Kim Dzsongun felesége Dior táskát villantott

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

350 ezret érő retikülje van a popsztárból lett diktátorfeleségnek az éhínség sújtotta Észak-Koreában.

Az észak-koreai hivatalos hírügynökségtől szivárgott be a nemzetközi médiába az a katonai rendezvényen készített fotó, melyen a kommunista diszkókirálynőből lett diktátorfeleség egy 1600 dolláros, azaz 350 ezer forintos Christian Dior kistáskával jelent meg. A július óta középpontba került mutatós First Lady egy visszafogott fehér ruhához és ahhoz passzoló fekete kardigánhoz választotta a nyugati sajtóban nagy felháborodást keltő luxuskiegészítőt, de egyes feltételezések szerint a cipője is designerdarab, melyet Manolo Blahnik tervezett.

Fotó: KCNA / Reuters

Kíváncsiak lennénk rá, hogy vajon Észak-Koreában is kicsapta-e a biztosítékot a 28 éves Ri Szoldzsu Dior retikülje, az eseményt ugyanis az állami tévében is leadták – de valószínűleg csak a kommunista országon kívülieknek böki a szemét az újdonsült feleség pénzszórása, az ottaniak tán nem is ismerik a márkát. Észak-Koreában a kilencvenes évek óta éhínség van, több százezren haltak bele a nélkülözésbe, az ENSZ szerint  jelenleg is legalább három millió embernek lenne szüksége azonnali segítségre a túléléshez, és sokan sínylődnek ma is munkatáborokban. A helyi pénzben 1,8 millió wont érő fekete Dior táska árából egy átlagos koreai családnak minimum egy évig lenne mit ennie – írja a telegraph.co.uk.

Fotó: KCNA / Reuters

A zárt kommunista állam új vezetőjének, Kim Dzsongunnak felesége – akit a vicceskedő internetezők már a koreai Kate Middletonként emlegetnek – többször is feltűnést keltett outfitjeivel, melyek szokatlannak és túl vidámnak tűnnek férje Mao stílusú sötét öltönyei, olivazöld katonai egyenruhái és csúcsos sapkája mellett (a Kim Dzsongiltől megszokott stílusról nem is beszélve). A már Minnie Mouse-nak is öltözött First Lady lazább stílusa hatással lehet az ország nőit érintő szigorú öltözködési szabályokra, melyek mintha máris enyhülnének: állítólag megjelentek Phenjan utcáin a magassarkús nők és ékszereket is hordanak már a bevállalósabbak. Hogy ez egy általános enyhülés része lenne, nem valószínű, mivel Észak-Korea tagadja, hogy bármilyen reformokra, vagy nyitásra lehetne számítani.

A diktátorfeleség popsztárként egyébként Hjon Szongvol néven futott, nézze meg ön is az “Excellent Horse-Like Lady” (Kitűnő Lószerű Hölgy) című, rózsaszínbe öltözött, boldog munkásnőkről szóló klipet:

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.