Figyelmeztetést adott ki a Google: azonnal cseréld le erre a jelszavad

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ahogyan arról a divany.hu-n is folyamatosan tájékoztatjuk az olvasókat, az online csalások gomba mód szaporodnak. Az egyre nagyobb számban és komolyabb károkat okozó adathalászokkal szemben azonban lehet hatékonyan védekezni és nem is olyan bonyolult.

Evan Kotsovinos, a Google biztonságért és adatvédelemért felelős alelnöke arra figyelmezteti cégük mintegy kétmilliárd felhasználóját, hogy

Idézőjel ikon

jelszó helyett azonosítókulcsot használjunk adataink erősebb védelme érdekében.

Még a bonyolult jelszó is túl kis falat már az adathalászoknak

A szakember arra is rámutatott, a Google esetében egy feltört jelszó az illetékteleneknek azonnali hozzáférést enged a felhasználó elektronikus levelezésének teljes tartalmához, a Drive-ban tárolt fájlokhoz és a Chrome böngészési előzményeihez is, amelyek által teljesen kiszolgáltatottá válhat.

Idézőjel ikon

A megavállalat biztonságtechnikai szakembere rávilágított, hogy a jelszavak ideje lejárt.

A jelszó intézménye elavult, feltörése már nem kihívás a hekkereknek
Fotó: JLGutierrez / Getty Images Hungary

Helyette a jóval egyszerűbb és hatékonyabb védelmet kínáló azonosítókulcs használatát javasolja a biztonságos belépéshez és adataink kellő védelméhez. Ennek beállítása egyszerű, s a hozzá szükséges lépések megtételéhez pontos instrukciókat is ad a Google.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.