A 25 legjobb színes ruha és kiegészítő tavaszra

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már attól vidámak leszünk, ha rájuk nézünk, és ami a legjobb: a legdrágább is csak húszezerbe kerül!

A leárazásoknak lassan vége, a boltokba kezdenek beszivárogni a tavaszi holmik. Ennek ellenére a 0 fok közeli hőmérsékletben még mindig nem ajánlott vékony dzsekiben és balerinacipőben parádézni, viszont egy kis feltöltődést adhat, ha megnézzük, mit szántak nekünk az itthon is megtalálható divatcégek a melegebb hónapokra. 25 olyan dolgot gyűjtöttünk össze, amit nagy valószínűséggel mi is felkutatunk majd - maximum egy próba erejéig.

A hideg időszakban hajlamosak vagyunk a fekete, sötétkék és szürke színekre támaszkodni, így az utcakép nem mindig üdítő látvány. Többek között emiatt is várjuk a márciust (vagy inkább a májust), amikor mindenki előveszi a színes szoknyáját, blézerét vagy ballonkabátját. A főbb irányvonalakat és a márkák lookbookjait már megmutattuk önnek, most pedig színes ruhadarabokat válogattunk össze. Ha nem bír várni még pár hetet, hogy hordhassa, akkor gondoljon arra, hogy a télikabát elfér és az utca helyett mutogathatja kollégáinak is legújabb szerzeményeit!

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

ZARA

Valószínűleg amint kiderült, hogy a 2014-es év színe a ragyogó orchidea lesz, már össze is ültek a tervezők, majd csattogtak a varrógépek, hogy legyártsanak szinte mindent ebben az árnyalatban. Ezek azóta a boltba is kerültek, így ha ön is ebben a színben szeretne tündökölni idén, akkor ne habozzon, hiszen már 6 ezer forintért lehet lila színű kötött pulcsija. Ne ijedjen meg a babakék cipőtől, meglepően sok mindenhez megy!

Fotó: reklámfotó

Mango

A rivális Mango még tavasszal is folytatja a tőle megszokott monokróm trendet, azonban szerencsére nem kellett sokáig kutakodnunk a márka honlapján, míg szembe jött az első színes darab. A rendkívül decens királykék mellett cukorkaszínekben pompázhatunk, ha a Mangónál frissítjük a tavaszi ruhatárunkat, a barna táska pedig tökéletesen kiváltja a feketét - utóbbit hagyja meg a komorabb szezonokra.

Fotó: reklámfotó

H&M

A H&M-nél Katalin hercegnét idéző szövetkabátot is találtunk, a virágos nyakláncért pedig már valószínűleg holnap beszaladunk valamelyik közel eső üzletbe. A pasztell színektől sokan ódzkodnak, nem elég bátrak, ön viszont legyen az, és újítson be egy ilyen vagy ezekhez hasonló darabot, hiszen nem lőhet velük mellé!

Fotó: reklámfotó

Pull&Bear

A szintén Inditex-gyermek Pull&Bear inkább a fiatalabb korosztályt célozza meg, de ha szemfüles, akkor az ön ruhatárába is beillő darabokat találhat fillérekért. Ez a fukszia színű magassarkú például közel 9 ezer forint, és ha ezt választja, most megmondjuk, hogy egész tavasszal nem fogja levenni. Az oversize kötött felsők idén tavasszal is megtérülő befektetésnek bizonyulnak. Egyre vigyázzon: ha túl lazán van kötve, akkor mindenképpen vegyen alá egy egyszerú felsőt, nehogy kilátszódjanak a mellbimbói.

Fotó: reklámfotó

F&F

Az F&F tavaszi kollekciót mindig kicsit jobbnak érezzük, mint az őszi-télieket, most sincs ez másképp: a Zara árainak töredékéért vehetünk például olyan blézert, ami dizájner darabnak is beillene, és a hatezer forintos (a honlap szerint piros, szerintünk fukszia) ruha is jó vételnek bizonyul. A Givenchy virágmintáira hajazó sálat alig háromezer forintért pedig meg sem említjük.

Fotó: reklámfotó
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.