Armani plágiummal vádolja a Dolce&Gabbana két vezető tervezőjét

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

 A Dolce&Gabbana két vezető tervezője a hétvégén Milánóban prezentálta új, férfiaknak szánt kollekcióját, és a divatbemutatón több modell steppelt selyemnadrágban vonult végig a kifutón.

 

A Dolce&Gabbana két vezető tervezője a hétvégén Milánóban prezentálta új, férfiaknak szánt kollekcióját, és a divatbemutatón több modell steppelt selyemnadrágban vonult végig a kifutón. Giorgio Armani ezt követően azzal vádolta meg két kollégáját, hogy lemásolták őt, ugyanis tavalyi kollekciójában volt egy hasonló darab. A Corriere della Sera szerint a híres tervező úgy véli, hogy több bemutatott darab is emlékeztet korábbi öltözékeinek egyikére. Ezt természetesen jobbkeze, Leo Dell'Orco is megerősítette. Sőt, a Guardian információ szerint Armaniék a saját, illetve a konkurenseik nadrágjairól készült képekkel próbálták bizonyítani igazukat az újságíróknak. (A mellékelt fotókon a Dolce&Gabbana 2009/2010-es őszi és téli kollekciójának egy darabjai láthatóak -a szerk.)

Domenico Dolce és Stefano Gabbana közös nyilatkozatában azt állította, hogy soha nem nyertek ihletet Armani kollekcióiból, és évek óta nem kísérik figyelemmel divatbemutatóit. Azt persze elismerték, hogy van még mit tanulniuk, de semmiképpen nem Armani révén szeretnének új ismeretekre szert tenni. Majd Pablo Picassóra, a híres spanyol festőre hivatkoztak, aki egyszer kifejtette, elkerülhetetlen, hogy másokat másoljuk, azokról, akik azonban magukat ismétlik, nem ilyen kedvező a véleménye. Giorgio Armani egyelőre nem válaszolt két kollégája hivatalos közleményére.

Az Independent egy másik közismert személyt idézett az üggyel kapcsolatban, mégpedig Coco Chanelt, aki egyszer azt mondta, a másolás tulajdonképpen a hírnév fokmérője, és igazából akkor van ok a panaszra, ha már senki nem veszi a fáradtságot, hogy lopjon tőlünk. A lap szerint egyébként egyre gyakoribb, hogy a tervezők illetve ruházati cégek ötleteket lopnak egymástól. Arról egyelőre megoszlanak a vélemények, hogy ez a tendencia negatív-e, vagy sem. Egyesek szerint azok számára, akik nem engedhetik meg, hogy nagynevű tervezőktől vásároljanak, jó, hogy kevesebb pénzért az ő ruháikhoz hasonló darabokhoz juthatnak hozzá. Mások pedig amiatt aggódnak, hogy így egyre kevesebb egyedi ruha lesz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.