Könyökölve közlekedő modellek az Orex bemutatóján

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ékszerek a normál menettempóban csupán egyet csillannának, így kissé lassítottak a tempón a modellek.

Pénteken ünnepélyes keretek között megnyitották az Orex felújított és megújult Váci utcai üzletét. A Párok Éjszakája elnevezésű eseményt Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán vezette fel. Az est folyamán divatbemutató keretében tekinthettük meg a cég által forgalmazott legújabb ékszereket és órákat, a modellek ruháit Tóth Bori szalonja biztosította.

Kattintson a bemutató képeiért!

Az eseményen, ahol döbbenetesen sokan voltak, életünk leglassabb bemutatójának lehettünk szemtanúi. A nyolc modell négy tourban mutatta be az Orex termékeit, ám mivel az ékszerek a normál menettempóban csupán egyet csillannának, így kissé lassítottak a tempón. Ennek köszönhetően számos olyan dolgot vehettünk észre, amiről egyébként lemaradtunk volna.

Az est legdrágább darabja

Mivel nem volt idő öltözködni, így ugyanazokat a Tóth Bori ruhákat nyolcszor megnézhettük a könyökölve közlekedő hölgyeken és urakon, vagyis volt időnk arra, hogy a kedvencünk, a zöld selyemruha szabását alaposabban megszemléljük, és elraktározzuk a megvarrandó ruhák között.

A magyar tervező egyébként direkt erre az estére válogatta össze a kollekcióját az Orex által biztosított 48 millió forintnyi ékszerhez (a legdrágább darab egy vörösarany, gyémántokkal díszített 4,6 millió forintos női Omega óra volt). „A külön erre az alkalomra összeállított kollekcióban igyekeztem a klasszikus elegancia és a modern formavilág kapcsolatát becsempészni. Úgy gondolom, hogy az ékszerekkel és az órákkal sikerült ezt a finom sikket erősíteni” - mondta Tóth Bori.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.