Ez a tollas Gucci-ruha az ősz sztárja

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Elle és a Harper's Bazaar is lecsapott már rá, címlapokon, divatanyagokban láthatjuk viszont.

Pár héttel, illetve hónappal ezelőtt a magazinok címlapjain a Louis Vuitton ikonikussá vált kockáit láthattuk viszont, most azonban jön az új időszak. A divatban a szeptember a január – hallhattuk a Vogue magazinról szóló dokumentumfilmben, a September Issue-ban és így is van: az év kilencedik hónapjára szánt magazinok borítói mutatják be a hűvösebb évszakokra szánt trendeket és nem utolsósorban a must have, vagyis kötelezően beszerzendő ruhákat és kiegészítőket.

Nem véletlen, hogy ez az egyik legnagyobb lehetőség a luxuscégeknek, hogy növeljenek az eladásaikon. Egy ruha az aktuális őszi-téli kollekcióból a több százezres példányszámú Vouge borítóján és nem sokkal később izzanak a vonalak: számos tehetős nő döbben rá, hogy ő bizony nem tud nélküle élni tovább.

Hogy mi a közös a Harper's Bazaar és a kínai, illetve amerikai Elle szeptemberi számában? Ugyanazt a ruhát választották a magazinok stylistjai a címlapra vagy a belső divatanyaghoz. A Gucci díszes-tollas ruhája valóban magával ragadó, nem csoda tehát, hogy egymástól független szakembereknek is megakadt rajta a szeme. És hogy kik viselik ezt a ruhakölteményt? Kate Upton, Sarah Jessica Parker és Blake Lively volt olyan szerencsés, hogy belebújhatott és vele együtt a magazinokba került.

Nem újdonság ez a Gucci számára: 81-szer láthattuk viszont valamelyik női olvasmány borítóján, míg a Dolce&Gabbana 77, a Christian Dior pedig 51 címlapot kapott. Galériánkban láthat fotót a tollas ruháról a kifutón és arról is, hogy hogyan mutattak benne a celebek!

Galéria ikon

5

Galéria: Ez a tollas Gucci-ruha az ősz sztárja
Fotó: Catwalking / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.