Milliónyi magyart érint az egészségügyi áremelés: 50%-kal kell idén többet fizetnünk

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Két év alatt majdnem 50 százalékkal drágultak a szemüveglencsék, de a keretekért és a kontaktlencsékért is sokkal többet kell fizetni, mint két éve.

A legutóbbi népszámlálási adatok szerint mintegy 1,3 millió embernek van gond a látásával, több százezerre tehető azok száma, akik szemüvegviselésre kényszerülnek. Az optikák árai meredeken nőnek, minden szemészeti eszköz ára jócskán magasabb idén, mint 2022-ben. 

A drágulásra az érintettek változatos módon reagálnak: van, aki halogatja az új eszköz beszerzését, mások olcsóbb márkákra váltanak, egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy pusztán megszokásból vagy ízlés alapján válasszanak szemüveget. 

Nagyot nőtt a szemüvegek ára
Fotó: Hartyanyi Norbert

Egyre nő a szemüvegek ára

Két év alatt majdnem 50 százalékkal drágultak a szemüveglencsék Magyarországon, a szemüvegkeretekért pedig negyedével kell manapság többet fizetni, mint 2022-ben, a kontaktlencse pedig ezen idő alatt csaknem 15 százalékkal drágult – mindez több százezer magyart érint – áll a Pénzcentrum összefoglalójában. 

2022 februárjához viszonyítva a szemüveglencse több mint 47 százalékkal lett drágább, és a szemüvegkeretek ára is majdnem negyedével emelkedett., de az idei infláció sem kímélte a szemüvegeseket, a szemüvegkeretek ára 7,28 százalékkal nőtt alig egy hónap alatt

A hazai optikai piac termékeinek csak kis részét gyártják itthon. Az alapanyagot, félkész és késztermékeket külföldről, első sorban az EU-ból és Kínából importáljuk. Az euró és a dollár árfolyam-ingadozása alapjaiban határozza meg egy termék hazai árát. Ezenkívül az EU-ban is jelentős az infláció (ha nem is annyira, mint itthon), valamint a munkaerőhiány. Mindehhez hozzátartozik az üzemanyagok árának folyamatos ingadozása, ami azt eredményezi, hogy megnőttek a szállítási költségek – nyilatkozta a lapnak a Magyar Optikus Ipartestület elnöke, Kiss Arnold. 

Bár a drágulás a kontaktlencséket is érinti, azok, akik ilyen segédeszközt használnak a megfelelő éles látáshoz, mégis jobban jártak. Ezek átlagára az egy évvel korábbihoz képest 1,6 százalékkal csökkent a statisztikai hivatal adatai szerint, és 2022. februárhoz képest is az infláció mértékénél kevésbé, mintegy 14,1 százalékkal kerül most többe. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.