8 történelmi jelentőségű Vogue címlap

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A csoportos képekre 1947 óta csak a legelismertebb modelleket kérik fel, idén először egy magyar lánynak, Axente Vanessának is sikerült.

Galéria ikon

8

A 2014-es szeptemberi, 'Instagirls'-re keresztelt címlapon Cara Delevingne és Karlie Kloss mellett Axente Vanessa is feltűnik, a legújabb képet Mario Testino jegyzi.
Galéria: 8 ikonikus Vogue címlap
Fotó: Vogue címlap

A szeptember tiszteletére végre a Vogue is visszaszállt a földre és címlapján nem celebeket, hanem a jelenleg legfontosabb kilenc szupermodellt, többek közt a magyar Axenta Vanessát szerepelteti. A borító nem csak azért jelentős, mert magyar lány még nem szerepelt az amerikai kiadvány szeptemberi számának címoldalán, hanem azért is, mert összesen eddig csak hét darab készült olyan címlapból, melyen csoportosan szerepelnek a legnagyobb modellek. A szeptemberi szám tiszteletére éppen ezért összegyűjtötte a Vogue.com az amerikai Vogue összes csoportos szupermodell-címlapját, 1947-től napjainkig.

Az áprilisi számmal ellentétben eléggé kitett magáért az amerikai Vogue a címlapot illetően: végre nem celebek, hanem valódi szupermodellek pózolnak a világ legnívósabb magazinjának borítóján, ráadásul a modellek közt a magyar Axente Vanessa is szerepel. Bár alapvetően maga Anna Wintour találta ki, hogy hivatásos modellek helyett celebek kerüljenek a magazin címlapjára, kifejezetten felüdülés a szakma legjobbjait látni a címlapon, nem pedig a túlértékelt, unalmas celebnőket.

Az idei, szeptemberi címlapnak még történelmi jelentősége is van, hiszen nyolcadikként csatlakozik az amerikai Vogue csoportos szupermodell-címlapjaihoz, így Axente Vanessa nem csak azzal írt történelmet, hogy magyarként először szerepelhet az amerikai Vogue szeptemberi címlapján, hanem azzal is, hogy a legnívósabb modellek közé is beválasztották. Először Irving Penn fotózott csoportosan modelleket a Vogue-nak még 1947-ben, mikor a második világháború romantizált képében a világ éppen hogy csak elkezdte felfedezni a szépség új értelmezéseit, azóta pedig csínján bánnak a népszerű koncepcióval.

Galéria ikon

8

Az első címlapot még Irving Penn lőtte 1947-ben, azóta pedig csínján bánnak a népszerű koncepcióval.
Galéria: 8 ikonikus Vogue címlap
Fotó: Vogue címlap

Az egyik legfontosabb, csoportos címlap a szupermodellek aranykorában, 1992-ben, a Vogue századik évfordulóján készült, addig hasonló koncepcióval nem próbálkoztak a szerkesztők. A képen a korszak legnagyobb nevei, Cindy Crawford, Naomi Campbell, Christy Turlington és Linda Evangelista szerepelnek, akiknek nem kis szerepe volt a modellek státuszszimbólumának kialakításában. Hogy a mostani lapszámra Axente Vanessa is felkerült nem kis teljesítémény, elég ha csak megnézi a galériában azokat a modelleket, akiknek szintén sikerült!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

lady glava
lady glava
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.