Milliós karkötő a celebek kedvence

Olvasási idő kb. 3 perc

Ön szeretne 4000 fontos Cartier karkötőt, amit csak csavarhúzóval lehet levenni?

Galéria ikon

20

Galéria: Milliós karkötő a celebek kedvence: Cartier Love
Fotó: Julian Finney / Europress / Getty

A gazdagok kedvenc ékszermárkája, a Cartier örök „must have” darabja az egyszerűnek tűnő, nem túl feltűnő „Love” karperec, melyet 45 évvel ezelőtt dobtak piacra azzal a szöveggel, hogy a férfiak az igaz szerelmüknek vásárolják meg őket. Hogy miért olyan népszerű ez a karkötő mostanság a celebek körében? Hát mert drága: ezért aztán például Lindsay Lohanen, Katie Holmes-on, a Kardashian-klán összes nőtagján, Iggy Azaleán és Pippa Middletonon látni viszont a fontban is négyszámjegyű összegbe kerülő ékszereket.

A karkötők két félkörből állnak, csavarok tartják össze őket (elvesztésük esetén 250 fontért, azaz 95 ezer forintért pótolhatóak), 4 és 40 ezer font (1,6 és 16 millió forint) között mozog az áruk, az összeszerelésükhöz pedig csavarhúzóra van szükség – tehát nem lehet egy leányálom nap végén leszerelni őket magunkról.

Vannak, akik „rabszolga bilincsnek” hívják és a középkorban használatos erényövre vezetik vissza a dizájn ötletét. Ez persze nem tartja vissza a hírességeket, hogy viseljék, és mi más lenne jobb reklám egy ékszervállalatnak, mint ez?  Pippa Middleton a pletykák szerint elvesztette 18 karátos aranykarkötőjét, mert elengedtek a csavarok: a cég természetesen ingyen adott újat neki.

A Topshop birodalom atyja, Sir Philip Green lánya, Chole Green 6 darabbal büszkélkedhet (a legolcsóbb verzióval számolva is közel 10 millió forintba kerültek) és gyakran viseli őket együtt – akárcsak Kylie Jenner. 2006-ban Tom Cruise is „Love” karpereccel lepte meg Katie Holmes-t Suri születésének alkalmából, a Rich Kids of Instagram népe pedig le se veszi a különböző, drágakövekkel kirakott nemesfém verziókat.

Galéria ikon

20

Galéria: Milliós karkötő a celebek kedvence: Cartier Love
Fotó: Taylor Hill / Europress / Getty

Senki nem vehette meg magának

A karkötőt egyébként az olasz tervező, Aldo Cipullo alkotta meg, aki bevallotta, hogy az ötletet valóban azok a férfiak adták neki, akik a középkorban a háborúba menetel előtt erényövvel látták el féltett kedveseiket.

Ma már különös belegondolni, de a karkötők 1969-es bevezetésekor még nem vásárolhatta meg őket senki saját magának: ez a szabály azért volt fontos, mert a Cartier tényleg azt akarta, hogy a Love karkötőt szerelemből ajándékozzák egymásnak a gazdagok – ezt a szabályt  azóta persze eltörölték.

A karkötő piacra dobásakor 25 híres pár kapott a cégtől ajándékba Love karperecet, például Elizabeth Taylor és Richard Burton is. A design akkora siker volt, hogy alig győzték a gyártást, mindenki ilyen karperecet akart: adott volt, hogy 1979-ben megjelenjen a Love gyűrű és fülbevaló, valamint a karkötő továbbgondolt, gyémántokkal kirakott verziója is. A karkötő tényleg a szerelem szimbóluma lett, de a gazdagok szerelméé: szerintünk elég sokat ront rajta, hogy nem annyira a szeretetről, mint inkább a jövőbeli férj pénzben mérhető értékéről árulkodik, vesz-e a jegyesének 1,6 millió forintos ékszert.

Galéria ikon

20

Galéria: Milliós karkötő a celebek kedvence: Cartier Love
Fotó: Kevin Winter / Europress / Getty

Tényleg jó erényöv helyett is!

Akárhogy is, Tamara Ecclestone-nak biztos jól jött, hogy vásárolt exének, Omar Khyami-nak két ilyen ékszert, ugyanis ezek buktatták le a férfit, amikor félrelépett és egy szexvideó jelent meg róla 2012-ben. Ecclestone állítólag onnan volt biztos abban, hogy pasija látható a filmen, hogy rajta voltak a karkötők – amiket ugye csak csavarhúzóval lehet levenni.

Mostanra a karkötő igazi státusszimbólum lett: aki kicsit is jobban keres az átlagnál, azonnal akar egyet, de az igazi aranyásók is ilyet követelnek pasijuktól, ha úgy érzik, komolyra fordul a dolog. Ha önnek nincsenek felesleges milliói, de a koppintásokkal sem áll hadilábon, látogasson el kedvenc online piacunkra, az Aliexpress-re: ide kattintva összegyűjtöttük a hasonló ékszereket. Spoiler: egyik replika se nemesfém, de már ezer forintból megúszhatja a vásárlást, és még csavaroznia sem kell. Ha mégis inkább egy eredetit venne, a lenti videón megnézheti, hogyan kell majd összeszerelni – vagy leszerelni, ha idegen nőkkel/pasikkal készül szexvideót forgatni!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.