Mariann gömbölyűnek látja magát a tükörben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mariann a tükör előtt állva könnyes szemekkel elfelejtette boldog, kiegyensúlyozott életét. Lakatos Márk viszont egészen mást látott a tükörben.

Úgy tapasztalatom, hogy nagyon sokszor felejtjük el azt az élettel kapcsolatos alapszabályt, hogy "valamit valamiért". Persze ez így egyértelműen hangzik, sőt, hajlamosak lennénk azt mondani, hogy közhely. Mégis, mikor a saját életünk egyes döntéseit és annak logikus következményeit vizsgáljuk, sokszor felejtkezünk meg a mérleg másik serpenyőjéről.

Emlékszem még a tavalyi szezonban Évára, aki több évtizeden keresztül a sportnak élt, ami saját bevallása szerint az egyik legfontosabb része volt az életének, imádta és nem tudta volna elképzelni magát nélküle. Nem is akármilyen sportágat választott magának: thaiboxolt. Profi szinten, bajnokságokat nyert, edzőként dolgozott. Ezenkívül két-három állást vitt egyszerre, állandóan pörgött és egy perc nyugalmat nem hagyott arra, hogy magával foglalkozzon. Aztán a tükör előtt könnyes szemekkel azt mondta nekem, hogy túl fiúsnak tartja az alakját, viselkedését és edzéstársai sem kezelik őt igazi nőként...furcsák vagyunk mi emberek! Iszonyú energiákat fektetünk dolgokba, küzdünk célokért, amik fontosak számunkra és nem fogadjuk el, hogy ennek ára van. Pedig ez ilyen egyszerű. Például az is elég egyértelmű, hogy a szülés, kevés kivételtől eltekintve, nyomot hagy a nők testén. Na de mit kapnak cserébe!

Fogadjuk már el azt, hogy a nőiesség, a vonzerő nem néhány izomköteg vagy zsírpárna függvénye! Ha ez így lenne, akkor drága Soma barátnőmet sem hívhatnánk NŐNEK...akkor pedig elég nagy baromságot csinálnánk. Vagy emlékezzünk vissza Twiggy-re, aki prototípusa volt annak az uniszex, vékony nőideálnak, aki inkább egy alultáplált kisfiúra hasonlít, mint egy, a termékenysége teljében lévő, szexuálisan vonzó delnőre. És ennek ellenére, Twiggynek olyan kisugárzása volt, olyan ártatlan, szűzies kislányként tudott a kamerába nézni, hogy egy egész világ omlott a lábai elé. Ezt próbáltam Évának is akkor megmagyarázni; hogy akkor fognak a kemény, thaiboxos fiúk nőként viselkedni vele, már amennyire erre egyáltalán képesek, ha saját magáról elhiszi ugyanezt.

Mariann

A mai műsor Mariannról szól, aki a közelmúltban felszedett néhány kilót. Miért? Mert sikerült kilépnie egy nem működő kapcsolatból, ahol évekig ökölbeszorult gyomorral élt. Talált magának egy új párt, aki szereti őt a gyerekeivel együtt. És Mariann fellélegzett egy kicsit, szívesen főz a pasinak, biztosan jól és ő maga is szívesen eszik...így most gömbölyűbb a csípője és van hasa is! A tükör előtt állva ezt annyira szörnyűnek találta, hogy könnyes szemekkel, látszólag elfelejtette boldog, kiegyensúlyozott életét. Én viszont egészen mást láttam a tükörben...

Lakatos Márk a Tejben-vajban vendégbloggere, posztjait a Viasat3 támogatja.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Lakatos Márk
Lakatos Márk
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.