Fontos változást jelentett be a NAV: 600 ezer magyart érint
Március 1-ig használható a Webes Ügysegéd – ezután már csak a február 19-től élesedő Vállalkozói Ügysegéd lesz elérhető a több mint 600 ezer egyéni vállalkozó számára.
Március 1-ig használható a Webes Ügysegéd – ezután már csak a február 19-től élesedő Vállalkozói Ügysegéd lesz elérhető a több mint 600 ezer egyéni vállalkozó számára.
Valentin-napon hajlamosak vagyunk intenzíven megélni az érzelmeinket, így az ilyenkor bekövetkező szakítások könnyebben válthatnak ki „megtört szív szindrómát”. Az állapot, bár nem szívroham, komoly veszélyeket rejt.
A tavalyi ellenőrzések során az USB-töltők csaknem 90 százaléka nem volt biztonságos, ezért a fogyasztóvédelem folytatja az ellenőrzéseket.
A Microsoft a jegyzettömbben fedezett fel egy biztonsági lukat, melyen keresztül akár a teljesen rendszer irányítását is átvehetik a hekkerek. A 11-es verzióhoz tartozó program javítását a februári frissítéscsomag tartalmazza.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) azonnali hatállyal leállította a Candida Support elnevezésű étrend-kiegészítő értékesítését, mivel a készítményben nem engedélyezett összetevőt azonosítottak.
A versenyhatóság két vizsgálatot indított, mert a gyanú szerint egyes cégek gyakorlata is közrejátszhat abban, hogy ilyen drágák a vény nélküli gyógyszerek a patikákban.
Az ismert dokumentumfilmes, Pesty László február 9-én tűnt el, keresi a rendőrség.
Március közepétől nem kell kényelmi díjat fizetni a mobilparkolás után.
Bár ma és holnap tavaszias lesz az idő, a kellemes hőmérsékletnek csak rövid ideig örülhetünk, a hétvégére visszatér a tél, faggyal és hóval.
Számos szervezet mentesülhet a 2026-os gépjárműadó megfizetése alól, ha megfelel a feltételeknek.
Különösen veszélyes rovar jelent meg a szomszédos országokban, mely jelentősen képes károsítani a mezőgazdaságot. A japán cserebogár elleni védekezés érdekében a magánszemélyek számára tilos növényeket, növényi részeket vagy talajt behozni az országba.
Az Európai Unió történelmi szigorítást vezet be az élelmiszer-csomagolások területén: kivezetik a biszfenol A-t, közismertebb nevén a BPA-t az élelmiszerrel érintkező anyagokból. A lépés azonban nem old meg minden problémát.
Mentesnek nyilvánított hazánkat az Európai Unió a brucellózistól, a rendelettel egy évekkel ezelőtt beadott kérvény végére került pont.
Egyszeri, bruttó 400 ezer forintos juttatásban részesülnek a rendvédelmi ágazat civil dolgozói a Belügyminisztérium döntése értelmében. Az összeget a tárca saját költségvetéséből finanszírozza, a kifizetések pedig legkésőbb február végéig megérkeznek az érintettek számlájára.
A korábbi feltételezésekkel ellentétben a 13. és a 14. havi nyugdíjat nem egyszerre utalják a ma érkezett februári ellátással, a postások sem a megszokott rend szerint viszik majd házhoz a pénzt.
Hamis számlát tartalmazó levelet küldtek ki egy nagy magyar cég nevében, ha befizeted, az adathalászok kezébe juthatnak a banki adataid.
A legnehezebb helyzetben élő idősek méltányossági nyugdíjemelést kérhetnek, ami havonta akár 8 ezer forint is lehet.
Egyre nagyobb problémát jelent az inváziós nutria terjedése a hazai védett területeken, rengeteg rágcsálót kilőttek vagy befogtak.
A bűnözők új módszere, hogy a nyilvános helyen bejelentkezve hagyott streamingszolgáltatásokon keresztül szereznek meg érzékeny adatokat.
Már a Digitális Állampolgár webes felületén is alá lehet írni a hivatalos dokumentumokat, de egy dologra fontos figyelni.
Szokatlan szabályra derült fény, a kecskeméti buszokon tilos 10 kilónál nehezebb csomagokat szállítani.
A gyenge termés, az extrém időjárás és az olcsó import miatt drágul a magyar dió, ugyanakkor a piaci igény egyre növekszik az alapanyag iránt.
A MÁV közlése szerint február 10-én megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal pályájának tesztelése, ami miatt a vasúti átjárókban megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a Valentin-naphoz kapcsolódó országos akcióját. A február közepéig tartó ellenőrzéssorozat alatt a revizorok elsősorban a virágboltokat, édesség-, illatszer- és ékszerüzleteket, valamint a vendéglátóhelyeket látogatják meg.
Ritkaság, hogy angolnát fogjon egy horgász Magyarországon, most mégis ezt történt.