Mit vegyen fel egy miniruha-fóbiás harmincas?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szomorú, de ha nő a szoknyahossz, csökken a választék. Azért van remény!

A Debenhams áruházlánc tavaly megállapította, hogy 34 és 40 év között hosszabb szoknyákat hordanak a nők, mint fiatalabb vagy kicsit idősebb korukban. A felmérések eredményeit persze mindig kétkedve fogadjuk, de miközben a nyári ruháimat selejteztem, sorra dobtam félre a ruhákat, amelyek csak combközépig értek. Öregszem, de nem is ez a legnagyobb baj. Az már persze korábban is feltűnt, hogy sem itthon, sem külföldön nincsenek könnyű helyzetben, akik egy kicsit - akárcsak pár centivel - hosszabb ruhák közül szeretnének válogatni, de eddig egy vállrándítással intéztem el ezt a problémát . Most azonban, hogy szinte egyetlen nyári ruha sem függ a szekrényemben, ideje volt alaposabban megvizsgálni az üzletek kínálatát, hátha csak én nem voltam elég figyelmes, és valójában roskadoznak a polcok a miniruha-fóbiás harmincasoknak való daraboktól. Részletek a hajtás után!

Stradivarius

Most nemcsak az időhiány miatt hagytunk ki bizonyos üzleteket (pl. Bershka, Pull&Bear), hanem azért, mert tudjuk, hogy náluk nincsenek köztes megoldások, egy ruha legyen vagy nagyon rövid, vagy nagyon hosszú. Nincs ezzel semmi gond, a célközönség ezt szereti. Azért az egyik testvérmárkának adtunk egy esélyt, hátha mégis találunk pár vagányabb darabot. Hiba volt, ugyan egyik tesztalany sem túl magas, így van egy-két miniruha, ami néha térdig is ér, nem találtunk egy olyan darabot sem, ami kellő hosszúságú lett volna, pedig fazonra volt olyan, ami tetszett.

Reserved

Itt már azért nagyobb volt a választék stílusban és anyagban is. Igaz, több ruha is volt, ami a vállfán elég hosszúnak tűnt, de felpróbáltuk, és túl rövid lett. Sebaj, ha nem akarunk kompromisszumokat kötni, akkor is találunk egy-egy darabot minden alkalomra az esküvőtől elkezdve a szombat esti bulin át egy Duna-parti randevúig. Ha szerencsénk van, akkor éppen egy leárazott ruhába szeretünk bele, és 4000 forintból megússzuk a vásárlást. A szűk szabású, illetve gumírozott derekú ruháknál azt azért vegyük számításba, hogy könnyen felcsúsznak, és ezzel jó pár centit veszíthetünk.

Galéria ikon

61

A tökéletes buliszett. (Reserved - 8495 Ft)
Galéria: Mit vegyen fel egy miniruha-fóbiás harmincas?
Fotó: Dívány

New Yorker

Ez a márka sem a visszafogott darabjairól híres, ezért is lepődtünk meg, hogy itt bukkantunk rá egy olyan szettre, amit szívesen vennénk fel egy nyári esküvőre. A csipkeruha- és kabátka is 7500 forint, de ennyiért máshol biztosan nem tudunk venni egy szettet. Ezután viszont elgurult a gyógyszer, és felpróbáltunk mindent, amit találtunk. A galaxisos ruha például jó hosszban, de ha nincs tökéletes alakja az ember lányának, akkor inkább meg se próbálkozzon fele, hiába lehet a miénk kevesebb mint 2000 forintért. A batikolt ruha ugyan ápol és eltakar, ha elég nagy méretet veszünk belőle, de a hossza így sem elég, főleg úgy, hogy az alja fel is pöndörödik.

H&M

Nem gondoltuk volna, de ahogy betértünk az üzletbe, 10 perc alatt tele lett a kezünk szebbnél szebb ruhákkal, amikért 13 ezer forint nem is olyan sok. Egy probléma van csak, nem biztos, hogy mindenki elég bátor ahhoz, hogy hétköznap is hordja ezeket - Mad Men mánia ide vagy oda. Pedig a hatvanas éveket idéző ruhák azoknak is jól állnak, akiknek valahol a homokóra és az alma között van az alakjuk. Ugyan mi is rajongunk a gyönyörűen díszített és szabott holmikért, de hétközben inkább lezserebb holmikban érezzük jól magunkat, és nem biztos, hogy egy Prada ihlette ruha BKV-kompatibilis. Persze vannak olyan darabok is, amik bírják a gyűrődést, de ezek 14990 forintba kerülnek. A csíkos és ujjatlan ruhának ugyan az ára is jó és nagyon divatos is, de a felsőrésze egyikünkön sem állt jól, pedig nem egyforma az alakunk. A 2990 forintos pólóruha már egy fokkal jobb volt, de félő, hogy ha nagyon meghúzzuk a derékrészt, akkor felcsúszik.

Galéria ikon

61

A Prada kreációit idézi ez a darab, amit hétköznap nem biztos, hogy szívesen viselnénk, de alkalmi darabnak tökéletes. (H&M - 12990 Ft)
Galéria: Mit vegyen fel egy miniruha-fóbiás harmincas?
Fotó: Dívány

C&A

Reméltük, hogy a célközönség miatt itt is lesznek olyan ruhák, amik eleget takarnak a lábunkból. Ugyan első blikkre nagy a kínálat, próba közben kiderült, hogy a térdünknél egy kicsit jóval többet villantunk, pedig néha legszívesebben azt is elfednénk. Sajnos, ami elég hosszú volt, az eleve nem nézett ki annyira jól, ami pedig divatos volt és csinos, abból hiányzott pár centi. Jó, azért itt is volt olyan darab, amit így is szívesen látnánk a szekrényben, például az a csíkos ruha, amihez egy masnival díszített öv is jár. Hja, a 8590 forintba ennek bele kell férjen. Kivéve persze ha a kedves vásárlók valahova eltüntetik, a színes ruhának is volt öve ugyanis, de amikor mi levettük a vállfáról, ennek már nyoma sem volt.

És még sokan mások

Próba nélkül ugyan nehéz megmondani, hogy melyik ruha hogyan áll és meddig is ér, de azért megnéztük a körképből kimaradt márkák honlapjait is annak reményében, hogy itt majd megtaláljuk, amit hiába kerestünk. A Zara felhozatala például elég ígéretes, ugyan kicsit mélyebben kell belenyúlni a pénztárcába, de itt legalább vannak olyan lazább, hétköznapi rohangáláshoz alkalmas darabok, amelyekben biztos nem tör ránk a puccfóbia. Aki szereti követni a divatot, annak ajánljuk a csíkos ruhájukat 9595 forintért, akinek pedig a nagy márkák által inspirált kreációkra fáj a foga, akkor ott van a fehér alapon virágokkal díszített darab 17995 forintért. Az Inditex márkacsoport legdrágább tagjánál, a Massimmo Duttinál szintén vannak szemrevaló, pont kellően hosszú ruhák, de hiába számít örök darabnak egy gyönyörű fekete ruha, hirtelen nem biztos, hogy kiadnánk 30 ezer forintot érte. Reméljük, hogy a leárazásokon majd találkozunk vele és a bőrpántos társával is, aminek eredeti ára 20 ezer forint.

Galéria ikon

61

Ezt a kis fekete ruhát már szívesen látnánk a ruhatárunkban. (Massimo Dutti - 29995 Ft)
Galéria: Mit vegyen fel egy miniruha-fóbiás harmincas?
Fotó: Massimo Dutti

A Mango, amely éppen le szeretné körözni a Zarát, kínálatban még nem egészen érte utol az ellenfelet, legalábbis a honlap kínálata alapján. Az alacsonyabbak vagy átlagos magasságúak persze itt is bízhatnak abban, hogy ami a modelleknek csak a combjuk közepéig ér, az rajtuk egy kicsit hosszabb lesz. Egy valamivel olcsóbb és jobb lelőhely az F&F, a cukorkaszínű csíkokkal tarkított ruhával biztosan találkozott már mindenki. Persze aki nem szeretné követni az irodista dress code-ot, annak itt sem lesz könnyű dolga, hiányoznak ugyanis a picit vagányabb, városias darabok.

Szerencsére az Asos tele van midiruhákkal, csak győzzünk választani. Persze ez az igazi lutri. Ugyan a modelleken nagyon jól néz ki minden, és a szállítás is ingyenes, de a valóság néha csúnyán elbánik velünk. Azért érdemes próbát tenni, mert igazán különleges és fiatalos darabok is vannak, legfeljebb visszaküldjük, ha mégsem szerettünk bele. A jobb darabok persze itt is 10 ezer forint felett vannak, szóval csak óvatosan.

Összegzés

Beigazolódott a gyanúnk, hogy aki midire vágyik vagy csak térdet akar villantani, az nincs könnyű helyzetben, a nagyon rövid minruhákat szinte csak kevésbé rövid miniruhákra lehet lecserélni. Azért mindent érdemes felpróbálni, ugyanis az átlagos nőn máshogy néz ki minden, mint a lookbookokban szereplő modelleken, és a vállfán csüngő holmik hosszát is nehéz megsaccolni. Ha kész vagyunk egy kis kompromisszumra, akkor találhatunk gyönyörű darabokat, de számoljunk azzal, hogy 10 ezer forint alatt nem ússzuk meg.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.