren vagy Jolie-n jobb a Versace?
Fotó: Northfoto
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.