Gyűlöltem ezt a csizmát a nyolcvanas évek hajnalán, mert már felvenni is iszonyatosan nehéz volt, főleg, ha anorák is volt rajtam. Izzadtam, ahogy gyötörtem a lábam a hótaposó csizmába, amiben aztán jól befülledt, és a zoknim minden lépésnél lejjebb és lejjebb vándorolt. Egészen addig, míg meztelen tappanccsal éreztem a csizma műanyag alját.
Praktikus viselet volt, az igaz, nem ázott be, pedig igencsak szerettem latyakos tócsákban dagonyázni, akkor ezt a tulajdonságát mégsem értékeltem. Három, vagy ötéves voltam csupán, de azóta is élénken él bennem az őszinte gyűlölet a csizma iránt.
Éppen ezért - bár már nem nagyon lep meg semmi a lasztexnadrág reneszánsza óta -, most mégis elkerekedett a szemem, amikor december elején ezt a hagyományos szocialista hótaposót láttam minden harmadik szupertrendi londoni csaj lábán. A praktikumot tuti, hogy elfedi az az izgalmas szag, amit akkor éreznek, ha hosszadalmas napjuk után leveszik a lábukról. Ön mindezek ellenére választaná ezt a modellt egy hideg, havas napon?
