Csúszás gumival és gumi nélkül

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kis gyerekkel az ember nem megy csúszdaparkba, de ha mégis, akkor se bánja meg. Az újpesti Aquaworld csúszdáit kapkodva teszteltük, de bejöttek, noha ez egy másfajta kényeztetés.

Már alig vártam, hogy a gyerekeimmel elmehessek egyszer csúszdázni, na, nem az unalomig ismert játszónkra, hanem rendes csúszdaparkba, mert rémlett valami gyerekkorom németországi strandjain eltöltött időkből, és tudtam, imádni fogom. Feltehetően ezért aztán nem is sikerült kivárnom, míg bármelyik kölyköm eléri a 140 centiméteres magasságot, de hát nincs is jobb a mélyvíznél, talán csak a kismedence, így ma nem a testünket-, és nem tejben-vajban, hanem vízben teszteljük az  adrenalinszintünket, avagy azt, hogy élvezhető-e kicsikkel is egy élményfürdő.

Csak hétközben

Így kisebbik gyerekem egyéves szülinapján felkerekedett a család, hogy ellátogasson a újpesti Aquaworldbe, azért pont oda, mert kicsi a valószínűsége, hogy pont ott történik bármiféle tragédia, ahol már meg kellett halnia valakinek. A szerdai nap mind időjárásilag, mind a tömeget elkerülendő bölcs választásnak tűnt, rajtunk kívül alig voltak páran, mondjuk, az is lehet, hogy sokan voltak, csak a hely olyan óriási, hogy elnyelte a látogatókat.

A kicsivel a hullámokban kezdtünk, és bár nem tartotta hidegnek a vizet, annyira azért mégsem élvezte, mint gondoltam, így rögtön átpályáztunk a gyerekmedencébe, ahol viszont három és fél éves bátyja rettegett a gondolattól is, hogy le kéne csúsznia a kicsik bármelyik csúszdáján. Megfontolt gyerek, na, de legalább a korábban vásárolt vízipisztoly bejött neki.

Lift és csúszás, tiszta sízés

Amíg mi a bokáig érő vízben bohóckodtunk, apjuk elment csúszdákat tesztelni, és olyan sokára került elő, hogy már kezdtem beijedni, de aztán elégedett mosollyal az arcán visszatért, és akkor már tudtam, hogy megint magunk felé húzott a kezünk, ezt a programot a srácok majd hat év múlva fogják csak teljes odaadással élvezni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne érezték volna jól magukat, inkább az volt a furcsa, hogy aktívabb pihenéshez szokott énemnek nagyon is bejött a semmittevős csúszdázgatás.

Már ötödszörre vitt fel a lift a kamikázé nevű örülethez, és kezdtem én is túl sok időt a családtól távol tölteni, de hát a hat csúszda túl sok, igaz nem sok különbség van köztük, lehet csúszni gumival és gumi nélkül (aka abroncs), pont a kamikázéban csak nélküle. Pedig egyedül annak a használata közben ment fel komolyabban az adrenalinszintem, a végére még a fenekem is feltörte, de hiába ez se nem hullámvasút, se nem is sípálya, csak folyton elfelejtettem. Így, hogy egyetlen percet sem kellett várni a csúszáshoz, az állapot több mint ideális volt, de azért nem hiszem, hogy nagyobb tömegben lenne kedvem a lökdösődéshez, sorban álláshoz, szóval valahova fel kéne csak nekem húzni egy ilyen létesítményt.

A jó idő miatt mindeközben a család az egyik külső gyerekmedencében pancsolt, és nem érezte meg hiányomat. Általában szülő nem tartózkodhat a kis vízben, de - nyilván a csekély számú látogató miatt - ránk nem szóltak, ami szerencse, mert amúgy nem tudom, ki meri az egyéves gyerekét akár a bokáig érő vízben is otthagyni. Később megebédeltünk, hogy kerek legyen a program, sőt a kültéri játszót is teszteltük, de a vízben azért jobb volt. Legnagyobb bánatomra viszont nem próbálhattam ki a mesterséges hullámlovas pályát, mert le volt zárva, pedig el se tudom képzelni, hogy működik, vajon tényleg generál-e akkora hullámokat, amin az ember fel tud állni egy szörfre?

Nem mintha ez az elején nem lett volna világos, hogy élményfürdőbe menni pici gyerekkel majdhogynem felesleges pénzkidobás (a két órás felnőtt jegy 2500 Ft, a gyerekeknek 1-3 év között nem kell fizetni, amúgy 1900 Ft, a napijegy pedig az egyik legdrágább honi szinten - 4900 Ft), de egyetlen pillanatát nem bántam meg, és ha az országban minden csúszdapark ilyen klassz, akkor még az is elképzelhető, hogy máshová is elmegyek a magas élményfaktor miatt (10/9). Persze gyerek nélkül, csak csúszkálni gumival vagy gumi nélkül.

Forrás: aqua-world.hu
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.