Milyen kenyérpirítót érdemes venni?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mikor azt hitted, hogy a kenyérpirítók évitizedek óta sehova sem fejlődtek, akkor kiderül, hogy csak lemaradtál.

A kenyérpirító nem az a műfaj, aminél hónapról hónapra jönnek az új bejelentések, ahol mesterséges intelligenciát is bevetik a tökéletesre pirult kenyér eléréséhez, de mint kiderült igen is dolgoznak fejlesztők azon, hogy megcsinálják a tökéletes pirítóst. De mégis miben tudnak újat mutatni a kenyérpirítók, és milyet érdemes keresni az üzletekben? 

A kenyérpirítók múltja

Mielőtt a skót Alan MacMasters 1893-ban feltalálta volna az elektromos kenyérpirítót nagyjából két lehetőségük volt az embereknek kicsit szenesíteni a kenyerüket: vagy egy fémrácsot tettek a tűzhelyre vagy egy hosszabb nyelű villára tűzték fel a szeleteket. A nagy áttörésre azonban még várni kell, az első nagyobb sikerű, kereskedelmi forgalomban kapható készüléket a General Electric dobta piacra 1909-ben. Egy gond volt csak, az ekkoriban készült pirítók még nem fordították meg maguktól a kenyérszeleteket, hanem a kedves felhasználónak magának kellett intézkednie, és ez még jó tíz évig így is maradt.

Forrás: Wikipédia

Valószínűleg nem tűnt fel sokaknak, de 10 évvel ezelőtt piacra dobták az első olyan kenyérpirítót, ami gyakorlatilag teljesen átlátszó, hogy már pirulás közben szembesülhessen vele az ember, hogy mikor ég meg a sarka a kenyérszeletnek. A még most is 160 fontos, vagyis majdnem 60 ezer forintos ára miatt valószínűleg sokan le tudnak mondani a pirítósbambulás felemelő élményéről, de ez is azt bizonyítja, hogy a kenyérpirító forradalmasítása nem állt meg évtizedekkel ezelőtt, mint ahogyan azt sokan gondolnánk.  

De ott van a Tefal egyik kenyérpirítója is, ami tulajdonképpen nem is kenyérpirító, hanem gyakorlatilag egy reggeliztető gép, hiszen amíg elkészül a két szelet pirítós (vagy rántott parizer?), addig vagy csinál egy tükörtojást, vagy négy lágytojást, sőt olyan változatot is lehet vásárolni, ami az igazi angol reggelik elengedhetetlen kellékét, a babot készíti el egy időben a pirítóssal, az ára pedig tízezer forint körül mozog. És akkor még az olyan koncepciókról nem is beszéltünk, mint például az az eszköz, ami egyszerre kenyérvágó kés, és mivel izzik, pirít is. 

Mitől jobb az egyik kenyérpirító mint a másik? 

Sokak szerint az árától, de a kérdés ettől sokkal összetettebb, főleg ha vett már valaki olyan kenyérpirítót, amiből kilógott az átlagos kenyérszelet fele, vagy amiből nem lehetett kipiszkálni az elkészült pirítóst. Egyébként pont erre álltak elő a fejlesztők egy olyan koncepcióval is, amivel nem felülről kellene tömködni a pékárut a pirításhoz, hanem oldalról lehetne betölteni, így akár croissant-t vagy buktát is lehetne pirítani egy boldogabb élet reményében. 

Olyan kenyérpirítót érdemes keresni a boltban, amiből egyszerű kivenni a szeleteket, hogy ne kelljen az ujjad szétégetni, mikor kibányászod a kisebb kenyérszeleteket. Olyat keress, aminél az emelő/eresztő kart te is tudod még tovább emelni, hogy gyakorlatilag magától kiessen a pirítós. Néhány pirítóban van olyan funkció is, hogy sütés közben is ki tud emelni a kenyeret ennek segítségével, majd visszateheted ha még nem pirult meg eléggé. 

Ha nemcsak kenyeret melegítenél, hanem mondjuk egy kiflit vagy zsömlét is, akkor arra is találhatsz megfelelő pirítót, mégpedig olyat, aminek a tetejére eszkábálható egy kis kosárka vagy tartó, és oda tudod tenni például a bucikat. 

Türelmetlen típusoknak lehet tökéletes a visszaszámlálós verzió, ami elsőre teljesen feleslegesnek tűnik, de azért egy rohangálós reggelen, amikor minden másodperc számít, jó tudni, hogy belefér-e még, hogy kifesd a szempilládat mielőtt elkészül a pirítósod, vagy csak állsz a gép mellett, miközben értékes másodperceket veszítesz. 

A modern kenyérpirítók egy részét már bagel- vagy zsemlefunkcióval is ellátták. Alapvetően eddig is lehetett belepasszírozni zsemlét a pirítóba, de ez a funkció annyival tud többet, hogy itt csak a egy oldalát pirítja, vagyis félbevágott zsemle egyik oldala puha, a másik pedig pirított marad. Ez aztán a jövő!

Ami pedig az élettartamot és márkákat illeti, a brit fogyasztóvédelmi magazin, a Which? két éve közreadott egy listát, ami szerint egy ilyen készülék átalgosan 2-3 évet bír, a legjobb márka a műfajon belül a Krups, illetve Philips, és ha neked is az a legfőbb bajod a pirítóddal, hogy a kenyér nem egyenletesen sül, akkor nem vagy egyedül.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.