10 befolyásos nő, aki megváltoztatná a divatvilágot

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Környezettudatosságra int Stella McCartney-n és Westwoodon kívül néhány modell, celebfeleség és befolyásos hippi is. Nézze meg, kik ők!

Egyre több vezető divatház és befolyásos nő kampányol a környezettudatosság mellett a divatvilágban. A Gucci például már három évvel ezelőtt elindította öko-programját, melynek keretében a környezetre gyakorolt káros hatásokat kívánja csökkenteni, de emellett 100 százalékban újrahasznosítható anyagból készítik csomagolóanyagaikat, illetve megreformálták a gépjárműparkjukat és üzleteik energiafelhasználását is az elmúlt években.

A belelu.com szerkesztői ezúttal a divatvilág egy másik oldalát kívánják bemutatni tízes listájukkal, melyen olyan szenvedélyes tervezők, modellek és írók kaptak helyet, akik aktívan harcolnak a fenntarthatóság, a társadalmi felelősség és igazságosság, a szegénység, valamint a környezetvédelem mellett. Íme a 10 nő, aki megváltoztatná a divatvilágot és vásárlási szokásainkat!

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

1. Livia Firth

Colin Firth felesége 2009-ben alapította Eco Age névre keresztelt digitális magazinját és online butikját, melynek egyik, Green Carpet Challenge névre keresztelt vonalával az az elsődleges célja, hogy kizárólag olyan brazil tanyákon nevelt szarvasmarhákkal dolgozzanak, melyek nem veszélyeztetik az egyre gyorsabban felszívódó Amazonas esőerdőt. Firthnek jól láthatóan valóban sikerült összehangolnia a látványos designt a tudatos és etikus fogyasztással.

Galéria ikon

24

Colin Firth felesége 2009ben alapította Eco Age névre keresztelt digitális magazinját és online butikját.
Galéria: 10 nő, aki megváltoztatná a divatvilágot
Fotó: David M.benett/centrepoint / Europress / Getty

2. Lucy Siegle

A 39 éves brit újságíró, író és környezetvédelmi aktivista 2004 óta a vezeti az Observer 'Ethical Living' néven futó rovatát, de a környezettudatosságra specializálódott Siegle publikált már a New Statement, a Grazia, az Elle, illetve a The Guardian lapnak is a témában.

Galéria ikon

24

Lucy Siegle brit újságíró, író és környezetvédelmi aktivista 2004 óta a vezeti az Observer ’Ethical Living’néven futó rovatát
Galéria: 10 nő, aki megváltoztatná a divatvilágot
Fotó: Dave M. Benett / Europress / Getty

A kertjét fürdővízzel öntöző környezetbarát amellett, hogy beszállt Colin Firth feleségének üzletébe, két könyvet is írt az elmúlt években; 'Green Living in the Urban Jungle' és 'To Die For: Is Fashion Wearing Out the World? ' címmel. Utóbbit, a divatvilág sötétebb oldalát bemutató könyvet ide kattintva 15.30 euróért (4599 forint) ön is beszerezheti.

3. Orsola de Castro

Az 1966-ban született designer egyik úttörője és nemzetközileg elismert hangadója a fenntartható divatnak. Orsola de Castro rendszeresen tart előadásokat egyetemeken, mint például a Central Saint Martins-en vagy az IHT londoni csúcstalálkozóján 2010-ben, melynek házigazdája Suzy Menkes volt.

A tervező már a nyolcvanas években készített újrahasznosított anyagokból vintage kalapokat, de csak 1997-ben indította el forradalminak számító From Somewhere nevű márkáját, mellyel együttműködött az elmúlt években a Tesco, a Speedo, a Jigsaw és a Robe di Kappa is.

Galéria ikon

24

Az 1966-ban született Orsola de Castro egyik úttörője és nemzetközileg elismert hangadója a fenntartható divatnak
Galéria: 10 nő, aki megváltoztatná a divatvilágot
Fotó: Samir Hussein / Europress / Getty

Orsola de Castro 2006 óta a Londoni Divathét egyik kurátora és a Brit Divattanács tagja. Estethica illetve Reclaim nevű projectjeivel (melyen férjével, Filippo Ricci-vel közösen dolgoznak) több márkával is készített már újrahasznosított anyagból és hulladékból készült kapszulakollekciót.

4. Bibi Russel

A fejlődő országból származó Russel elsősorban modellként és divattervezőként vált ismertté. A bangladesi aktivista 1975-ben szerzett diplomát a London College of Fashionben, majd olyan magazinokban pózolt, mint a Vogue, a Cosmopolitan vagy a Harper's Bazaar. 1994-ig pedig feltűnt az Yves Saint Laurent, a Kenzo, Karl Lagerfeld és Giorgio Armani kifutóján is a divatheteken.

Galéria ikon

24

A fejlődő országból származó Bibi Russel elsősorban modellként és divattervezőként vált ismertté.
Galéria: 10 nő, aki megváltoztatná a divatvilágot
Fotó: The India Today Group / Europress / Getty

Tíz évvel ezelőtt megalapította Bibi Productions márkáját, mellyel a helyi kézművességre, kulturális örökség megőrzésére és a kreativitásra szeretné helyezni a hangsúlyt. Mivel Russel nagy erőkkel szeretne hozzájárulni a szegénység felszámolásához, termékeit kizárólag nélkülöző helyiekkel készítteti el Bangladesben és környékén. Bibi Russel 2004 óta 35000 szövőnek adott munkát.

5. Stella McCartney

McCartney aligha szorul bemutatásra. Az egyik legismertebb és legjobb brit divattervező igyekszik mindenhol eldicsekedni vele, hogy vegetáriánus és évek óta a PETA támogatója. McCartney annyira állatvédő, hogy általában nem használ sem bőrt, sem szőrt ruháihoz, viszont egyéb állati eredetű anyagokat, mint például gyapjút vagy selymet simán beépít a kollekcióiba.

Az egyik szezonban annyira fontosnak tartotta az állatok jogait, hogy saját, vidéken nevelt birkájának szőréből készített táskát, melyet akkor 1150 fontért, 382 ezer forintért dobott piacra.

Galéria ikon

24

McCartney annyira állatvédő, hogy általában nem használ sem bőrt, sem szőrt ruháihoz, viszont egyéb állati eredetű anyagokat, mint például gyapjút vagy selymet simán beépít a kollekcióiba.
Galéria: 10 nő, aki megváltoztatná a divatvilágot
Fotó: David M. Benett / Europress / Getty

6. Vivienne Westwood

Az elmúlt évtizedek egyik legmeghatározóbb punk divattervezője jó ideje nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelem fontosságára. A 72 éves aktivista sokkolta már a londoni divathét közönségét 'Climate Revolution' (Klímaforradalom) illetve 'Én vagyok Julian Assange' feliratú pólókkal is az elmúlt szezonokban.

Galéria ikon

24

Az elmúlt évtizedek egyik legmeghatározóbb punk divattervező jó ideje nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelem fontosságára.
Galéria: 10 nő, aki megváltoztatná a divatvilágot
Fotó: Mike Marsland / Europress / Getty

A Cool Earth jótékonysági szervezetet buzgón támogató Westwood 2010-ben pedig arra szólította fel az embereket, hogy legalább fél évig ne vásároljanak maguknak semmit, illetve ha mégsem bírnák ki a megszorítást, akkor inkább a minőségre, mint a mennyiségre koncentráljanak.

7. Safia Minney

Az angol üzletasszony és író olyan környezettudatos márkák alapítója és vezérigazgatója, mint a People Tree és a Fair Trade. Az etikus divat egyik legnagyobb szóvivője kolléganőihez hasonlóan egy könyvet is piacra dobott Naked Fashion címmel, melyben a fejlődő országokra összpontosító munkahelyteremtésre hívja fel a figyelmet, de szó esik arról is, hogy hogyan lehet úgy terméket előállítani, hogy ahhoz semmilyen környezetre káros mesterséges anyagot, illetve vegyszert ne használjunk.

Galéria ikon

24

Safia Minney angol üzletasszony és író olyan környezettudatos márkák alapítója és vezérigazgatója, mint a People Tree és a Fair Trade.
Galéria: 10 nő, aki megváltoztatná a divatvilágot
Fotó: Chris Jackson / Europress / Getty

Minney munkásságáért számos díjat bezsebelhetett az elmúlt években, többek között kitüntette már eredményorientált, praktikus újításaiért a Schwab Alapítvány, kapott már 'Business Awards-ot' Ázsiában valamint kitüntette már a királynő és a Cosmopolitan magazin is.

8. Ali Hewson

Az 52 éves ír származású aktivista és üzletasszony férjével, a U2 frontemberével, Bonóval alapította meg 2005-ben Edun névre keresztelt márkáját. A kissé túlárazott darabok – melyek a fejlődő országokban termesztett biogyapotból készülnek – bevételének egy részéből Hewson és Bono az Afrikában éhezőket kívánja elsősorban támogatni, de sokat fordítanak belőle a környezetvédelemre is. Ali Hewson hosszútávú célja a Lesothóban gyártó márkával, hogy Afrika 2%-ra csökkent világkereskedelmi részesedését csökkentse.

Galéria ikon

24

Az 52 éves ír származású aktivista és üzletasszony férjével, a U2 frontemberével, Bonoval alapította meg 2005-ben Edun névre keresztelt márkáját.
Galéria: 10 nő, aki megváltoztatná a divatvilágot
Fotó: Paul Morigi / Europress / Getty

9. Sass Brown

Az etikus tervezési folyamatokra és gyakorlatokra szakosodott Sass Brown a New York-i Fashion Institute of Technology egyik tanára. Sass egyik nagy projectje a Coopa-Roca Brazíliában, melynek célja 1980 óta az, hogy a Rocinha-ban élő varrónőknek biztosítson otthoni munkát, hozzájárulva ezzel a családi költségvetéshez úgy, hogy a nőknek ne kelljen hanyagolnia gyermekeik gondozását vagy a háztartást.

Galéria ikon

24

Az etikus tervezési folyamatokra és gyakorlatokra szakosodott Sass Brown a New York-i Fashion Institute of Technology egyik tanára.
Galéria: 10 nő, aki megváltoztatná a divatvilágot
Fotó: Mat Szwajkos / Europress / Getty

A szakmai készséget, önbecsülést és kollektív tanulást elősegítő programban mára már száz kisiparos foglalkoztat embereket Rio de Janieiróban és környékén. Brown öko-designról írt könyve, az Eco Fashion a mai napig az egyik legnépszerűbb olvasmány, ami a témában íródott.

10. Summer Rayne Oakes

A Cornell Egyetem tudományos szakán diplomázott Oakes az első modellek egyike, aki kiállt a környezetvédelem fontossága mellett. A mára televíziós személyiséggé avanzsált aktivista modell az egyik társ-alapítója és felelős szerkesztője a „Source4Style” névre keresztelt oldalnak, ami szinte lefedi az összes környezetvédelemmel foglalkozó márkát, tervezőt, magazint, illetve aktivistát a világ minden táján.

A modellnek a környezetvédelem nem csak valami csajos hóbort, küldetését szépségének köszönhetően megoszthatta már a Vogue, az Elle, a Vanity Fair, a GQ illetve a Cosmopolitan olvasóival is az elmúlt években.

Galéria ikon

24

A Cornell Egyetem tudományos szakán diplomázott Oakes az első modellek egyike, aki kiállít a környezetvédelem fontossága mellett.
Galéria: 10 nő, aki megváltoztatná a divatvilágot
Fotó: Venturelli / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.